Miért van mindig az, hogy soha nem becsüljük meg, aki igazán szeretne minket?

Mert az emberek szeretnek futni a másik után. Ha valakivel beszélgettek és azonnal bevallja az érzéseit/látszik rajta, hogy bejössz neki, akkor nincs mi után harcolni, nincs meg az izgalom és egyszerűen unalmas lesz így az egész.

Én legalábbis magamon ezt vettem észre. Szeretem, ha kell küzdenem, és nem rakja csak úgy oda magát elém.

Plusz, ha valaki nagyon tapadós az elején, szintén elijesztő tud lenni.

Szerintem ennek nem feltétlen kell, hogy oka legyen, egyszerűen csak így van

nekem szinte csak ilyen tapasztalatom van

nem azt mondom, hogy rengeteg de azért nem kevés fiúval beszélgettem már és én hiába tetszettem nekik, nekem ők nem tetszettek

nem azt mondom, hogy soha és, hogy egyik se

de nem olyan intenzitással

és olyan is volt, akibe én voltam szerelmes és csak később kezdett el ő is érezni valamit, de akkorra meg már én nem akartam

valahogy mindenkivel elkerültük egymást

kicsit lehet az is benne van, hogy mindig az kell amit az ember nem kaphat meg

de én nem töprengek rajta

úgy vagyok vele, hogy lesz egyszer olyan akivel nem fáziskéséssel érezzük ugyanazt

17/l

Hibás a kérdés, ugyanis ez nincs így.

Nálad lehet, de akkor ne általánosságban kérdezd!

Bár a kérdés kissé kétértelmű. Vannak, akik csak akkor becsülnek meg valakit, amikor már elveszítik. Náluk általában komoly érzelmi defekt, vagy egyszerűen alacsony érzelmi intelligencia áll emögött.

De ha az a kérdés, hogy miért nem mindig azt szeretjük, aki minket szeret? Mert a szerelem nem egy irányítható, választható dolog. Lehet, hogy aki engem szeret, az nekem egyáltalán nem jön be, nem vagyok belé szerelmes, nem vonzódok hozzá. És lehet, hogy akiért meg én adnék meg mindent, annak én vagyok tök semleges. Az érzéseinket nem irányíthatjuk.