Mit gondoltok rólam és mit kellene tennem szerintetek ?

Az eddigi életemben mindig is zárkózott voltam. Ha bármi sérelem ért akkor nem osztottam meg senkivel magamba fojtottam és magam próbáltam megküzdeni vele. Persze akik tudták, hogy bántanak lelkileg senkit se érdekelt senkise segített. Persze szüleimnek, legjobb barátaimnak ezekről semmit se szóltam mivel szégyelltem. Magam küzdöttem meg az egésszel.

Egy részükkel mára már egész jó baráti kapcsolatot ápolunk és ők azok akik csak azért bántottak mert nem ismertek igazán. Nyilván az akkori helyzetben a pokolra kívántam őket de ma már megtudok nekik bocsájtani és egyáltalán nem tudnék nekik rosszat kívánni hiszen valójában mind valamilyen magánélet problémával küzdenek úgy mond az élet megadta nekik a sorsukat.

És ebből az egészből kifolyólag én olyan vagyok, hogy nem szoktam keresni a barátaimat magamtól. Valahogy úgy érzem, hogy nem tudok igazán ragaszkodni az emberekhez. Persze szeretem a barátaimat és értük bármit megtennék. De én valahogyan nem igazán várok vissza sokat. Ők szoktak inkább keresni engemet. Mindig is szerettem a magam útján járni, magam megoldani a problémáimat mivel tudom, hogy csakis magamra számíthatok más úgyse tudja megoldani az én gondjaimat. De ha magamba nézők őszintén én úgy érzem, hogy mindig is ilyen voltam. Többször is előfordult már az életemben, hogy akik engemet támadtak azok később a barátaim lettek nem tudom, hogy ez a sors vagy mégis mi miatt lett így.

De amit leginkább tudok. hogy még általános iskolában egy lány osztálytársam már amikor már megláttam tudtam, hogy kedvelem őt. Megismerkedtünk, beszélgettünk rengeteget mindig amikor volt valami dolog megbeszéltük, hogy mit gondolunk róla stb. Táncórákon amikor volt társas tánc akkor mindig engemet választott amikor még nem is beszéltünk annyira. Nem tudom, hogy azért mert kedvelt vagy miért. Nekem akkor még kis kölökként pörgött a szívem rendesen 200 al persze megnyugodtam közben csak amikor választani kellet, hogy engem válasszon. Aztán közeledett a 8. év vége jött a bankett buli ahol a legvégén az egésznek csak random megölelt amit viszonoztam is hiszen nagyon kedvelem őt de úgy éreztem mintha ez lett volna a végső búcsú. Amit azóta is bánok, hogy az utolsó ballagási „műsorra” nem őt választottam társnak vagyis választottam volna csak nem igazán volt merészségem, közben pedig egy másik lány már megkérdezett engemet, hogy lennék-e az ő társa a műsorra. Én pedig nem akartam azt mondani, hogy nem mert nem akartam bunkó lenni. Persze utólag könnyű okosnak lenni de ha tehettem volna akkor felkértem volna őt. Lehet máshogy alakultak volna a dolgok lehet nem. Utána másik iskolába kerültünk más barátainak lettek. Én próbáltam elhívni párszor, hogy menjünk el valahova stb. De ő lemondta mivel a szülei nem nagyon akarták elengedni persze megértettem mivel akkor még nagyon fiatalok voltunk. (13-14-15 évesek kb.) Ezután pedig már nem nagyon beszélgettünk csak nagyon ritkán évente 1x. Találkozni is talán 1x-2x találkoztunk amikor épp összefutottunk. Azóta már eltelt jó pár év, de én még mindig kedvelem őt, próbáltam már teljesen kizárni az életemből. Volt, hogy egy másik lány kezdett tetszeni de nem igazán közeledtem felé mivel úgy éreztem, hogy ezzel saját magamat köpöm szembe. Többen is próbáltak ismerkedni velem, volt aki elég rafinált módon de én finoman megmondtam nekik, hogy én már kedvelek valakit.

Jelenleg 19 éves vagyok és még mindig kedvelem őt. Fogalmam sincs, hogy ő érez-e irántam valamit. Azt tudom, hogy neki nem volt barátja azóta csak elvileg 1 valaki de nagyon rövid ideig.

Mit gondoltok érdemes lenne lépnem felé ? Hogyan fogadhatná, hogy egy srác akivel régen barátok voltak egyszer csak ráír majd érdeklődik felőle. Ha nem tudta, hogy kedvelem akkor hogyan fogadná, hogyha megtudná egész idő alatt kedveltem őt ? Én őszintén nagyon kedvelem őt és értem bármire képes lennék érte. De ha ő mégsem kedvelne engemet megérteném de akkor elég nagyot esnék a képemre.

Elég sokszor forog a fejemben az a gondolat, hogy amikor öreg leszek akkor amikor visszagondolok a régi dolgaimra, hogy a „Mi lett volna ha?” gondolattal játszadozok. Jobb lenne ha hagynám és a csalódástól menteném magamat, vagy talán jobbra fordulna az életem ? Amikor keresztapámmal szoktam beszélni is mindig ez a téma szokott feljönni amiket csinált mikre nem büszke de mégsem rossz emlékként tekint vissza. Meg, hogy amiket tett amiatt van most itt.