Az emberbe vagyok szerelmes, vagy az emlékekbe?

Egy éve kezdődött minden. Volt egy srác, aki nagyon tetszett, dumálgattunk egy hónapig messengeren, de 50 km-re lakik tőlem, neko barátnője lett, én meg összetörtem. Akkor még azt hittem, az a szerelem (megjegyzem, 1szer találkoztunk életünkben, azzal voltam, hogy ennyi bőven elég Volt, afféle "szerelem első latasra") Egy egész nyár ráment a bánkódásra, de csak utólag, mostanában vettem eszre, hogy egész hamar túlléptem rajta, 3 hónap elég volt. Októberben viszont megismerkedtem egy másik fiúval. Először nem nagyon tetszett, de mikor elkezdtünk -beszélgetni először messengerem, majd találkozgatni élőben is, egyszerűen madaraz lehetett volna velem fogatni. A nyári csalódás miatt úgy éreztem, hogy végre én is kellek valakinek, ismét nőként is néznek rám. Ám az a helyzet, hogy a nagy lila ködben nem tűnt fel, hogy a srác érzelmek egyre inkább lejjebb lankadnak, és azt vettem észre magamon, hogy féltékeny vagyok az exére (vele 1 évet járt, nyár végén szakítottak) Januárban viszont rám írt ismét az a srác, akinek a nyáron barátnője lett, és nem engem választott. Elmondta, hogy 3 hét után szakított a lánnyal, nem mondta, hogy miattam, csak merem remélni legbelül . Akkor még jártam a barátommal, nyilvánvalóan őt választottam a másik srác helyett, egyből lepattintottam, ám legbelül picit vérzett a szívem, mivel ez a stac meesze jobban nézett ki, mint a barátom, viszont akkor már nem érdekelt, szerelmes voltam a páromba. Ám februárban, egy rossz kimenetelű veszekedés folytán (az volt az első veszekedésünk) mint derült égből villámcsapás, szakított velem, olyan okból, hogy "neki most nincs ideje barátnőre". Összetörtem, ehhez képest ő azóta is találkozgat lányokkal, szakítás után pár héttel már új lányoknak udvarolt. Én dühömben ráírtam arra a srácra, akivel nyáron kavargattunk, egy ideig azt hittem, minden jó lesz, de nagyon sokszor sírtam az ex után, ugy éreztem, nem tudok tovább lepni, hogy hiányzik, és akkor döbbentem rá, hogy talán most szeretem őt a leginkább, mikor már tényleg egyáltalán nem érdeklem. Próbáltam magam túltenni, most tartok nagyjából egész jól, beszelek a sráccal is, viszont azt érzem, hogy ő mégsem az igazi, nem tudnék elképzelni perpill senkivel olyan kapcsolatot, mint az exszel. És tudom, hogy nem szabad az exhez viszonyítani, ám én mégis azt érzem, hogy sose lesz még egy ilyen ember az életemben :( Igaz barátaim se nagyon vannak, inkább csak közeli ismerősöknek hívnám őket, viszont amikor kapcsoltban voltam, úgy éreztem, hogy a fiú nem csak a "pasim", hanem a legjobb barátom is, a legnehezebb időkben is nyugtatott a tény, hogy ő van nekem. Az lenne a kérdésem, hogy szerintetek a fiú hiányzik nekem, vagy az, hogy megint szerelmes legyek, és légyen barátom? Elképesztően szeretnék már normális kapcsolatot, utálok szingli lenni, elég volt az egyedüllétből:( Ő volt az első barátom, ő 18/F, én 17/L, a srác akivel beszélek 17 éves. Sajnálom, hogy ilyen hosszúra sikerült, de ki kellett írnom magamból, nincs kivel ezt megbeszéljem, anyukám idegeire megyek már ezzel a témával:( megy mindenkinek a zöld kéz!