Kikészít ez az érzés. Erős vagyok, de ha róla van szó gyenge vagyok. Öngyilkosságon gondolkozok egy fiú miatt, vagy nemtudom mitkéne tennem?

Hosszú a sztorim, szóval inkább nemírom le, mert el se olvasnátok és nem is érdekelne titeket annyira minden részlet.

A lényeg annyi, hogy az egyik osztálytársamba beleszerettem, és viszonzatlanul. Vagy hát nemtudom, mert ő is szokott rám kacsintgatni, meg nézni engem, meg látom rajta, hogy örül ha velem van, de mégse mondja azt, hogy szeret, szóval ebből az következik, hogy ez nem más mint egy viszonzatlan szerelem. Én nagyon odavagyok érte, rámmosolyog és én már majdnem elájulok. Imádom őt, mndennél jobban. Ő az aki mosolyt csal az arcomra nap mint nap. De nembírom tovább. Megőrülök érte. Éjszakákat sírok át miatta, alig várom már mindig, hogy hazajöjjek a suliból és kisírhassam a fájdalmamat. Nincs kedvem semmihez, enni is alig eszek, csak bambán nézek magam elé egy pontra, és csak ülök. És ezt ezelőtt nem gondoltam volna magamról, sőt kiröhögtem azt aki vagdosta magát egy fiú miatt, vagy bármi miatt, de most én is beleestem ebbe a dologba, hogy véresre vagdosom a kezem és a tenyerem miatta.

Kérlek segítsetek. Nagyon odavagyok érte, és nemtudom hogy fogok élni nélküle. Nem éreztem eddig még ilyet soha. Azthiszem a halál is jobb, mint ez a szenvedés. Pedig vannak terveim a jövőben, de egyik sem ér annyit, hogy nélküle éljek. Teljesen tanácstalan vagyok.