Mitől van az, hogy sokszor amikor romantikus filmet néznek a nők, akkor mondják, hogy ez-az milyen romantikus, a valóságban viszont ritkán fogadják jól az ott látott gesztusokat?

Mert más a mese és más a valóság!

Emellett ha valaki úgy viselkedik, mint a saját nagyapja, az nevetséges!

A film és a színház sűríti a valóságot pár órás élménysorozatba.

Az a feladatuk, hogy kevés idő alatt hassanak rád érzelmileg, különben nem lehet majd eladni.

Vajon miért nem mutatják soha azt a részt, amikor a boldog házaspár a házasság után elkezd játszmázni egymással, az egyik alkoholista lesz, a másik megcsalja titokban, stb? A filmek nagy része mindig addig tart csak, amíg a boldogság a tetőpontra ér.

Azt nem mutatják, hogy milyen leejtők jönnek utána, mert nem lehetne eladni a filmet.

Ezért nem fogadják jól az ott látott gesztusokat, mert semmi köze a valósághoz.

Jól mondták előttem. Gondolj arra, hogy mennyire szívesen lennél része egy akciófilmnek, amiben rád vadászik valami maffiózó vagy akármi. Nézni izgalmas, de megélni túl sok.

Ugyanígy van a romantikával. Az életben nincs szükség annyi nyáladzásra senkinek.

Mert nem életszerű.

Sírtam már én is romantikus jeleneten, de az még befért a józan ész keretei közé: a fickó, aki nem akart házasodni, végül csak letérdelt a nő elé és megkérte a kezét. Ezt élőben is nagyon romantikusnak találnám!