Miért szeretek bele folyton valakibe? Miért érdemlem ezt?

A világ legszörnyűbb érzése a szerelem, ha nem viszonzott. Márpedig nálam elég erős a gyanú arra, hogy soha az életben nem lesz viszonzott. Még egy puszta vonzalom sem. De sajnos az elmúlt félévben többekbe is beleszerettem. Borzasztó volt... Folyamatosan csak Ő járt az eszemben, ha épp nem tanultam, hanem pihentem, folyton rá gondoltam, elképzeltem, hogy milyen lenne, ha együtt lennénk, de rá kellett eszmélnem folyton, hogy soha nem lehet az enyém, és hozzá túl rossz lenné... Rémálom volt.

Hogy miért gondolom mindezt? Puszta racionalitás. Nem vagyok olyan ember, aki álmokat, meg délibábokat üldöz ebben az életben. Nem ringatom magam olyan álomképekbe, amelyeket biztosan nem kapok meg. Ez is egy ilyen dolog. Belsőleg, meg külsőleg is rossz vagyok. Utálom is ezért magam, de mindegy... Magamra kell néznem, jellemeznem kell magam, és meg is van a válasz, hogy miért vagyok undorító.

Nem hibáztatok senki mást az én életem miatt, az incelekkel szemben. Én átérzem a másik nem helyzetét is... Összesen talán egyszer volt belém szerelmes valaki, bár az inkább fellángolás volt, mert azután, hogy látta, hogy én közömbös maradok továbbra is, sőt, észre se veszem a jeleket (persze észrevettem, de nem mutattam), ugyanolyan semmitmondó lett velem, mint előtte. Nem bírtam én sem felé bármilyen érzelmet táplálni. Másrészt nem is örültem a helyzetnek, mivel ennek az illetőnek a szülei olyan helyzetben voltak, hogy én többszörösen is függtem tőlük.

Eddig csak interneten próbáltam ismerkedni kimondottan ilyen céllal, és egyszer borzasztó vége lett, mert konkrétan akiknél próbálkoztam földbe gyaláztak, nem pusztán visszautasítottak (ez rettenetesen mély sebeket hagyott bennem). De minden más esetben is visszautasítás ért, csak valamivel finomabb. A való életben nem is mertem ezeknél a kiszemeltjeimnél kezdeményezni, sőt, még pusztán megszólítani sem mertem őket. Mi lenne, ha egy az elsőhöz hasonló helyzetet személyesen kellene átélnem? Ráadásul nyilván egy olyasvalakitől, aki nem az ország túlvégén él és nem is tök ismeretlen a megismerkedésünkig, és még csak nem is olyasvalaki, akiről valószínűleg soha többé nem találkozom. Vannak olyan ismerőseim is, akik kapnának az alkalmon, és még ők is rátennének egy lapáttal... Őszintén kizártnak tartom, hogy ne utasítson vissza. A kérdés pusztán annyi, hogy meg is aláz-e, és hogy ki is tudódik-e. Most is az a válasz a "Miért?" kérdésre, hogy egy percig kellene nézni, és mindenki tudná a válaszokat. Undorító vagyok. Tehát nincs igazából az a dilemma nagyon, hogy "Mi lett volna, ha mégis kellettem volna neki?"...

Miért érdemlem ezt a büntetést? Miért kell mindig beleszeretnem valakibe? Az életem többi része rendben van. Ez az egy rettenetesen kritikus pont az életemben...