Mit rontok el már az elején?

Nem volt még komoly kapcsolatom, ez persze azért is van, mert elég fiatal vagyok még. De ugyanakkor esélyem bőven akadt párkapcsolatra, mégsem jött össze soha semmi igazán.

(Felmerül a kérdés: Melyik focisa a jobb, amelyik ziccerbe kerül és kihagyja, vagy amelyik ziccerbe sem kerül?)

Nem nagyon vagyok kezdeményező típus, nem vagyok túl extrovertált, így nem is nagyon nyitottam soha senki felé. 11. éve járok ugyanabba az iskolába, a legújabb osztálytársaimat is majdnem három éve ismerem, így feléjük elég kínos lett volna nyitni, meg az iskola nem is a legkellemesebb ismerkedős hely, gondoltam én. Szórakozóhelyekre nem nagyon járok. Az ismerkedésben még hátráltat(ott) az is, hogy nincs sok önbizalmam. Az osztálytársaim kicsit másképp gondolkoznak, mint én, szerintük jóképű vagyok, több lány is nyitott már felém, ha nem értettem nagyon félre őket. Szóval volt már, hogy szerelmes voltam valakibe, akinek szintén bejöttem én is, laza fél év csúszással, miután én már teljesen letettem róla, mert akadt akkor más. Egy kedves lány, akiről kiderült, hogy van barátja, de azért "felszedett" engem. Rá is pazaroltam egy kevés időt, és miután kiderült róla, hogy minden rossz igaz, amit mondtak rá, hát akadtak kétségeim magammal kapcsolatban. Például, hogy jól értelmezek-e bármit is. Közben egy új osztálytársam közeledett felém, tényleg akadt közös témánk is, meg adott egy kis ajándékot is, vetem is a lapot, csak hát én még az előzőbe voltam belezúgva. Utána megbántam persze, de nem igazán jött össze már azzal a lánnyal, akitől ajándékot kaptam. Mit lehet hát tenni, hagytam azt is, komoly szempont volt, hogy ha nem jönnek össze a dolgok, utána is látni fogom minden nap, az meg elég ciki. (Milyen bal**sz vagyok, mi? :D)

Most ismét "helyzet van", egy nagyon szép lány, akit már első osztály óta ismerek, de nem voltunk igazán közel egymáshoz soha, szerintem nyitott felém, De én már nem hiszek el semmit magamnak. Megkérdezte, merre járok reggel suliba (tudja jól, hogy ugyanarra megyünk)..szóval azóta amikor tudunk, együtt megyünk suliba, és jövünk haza suliból. Meg máshova is, ahova így a baráti társasággal megyünk. Dumálunk naponta facebookon is, szivecskék, minden kis cuki-szíves matrica, meg ami kell. Szóval na. Egy normális ember simán csak összejönne vele. Én meg nem tudom mit csináljak. Korábban volt, hogy próbáltam elmondani mi a helyzet, vetem is egy elég drága ajándékot annak a lánynak, akitől kaptam én is, aztán mikor odaadtam, jól is alakult minden, de hagytam szépen kihűlni a vasat, kisfiús zavaromban (Mit gondolhat ő? Ajándék, szeretlek, aztán semmi? Durva.). De akadt, hogy beleültem abba a langyos könnyedségbe, hogy a másik fél kezdeményez, aztán jól pofára estem, amikor megunta, hogy nem teszek semmit.

Most ezt nem engedhettem meg magamnak, ezért olyat mondtam, amit talán ittasan se húztak volna ki belőlem. Megöleltem, és azt mondtam neki, hogy szeretlek. (Durva, mi?) Erre ő mondott valamit, remélem csak, hogy "én is"-t, mert alig hallottam. Ha zavarnám, vagy kínos lenne a dolog neki, akkor csak nem dumálna velem továbbra is, nem? Ha meg akarja, akkor miért érzem úgy, hogy megint fordulni fog a kocka, és én leszek az, akit otthagynak, holott nem is én kezdtem? Mit tegyek most? A csók, kézfogás elég feszkós, meg lehet túl hirtelen is, azt se tudom hogy álljak neki, a konkrét rákérdezés meg olyan banális. Ti kerültetek hasonló helyzetekbe? Hogy oldottátok meg? Ha nem, mit tennétek a helyemben?

Köszönöm annak, aki elolvasta, esetleg válaszol is. Nem nagyon szeretek másokat magammal fárasztani, de most tényleg nem tudom, mi legyen. Amúgy amikor azt mondtam a lánynak, hogy szeretem, komolyan gondoltam, ezt inkább tisztázom. Szép napot! :) (16F, de a környezetem és az említett lányok inkább 17-18)