Szerintetek azért nem talál rám a szerelem, mert állandóan rágondolok és folyamatosan keresem?

Az utóbbi pár évben nagyon görcsösen ráálltam a társkeresésre, de csak itt interneten. Majdhogynem csak itt gyakorin próbálkoztam rengeteg emberrel beszélgetni, illetve még anotalkon. Nem értem, miért foglalkoztat engem ennyire, napi szinten ez a dolog, de szerintem ebben erősen közrejátszik az a tény, hogy tulajdonképpen soha nem volt egy barátom sem, tehát mindig egyedül voltam. És be kell vallanom, sokszor eléggé el tud szomorítani, amikor látok szerelmes párokat kézen fogva sétálni, együtt nevetnek, látszik rajtuk, hogy odáig vannak egymásért. Tudom, nem irigykedni és sóvárogni kellene, de én már tényleg próbálkoztam, igaz, hogy élőben soha, azért mert egyszerűen túlságosan visszahúzódó és zárkózott vagyok ahhoz, hogy kezdeményezzek. Sajnos az a probléma vele, hogy az első pár beszélgetéskor (bárkiről legyen is szó) még iszonyúan félénk és csendes vagyok, valamint a kisugárzásom is pocsék, ezért nem tudnék jó első benyomást tenni az illetőre, pedig általában az dönt el mindent. Lehet, hogy kicsit magasra is teszem a mércét az elvárásaim tekintetében, mert hogy őszinte legyek, a legtöbb fiú semmit nem mozgat meg bennem, sem külsőre, sem belsőre. Ezenkívül, ha valakit szimpatikusnak is találtam, nem volt rá alkalmam, hogy megismerjem, pontosabban én nem teremtettem rá alkalmat. Nem várom el, hogy az illető nagyon jóképű legyen, tökéletes testtel meg mindennel, mert fordított esetben ezt én sem tudom nyújtani, nekem is lehet bőven kivetnivalót találni a külsőmben. A legfontosabb az lenne számomra, hogy jól kijöjjünk egymással, tudjunk jókat beszélgetni, együtt nevetni, ne legyenek titkaink egymás előtt, mindig számíthassunk a másikra és adjunk-kapjunk motivációt a céljaink eléréséhez. Ezenkívül még ami számomra egy sarkalatos pont lenne, az a család. Nyilván, a párom az első, őt kell szem előtt tartanom, de véleményem szerint nem mindegy, hogy az ember milyen közegbe kerül be, miután elmélyül a kapcsolat a párommal.

Visszatérve a fő kérdésre: érdemes lenne egy kis időre elfelejteni ezt a témát és csak magammal foglalkozni? Úgy érzem, hogy amíg ennyire szeretnék egy társat, addig nem fog belépni az életembe, csak néha már nagyon hiányzik...