Mielőtt nem volt elektronmikroszkóp, a kémikusok hogyan határozták meg egy szerves molekula összetételét?

Egy időben volt már diffrakciós mérési technika, az alapján lehetett következtetni a molekula szerkezetére.

Még korábban csak reakciók, fantázia, logika és intuíció segített. Később kiderült, hogy akkoriban egy molekulaszerkezetet jól vagy rosszul határoztak meg.

A szerves molekulák összetételét ma se elektronmikroszkóppal határozzák meg. Ahhoz, hogy elektronmikroszkóppal atomi szintig lássál, olyan erős elektron sugár kell, ami szépen szétbombázza a vizsgálandó szerves molekulát. Plusz az EM iszonyatosan drága és csak nagyon nagy hozzáértéssel használható. Meg vákuum kell bele, ami nem támogat semmilyen oldószerben mérést. Stb. Nem jó erre. Inkább NMR-t, IR (és más hullámhosszú) spektroszkópiát, röntgen-diffrakciót, tömegspektrométert, stb. használnak.

Egyébként meg a legegyszerűbb primitív módszer az, hogy elreagáltatod. A különböző reakciókból megmondhatod a funkciós csoportokat és az elemösszetételt, és innen az egyszerűbb molekulákat ki tudod sakkozni. A bonyolultabb molekulákat meg hát sehogy nem határozták meg.

A hagyományos elektronmikroszkópok fölbontása nem elég a molekulák szerkezetének vizsgálatára.

A röntgendiffrakció a nyerő módszer. Kezdetben csak nagy, egységes kristályokat tudtak így vizsgálni, de később bővültek a lehetőségek.

Röviden: Egy anyagmintára vékony röntgensugarat bocsájtanak, és a sugár szóródása alapján következtetnek a szerkezetére.

Bővebben:

[link]

A szerves anyag összetételét, régebben hagyományos kémiai mennyiségi elemzéssel állapították meg. Pl. 1 gramm elégetése után a vízgőz, CO2, SO2 stb.. mérése volt a módszer. Ezzel megkapták a komponensek arányát.

A molekulatömeg mérésére is volt módszer.