Vajon milyen fajta tudásrengeteg lapulhatott annak idején az Alexandriai Könyvtárban?

Elsősorban eredeti példányokat tartalmazhatott például Homérosztól, Szophoklésztől, Euripidésztől.

Minden olyan írást, ami 640 előtt keletkezhetett, mert bár ugyan előtte több alkalommal megsérült a végső pusztulása csak ekkor következett be.

Az ókor technológiai szintjét eléggé ismerjük, így eget rengető változást, olyan tudást, ami manapság is jelentős lenne, aligha feltételezhetünk.

Ebben eléggé tévedsz, rengeteg minden maradt ránk az ókori Rómáról. Bajban lennénk, ha Líviusra kellene hagyatkozni, ő ugyanis sokkal inkább irodalmat alkotott, mint történetírást, ezt minden kor világosan látta.

Horatius Cocles és Mucius Scaevola gyönyörű történetek és a hasonlók is, de annyiban nem igazak, hogy az etruszkok elfoglalták Rómát, még az etruszk királyokat is ismerjük, akik uralkodtak a rómaiak fölött-

Lívius az utókor számára teremti meg az elődök erkölcseinek a legendáját, van ugyan történelmi vonatkozása, de valójában művei főképpen irodalmi alkotások.

Mindemellett a régi korokban, a középkortól kezdve rengeteg klasszikus tananyag volt az iskolákban, amik az idők folyamán egyre csökkentek, mivel az egyéb tudásanyag meg egyre bővült és gyakorlatilag alig maradt már hely az órarendben ezeknek, csupán ez az oka, hogy mára alig szerepelnek a tantervben.

Livius csak egy példa volt, igazából rengeteg más történetíró alkotott, akiknek ismerjük teljesen vagy töredékesen a művét. Inkább arra próbáltam célozni, hogy Livius egy példa arra, hogy ha annak idején a könyvtárakat nem pusztítják el a történelmi korok, akkor nem erősen töredékes alakban ismerjük meg pl. Livius történeti munkáit, hanem teljes alakban. Ebben az esetben a római történelemről alkotott tudásunk megtöbbszöröződne.

A többiben csak részben van igazad. Forráskritikával kezelve Livius munkája elsőrendű forrás a római történelem kutatásában. Ha elolvasod Maróti Egon egyetemi tankönyvét, ami a római történelemről szól, akkor annak a 70%-a, már ami az eseménytörténetet illeti a köztársaság korából, Livius történeti munkájának a kivonata... (a császárkor más, mert Livius az 1-2. században élt, viszont a császárkor eseménytörténete más történetírók munkáiból maradt ránk).

Livius annales történetíró volt, azaz a munkájához felhasználta a rómaiaknak azt a szokását, hogy évről éve megörökítették az aktuális esztendő eseményeit. Ehhez több száz évre visszamenőleg hozzáfért Livius, és ennek alapján írta meg a munkáját. Ha olvasod a művét, akkor tisztán lehet látni, hogy a szerkezete is az annales elvét követi: évről évre tárgyalja, hogy mi történt, az ok-okozati összefüggéseket figyelmen kívül hagyva (tehát elkezdi, hogy XY és XY consulok évében történt, hogy... - és utána 100 oldalon keresztül felsorolja az eseményeket, majd kezdi a következő évvel...). Az az igazság, hogy ha ezt a munkát Livius nem követte volna el, akkor pl. szinte semmit nem tudnánk Hannibál hadjáratáról Itália ellen, ami egyébként a mai ember számára is alapvető ismeretnek tartandó. Hannibál hadjárata Kr. e. 217-202-ig tartott, és évről évre ismerjük az eseményeket, mikor ki volt a római consul, illetve dictator, milyen csaták követték egymást, ezek a csaták hogyan zajlottak le. Ezt azért tudjuk ma is, mert Livius leírta. Ellenben, az első pun háború, ami hosszabb volt, annak a leírása elveszett, így arról csak annyi információnk van, ami Livius munkáinak ókori kivonataiból megmaradt... Ott nincsenek információink, hogy évről évre milyen csaták voltak, csak annyi, hogy a rómaiak felszerelték csapóhíddal a hajóikat, és egy-két nevezetesebb csatáról tudunk. Pedig sokkal nagyobb szabású háború volt, mint a második.

És a pun háborúk csak egy példa, igazából az lehet mondani, hogy arról a korról a köztársaság időszakában, ahol megmaradtak Livius könyvei, eseménytörténet szempontjából (kik voltak a consulok, milyen más tisztségviselők voltak, milyen fontosabb események történtek, milyen csaták voltak, tehát adatszerű információk szempontjából) sokkal többet tudunk. Ahol Livus könyvei elvesztek, ott csak áttételes információk állnak rendelkezésre, illetve ha szerencsénk van, más történetíró munkája.

Abban viszont igazad van, hogy Livius munkája ezzel együtt tekinthető irodalmi alkotásnak is. Nagy emberek tetteit összefüggésbe hozza az istenekkel, mindenféle isteni előjelekről beszél, egy nagy ember halálát égiháború, földrengés stb. előzi meg, egy vesztes csata előtt a hadvezér biztos valami rosszat álmodik, stb, kb. mintha az Íliászt olvasná az ember, de ettől még az események le vannak írva, tehát forráskritikával kezelve lehet a múltból következtetéseket levonni. Lehet, hogy a Trasimenusi csatát villámok, földrengés, Iupiter haragja előzte meg, de magának a csatának a tényét mégis leírja, és ha nem tette volna meg, azt sem tudnánk, hogy megtörtént a trasimenusi csata... Maróti Egon pedig meg sem említeni a történelem tankönyvében...

Amiről te írsz, az Aeneas és kb. a római városállam, mint királyság története, az Liviusnál is legenda, akkor még nem írták le évről évre az eseményeket, ez az időszak tényleg megköltés. Gyakorlatilag Livius korában élő családok megkérték Liviust, hogy vetítse vissza az őseik tetteit ezekre az időkre, ezzel emelve a családok sajt korabeli presztízsét. De ezt a gyakorlatot Livius más történetíróktól vette át, ebből következik, hogy a rómaiak korai története tele van olyan kitalált szereplőkkel, akik későbbi családok legimizációs törekvéseit voltak hivatottak reprezentálni: így történt pl., hogy a Caesar megölésében vétkes Brutus őse volt az, aki a királyságot eltörölte.. Ezt politikai megrendelésre találta ki egy történetíró, Livius pedig átvette. Scaevolus, a Flaviusok stb. története pedig úgy általában a római arisztokrácia fennsőbbségének a története (Livius az arisztokrácia mellett foglalt állást) a műveletlen és befolyásolható plebs ellen. Ezek kitalált sztorik, és arra szolgálnak, hogy úgy általában egy kékvérű, régi arisztokratacsalád létjogosultságát erősítse meg a köztársaság korában. Szóval ebben igazad van, a római történelem korai szakasza erős forráskritikával kezelendő, de ettől eltekintve Livius még a köztársaság eseménytörténete szempontjából megkerülhetetlen, elsőrendű forrás.