Kezdőoldal » Tudományok » Egyéb kérdések » Tényleg kéteztek az Árják? Ha...

Tényleg kéteztek az Árják? Ha igen, tényleg ők teremtették meg az ókori fejlett civilizációk alapját? Mégis igaz a fajelmélet?

Figyelt kérdés
Nemrég folytattam egy beszélgetést egy szélsőjobboldali ismerősömmel, melyben azt vitattuk meg, hogy az ember egyetlen faj, vagy több fajból áll, van-e alsóbb- és felsőbb rendű faj, illetve, ha van, akkor miért. Én egyértelműen a tudomány jelenlegi álláspontját képviseltem, miszerint az ember egyetlen fajt alkot, nincs alá-fölé rendeltség, és lehet a zsidók, és a feketék között is jó ember. Erre ő mutatott érdekes képeket, idézeteket, forrásokat, miszerint az ókori egyiptomiak, maják, indiaiak, és kínaiak kezdetbeli uralkodói nordikus ájra népek voltak. Tehát a kora ókori Egyiptom uralkodói, meg nagyjából az összes akkori civilizált nép uralkodói fehér bőrű, szőke, kék szemű árják voltak, nem pedig a sokunk által ismert arany barna bőrű népek kezdtek el ott kultúrát teremteni, hanem ezek az árják mentek ezekre a helyekre, és ők alapozták meg az ókori egyiptomi kultúrát, miattuk volt fejlett az a régió. Ugyanezt Kína, India, és a Maják kapcsán is megemlítette, és küldött hozzá képes bizonyítékokat, amelyeken mumifikált egyiptomiakon szőke, vagy vörös hajat találtak, sok szobron, festményen ábrázolták az uralkodókat kék szemmel, vagy éppen szőke hajjal, ami ugyebár csakis a nordikus ember sajátossága volt, különböző mítoszok bizonyították, hogy például a maják korai uralkodói fehér bőrű, szőke, kékszemű emberek voltak, olyan képeket is küldött, amelyeken ókori maja, egyiptomi, és indiai edényeken, díszeken szerepel a swatsika. Az meg ugyebár nem is kétség, hogy a feketék alsóbbrendűségét fejük térfogatával indokolta, ezzel együtt a fehér, és fekete ember agyának eltérő arányaira is felhívta a figyelmet, tehát, hogy az afrikai ember agya egyes fontosabb részei hiányoznak, vagy kisebbek a fehérekénél. Meg hogy a fajok genetikája generációkon át öröklődik, ezért nem szabad hagyni, hogy egy fekete egy fehérrel keveredjen, mert a fekete faj romboló faj, sokszor nem emberi a viselkedésük, az agyuk visszamaradott, alacsonyabb az átlag IQ-juk (ami sajnos bizonyított tény, bár szerintem nem feltétlenül a "fajuk" miatt van ez, hanem a közeg miatt), és a feketék, a kínaiak, az egyiptomiak önerőből nem tudtak volna ilyen civilizált társadalmat, gazdag kultúrát teremteni, ehhez a régi árja uralkodóik kellettek. Tudom, szürreálisan hangzik, én se nagyon akarom elhinni, de logikus érveket gyűjtött össze, illetve bizonyítékokból sem volt hiány. A kérdés az, hogy akkor tényleg igaz a faj elmélet? Tényleg van alacsonyabb rendű faj, és majdnem minden zsidóban ott van genetikailag a gonoszság, és majdnem minden feketében ott van a "majom"? Tényleg több valaki szimplán a származása miatt, mint a többiek? Ha valaki kicsit ért a témához segítsen nekem eligazodni, mert én ezeket az állításokat bizonyítékok ellenére is nehezen hiszem. És kiemelt tisztelettel fogadnám történészek, egyiptológusok, régészek válaszát.

2021. szept. 6. 15:33
1 2 3
 1/28 anonim ***** válasza:
77%

Nem léteztek.

Az ember ma egyetlen faj. Régebben több is volt, de ők sem voltak alacsonyabb rendűek.

Azt ugye tudod, hogy a fehér bőr és a szőke haj kb. 70000 éve alakult ki, és már akkor is ugyanez a faj volt?

A feketék, sárgák, vörösek, fehérek pont ugyanaz a faj.

Akkor még éltek más fajok is, de Egyiptomban nem volt még birodalom... nagyon sokáig.

2021. szept. 6. 16:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/28 anonim ***** válasza:
39%

Mutathatnál/linkelhetnél párat ezekből a "bizonyítékokból", ha már olyan bőven elláttak vele!


A náci korszak áldozatai: a náci faji ideológia [link]

Hat náci mítosz [link]

Árja fajelmélet [link]

Heinrich Himmler, a Szent Grál, és a nácik okkultizmusa [link]

2021. szept. 6. 16:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/28 anonim ***** válasza:
81%

Tudománytalan humbuk.

A "fehér ember" a mai formájában durván a bronzkorban alakult ki, hàrom ősi csoport keverékekent. A jégkorszakba élt europaiak sötét bőrűek voltak.


Sose létezett árja faj homogén csoportként.

Vannak rá bizonyitékaink, hogy már az őskorban is mindenki keverdet mindenkivel akivel csak talalkozott.

A mai ember génkeszletében több archaikus ember fele génjei is megtalálhatok.


Naiv elképzelés az emberi evoluciórol, hogy kezdetben voltak genetikailag homogén csoportok, akik zsidók, germánok, magyarok, etc ősei voltak.

Etnikai csoportok nem konvergálhatok genetikai kategoriakká.

2021. szept. 6. 16:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/28 anonim ***** válasza:
78%

"Erre ő mutatott érdekes képeket, idézeteket, forrásokat"

Tehát mutatott meghamisított képeket.

Nem kell mindent elhinni, amit az interneten olvasol.


"küldött hozzá képes bizonyítékokat, amelyeken mumifikált egyiptomiakon szőke, vagy vörös hajat találtak"

A haj nem őrzi meg eredeti színét, így ez felejtős is. Ha az a múmia haja lett volna, akkor ősz lett volna.


"ókori maja, egyiptomi, és indiai edényeken, díszeken szerepel a swatsika"

Nincs kedvem utánanézni, de ez mire példa? Mielőtt a nácik felvették, azelőtt is használták már az indiaiak.


"Az meg ugyebár nem is kétség, hogy a feketék alsóbbrendűségét fejük térfogatával indokolta"

A fehérek meg alsóbbrendűek, mivel a bőrük fehér, így kevésbé ellenálló a napnak.


"alacsonyabb az átlag IQ-juk"

Az ázsiaiaknak meg magasabb, mint a fehéreké.

Ez egyszerűen az oktatási rendszer miatt van, mivel Afrikában kb. nem létezik, így nyilván alacsonyabb lesz az IQ-jük, miközben Ázsiában meg elég sok helyen erős oktatás van.


"de logikus érveket gyűjtött össze, illetve bizonyítékokból sem volt hiány. A kérdés az, hogy akkor tényleg igaz a faj elmélet?"

Nem logikus, semmi logika nincs benne.

Sőt, kifejezetten logikátlan, ahogy a legtöbb magyarázata a náciknak ilyen.

Pl. a fehér "faj" az egyetlen, ami az elméletük szerint csökkenni tud.

Ha megkérdezed tőlük, hogy Obama mi? Akkor kivétel nélkül azt mondják rá, hogy fekete, miközben igazából az egyik szülője fekete, a másik fehér.

2021. szept. 6. 16:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/28 hollófernyiges ***** válasza:
68%

A kék szem és a szőke haj egymástól függetlenül többször is kialakult (nem túl nehéz pigenthiányt kialakítani), például a cigányoknál sem olyan rettenetesen ritka egy saját szőke mutáció. Kék szem szórványosan előfordul az egyiptomi ábrázolásokon, de szőke hajú meg fehér bőrű fáraókra azért én is kíváncsi vagyok. Ne feledd, hogy Észak-Egyiptomot egy rövid időre meghódították az ún. tengeri népek, akik valószínűleg európaiak voltak, illetve a líbiaiakat is fehér bőrrel ábrázolták, vagyis akkor még elég sok lehetett közülük az északi migráns. De ezeknek semmi közül sem volt az egyiptomi civilizációt létrehozó néphez.


[link]


Egyiptomi, föníciai, kusita (néger) és líbiai ember, jól látható, hogy az egyiptomiak magukat barnának tartották a szomszédaikhoz képest.

2021. szept. 6. 16:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/28 anonim ***** válasza:
10%

Korábban már írtam egy kérdéshez, ide is beírom a választ.

Mikor Hitler megalapította az NSDAP pártot, filozófiai hátteret is kellett keresnie az egész eszmerendszernek.

A fajelmélet már addigra kész volt, de igazolni is kellett, erre volt jó az okkultizmus.

A kor több okkultistája, pl blvatski igazolt egyfajta okkult felsőbbrendűséget, egyfajta ősfajt, aki kapcsolatban áll az idegenekkel/teremtővel.

Létrehozták a thule társaságot, aminek feladata az okkult tudás további kutatása, majd ezen belül egy titkos szerveződés jött létre, ami az okkult tudásnak a fekete mágia részét kutatta.

Karthotheke volt a neve.

Hogy milyen szintre jutottak ebben a tudásban, jelzi hogy hitler és vezérkar többször démonidéző rituálén vettek részt, és rituálékat csináltak a nácik sikereikért.

Ekkor jött, egy horvát lány.

A nácik erre az időre nagyon elmélyedtek az okkult tudás tanulmányozásában, de nem tudták, hogy ez a tud kitől származik.

Megkapták a választ.

Egy médium jelentkezett a thule társaságnál, aki idegen létformákkal kommunikált.

Orsics mária volt a médium neve.

Megalapította a vrill társaságot, akik az aldebaran csillagkép intelligens létformáival tartották a kapcsolatot.

Ez a civilizáció a nácikat szemelte ki egy terv végrehajtására.

Ekkor kezdődtek azok a kutatások, amiket az amcsik és a szovjetek a háború után is megakartak kaparintani.

horten ho vadászgép, ebből lett később az f117 ésf118 csak pár évtized kellett az amcsiknak hozzá.

A harang eszközt is ide lehet sorolni, ami interdimenzionális kapcsolatot eredményezett ezzel a civilizációval.

Vagy a hanuebau repülősorozat ami a csészealjak típusát ábrázolta.

Több csatában a szovjet tábornokok láttak ilyen repülő korongokat, de nem avatkoztak be a harcokba csak figyelték az eseményeket.

De elbuktak a nácik,vagyis ezt akarták elhitetni.

A déli sarkon támaszpontot hoztak létre, új svábföld néven, ami a világ jelenleg egyik legszigorúbban őrzött területe.

A jelenleg amcsi vezetés is hasonló lények imádatát tűzte ki célul, tőlük várva a technikai fejlődés lehetőségét.

2021. szept. 6. 17:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/28 anonim ***** válasza:
75%

Na, ezért nem teszünk a tudományba ilyen kérdést.

Mert jön egy turbo ezós, és telehányja ilyen szöveggel, mint a hatos. Ebben aztán minden konteó együtt van meg!

2021. szept. 6. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/28 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen a válaszokat. Csatolom a képeket, amiket az ismerősöm küldött: [link]



[link]



[link]



[link]

2021. szept. 6. 21:43
 9/28 anonim ***** válasza:
37%
Most komoly, hogy ez a bizonyiték az árja elmeletre?
2021. szept. 6. 22:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/28 A kérdező kommentje:
A francba, rossz linket küldtem el. Csak azt tudtam, ahogy visszakeresem a képeket. Elnézést kérek, csak nem rég regisztráltam az oldalra. Ezen a weboldalon vannak képek, amelyeket ő is küldött: [link]
2021. szept. 6. 22:07
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!