Kezdőoldal » Tudományok » Egyéb kérdések » Matekórán feladott fejtörő...

Matekórán feladott fejtörő feladat?

Figyelt kérdés
Sziasztok :) Ma a matektanárom egy érdekes feladattal kezdte az órát: felírtunk kb. 20 négyjegyű számot, mi mondtuk neki, és minden szám után amit mi mondtunk ő is mondott egy négy jegyű számot, tehát fele-fele arányban mondtunk számokat mi is, és ő is. Azt mondta, hogy aki előbb számolja ki mint ő, kap egy ötöst. Az egyik osztálytársam hamar kész lett, és elmondta az eredményt. Jó lett neki, csak azt mondta, hogy nem végzett hamarabb mint ő. Előhúzott egy borítékot, és mielőtt kivette volna a papírt amin az eredmény volt megkérte az egyik osztálytársamat hogy számolja ki számológéppel. Kiszámolta, majd kihúzta a borítékból a papírt, és felolvasta pontosan ugyanazt a végeredményt mint amit az osztálytársam számolt ki számológéppel. Azt mondta, hogy ő már óra előtt kiszámolta a végeredményt, és azt mondta, kíváncsi rá ki tud rájönni, hogy hogy számolta ki óra előtt úgy, hogy mi rögtönözve soroltuk a számokat (amik alá ugye ő mindig írt egy újat). Nem ígért érte semmit de egész nap ezen gondolkoztam hogy sikerült neki, lenne ötletetek? :)

2014. okt. 7. 15:26
 1/5 anonim válasza:

Ha meglennének a számok, akkor könnyebben ki lehetne találni.

Amúgy én valami olyasmire tippelek, hogy előre leírt magának egy számot (ami a borítékban volt). Aztán ahogy mondtátok neki a számokat, úgy alakította ő a saját számait.

Persze ehhez jó memória, fejszámolás szükséges, de kivitelezhető.

2014. okt. 7. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
51%

Szerintem kimaradt a művelet a leírásból, de gondolom, összeadtátok őket.


Én így "csaltam" volna a tanár helyében:

- Megjegyeztem volna egy 10000-19998 közti számot. Legyen ez X.

- Kiszámoltam volna X * 20-at. Ezt írtam volna le a papírra az óra előtt.

- Amikor valaki mondott volna egy négyjegyű számot, akkor azt kivontam volna X-ből és leírtam volna az eredményt (ez lett volna az én számom).


A trükk ugye az, hogy páronként állandó az összeg azzal, hogy egy egyszerű kivonással korrigálni tudom a ti számaitokat. És ha mind a 20-szor jól számolom ki a számomat, akkor a végén ott az összeg a borítékban.

2014. okt. 7. 16:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 A kérdező kommentje:
Sajnos a számokat nem tudom, de igen, összeadtunk, és a végeredmény 84697 lett.
2014. okt. 7. 16:41
 4/5 anonim ***** válasza:

Kell valami konnyen kiszamolhato modszer, es az, hogy mindig ove legyen az utolso szam.

Mondjuk en igy adtam volna elo a helyeben:

A 4 jegyu szam minden jegyet 9-re egeszitem ki (gyakorlatilag a tieteket kivonom 9999-bol):

1234 <- ezt mondjatok

8765 <- ezt meg "reflexbol" utana lehet irni


Igy ha n szamot mondtatok (es o is n-et), akkor 9999*n lesz az eredmeny.

Ez persze tul feltuno, ugyhogy kitalalnek egy szamot elore, mondjuk a 4705-ot, ezzel elore kiszamolnam 4705*9999*8-at, ezt felirnam egy papirra.

Aztan oran eloszor felirnam a 4705-ot, aztan toletek egymas utan 4 szamot, mindig az en kiegeszito szamommal kovetve, es a vegen kijonne a papiron levo.


Az o konkret megvalositasa biztosan mas volt, mert sokkal tobb szamot irt fel, de valami hasonlo lehetett a hatterben. A konkret szamok alapjan lehetne megmondani.


Persze az is lehet, hogy csak gyorsan tud szamolni. Ebben az esetben folyamatosan fejben nyilvantartja, hogy az addig felirt szamok, es az elore kitalalt szam kulonbsege mennyi, es amikor mar 4 jegyu, felirja azt a tablara, es megall. Mivel nem tudjatok elore a trukkot, nem fog lebukni, es nem tudjatok megszivatni kellemetlen szamot mondva sem. (vagy lehet 2 boritekja is) Buveszek elvileg szoktak alkalmazni a dolgot: mutatnak valamit, aztan ha elrontjak, valami kevesben latvanyos B tervvel fejezik be, ugysem tudod, hogy eredetileg mit akart.

Youtube-on a Scam Schoolban lathatsz hasonlo fejtoroket, direkt ezzel foglalkozik a csatorna.

2014. okt. 9. 00:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

"A 4 jegyu szam minden jegyet 9-re egeszitem ki (gyakorlatilag a tieteket kivonom 9999-bol):

1234 <- ezt mondjatok

8765 <- ezt meg "reflexbol" utana lehet irni "


Ezzel akkor van probléma, ha 9000-nél nagyobb vagy egyenlő számot mond valaki. Ekkor nem tudnál 4-jegyű számot mondani (azokról volt szó), hogy korrigáld a "részeredményt".


Ezért írtam kettesben azt az intervallumot, amit.

Mondjuk, nem értem, mi a baja vele egyeseknek, de mindegy.

2014. okt. 9. 08:54
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!