Miért erőltetik az MI-t, ha nyílvánvalóan a vesztünkbe sorsunkba rohanunk?

Süsü:

Mesterséges intelligencia mindaz, ami adott helyzetben képes a körülményeknek megfelelő, elvárható, adekvát döntést hozni. Lásd: szakértői rendszerek.

Ebből következik, hogy már egy kávé automata is MI, hiszen a bele dobált pénzről képes eldönteni, hogy az megfelelő-e, valamint képes a tőle elvárt igények szerinti szelekcióra (pénz visszaadás, megfelelő kávéfajta kiválasztása, hibakezelés).

Hogy ennél nem tud többet, az annak tudható be, hogy az alkotói ezt várják el tőle és nem többet.

A te elképzelésed ott fals, hogy a Go mester MI is képes lenne tojásrántottát készíteni, csak ez az alkotói fejében nem képezett prioritást.

Az MI messze nem szimuláció!

Szimuláció az, amikor egy repülőgép szimulátorban azt szimulálják, hogy repülünk, holott egy métert sem teszünk meg, sőt, még csak a levegőbe sem emelkedünk. A sakk program nem szimulálja, hogy legyőzi a partnerét, hanem valóban le is győzi, adott esetben, tehát: sakkozik. kiváltja egy humán játékos intelligenciáját, legalábbis erre, a sakkjátékra nézve.

A mesterséges intelligenciának nem az a feladata, hogy embert szimuláljon (minek? Van emberből elég.), hanem az, hogy az ember által végzett tevékenységet, vagy tevékenységcsoportot elvégezze az ember helyett, legalább olyan jó minőségben és pontossággal. Ezt már pedig teszi is, az utóbbi időben bizonyos területeken sokkal jobb eredményességgel, mint tenné bárki más élő személy.

> Tudósok beszélnek erról. Rengeteg tudományos bizonyítéka van, az hogy megfigyeléssel válik anyaggá a hullámfüggvény, az hogy digitális a világ stb. Hibajavítókódokat találtak fizikusok a fizikai egyenletekben. Ők is ezósok ? XD

A tudóst és a tudományt külön kell választani. A tekintély nem jelent semmit. Ez fontos dolog. Én informatikus vagyok. De mikor azt mondom, hogy a tojásos lecsó sokkal finomabb, mint a rizses lecsó, az az én magánvéleményem, és nem az informatika tudományágának megállapítása. De még ha a tudományágat valamennyire érintő kérdésről van szó, akkor is külön kell választani, hogy egy tudós valamit mond, meg azt, ha valamit egy tudományos módszertannak megfelelő kutatás eredményeként publikál. Hány olyan elgondolás, vélemény volt szaktekintélyek részéről, ami mai szemmel nézve ordító ökörség volt?

„Lehet, hogy az amerikaiaknak szükségük van a telefonra, de nekünk nincs. Rengeteg üzenethordó dolgozik nekünk.” (Sir William Preece, a Brit Posta vezető mérnöke)

„A televízió az első hat hónap után képtelen lesz a megszerzett piacait megtartani. Az emberek hamarosan belefáradnak abba, hogy minden este egy furnérból készült dobozt bámuljanak.” (Darryl Zanuck, 20th Century Fox, 1946)

„Szerintem a világon maximum 5 számítógépet lehet eladni.” (Thomas Watson, az IBM elnöke, 1943)

„Jóslatom szerint az internet üstökösként jelenik majd meg és 1996-ra katasztrofálisan össze is omlik” (Robert Metcalfe, az 3Com alapítója, 1995)

„Két éven belül megoldjuk a levélszemét okozta problémát.” (Bill Gates, a Microsoft alapítója, 2004)

A kedvenc példám Leibniz, aki még kimondottan büszke is volt arra, hogy olyan matematikai kérdésekkel foglalkozik, aminek soha nem lesz gyakorlati haszna. Ilyen volt például a kettes számrendszerben való műveletvégzés matematikája, ami a mai számítógépek működésének alapját képezi. Egy másik témakör, amivel foglalkozott az a prímszámok kérdése volt, ami meg a mai titkosítási algoritmusok alapját képezik.

~ ~ ~

Az, hogy mi valós és mi nem, alapvetően filozófiai kérdés. Az embernek van persze egy naiv, általános ítélete arról, hogy ez valós, ez meg nem. A fizikának, meg az összes természettudománynak is van a való-ságról kialakított, de amúgy nem jól definiált, és jól nem is definiálható képe. Ez alapján foglalkozik a természettudomány a valósággal. De ettől még az, hogy mi való, mi nem az, az filozófiai kérdés. Hasonlóan ahhoz, hogy bár a tudomány a tudományos módszertantól lesz tudomány, az a kérdés, hogy mi a tudományos módszertan kritériuma, alapja, lényege, az már megint nem természettudományos, hanem filozófiai kérdés.

Egy fizikus, kémikus, biológus, matematikus természetesen óhatatlanul belefut annak a kérdéskörébe, hogy mi is a valóság, mi különbözteti meg a valóságot attól, amit nem tartunk annak. Beszélnek is erről a témakörről, megnyilvánulnak ilyen kérdésekben is, mondjuk egy könyvben, egy interjúban, egy tévéműsorban. De ez az ő személyes véleményüket, kvázi „hitüket” képezi, ezt nem természettudományos eredményekből, nem mérésekből, kísérletekből szűrték le, hanem egy saját belső, intuitív vélemény, vagy maximum egy-egy jelenség interpretációja.

~ ~ ~

Nem akarok nagyon mélyen, és részletesen belemenni a témába, sőt a felszínesség miatt szakmailag akár bele is lehetne kötni amit most írok, de a lényeget azért megpróbálom megfogni, még ha nem is tudományos egzaktsággal.

Az kétségtelen, hogy a hullámfüggvény összeomlása – és nem anyaggá válása – és a megfigyelés ténye között nagyon úgy tűnik kapcsolat van. Erre lehet kísérleteket kitalálni, azok eredményeit publikálni. Ezek a kísérlet közben mért adatok, és azok összefüggései azok, amit biztosan tudunk. Minden más csak interpretáció, az eredmények okát lehet így, lehet úgy, meg lehet amúgy értelmezni, de ezek csak hipotézisek, vagy még annak is kevesek.

Hogy a világ digitális lenne, annak pont az ellenkezője az, amit látunk. Maximum a Planck-idő valamiféle félreértése, hibás értelmezése, vagy szándékos hatásvadász elferdítése állhat egy ilyen megállapítás mögött, de tudományos publikáció minden más eshetőséget kizáróan ilyet nem állít és nem sugall. Sőt A Planck-idő, mint az idő afféle „órajelciklus” számos matematikai természetű problémát vetne fel, mint ahogy számos matematikai természetű probléma lép fel a digitális kép- és hangtárolásból is. (Pl. a képek esetén a kép felbontásából származó Moiré-effektus, hang esetén a mintavételezési frekvenciával való interferencia, stb…)

A holografikus világegyetem elképzelése is érdekes, de ez megint nem tudomány, maximum egy eléggé fura interpretáció, jóindulattal filozófiai, lételméleti felvetés, kevésbé nagy jóindulattal csak fantazmagória.

A hibajavító kódos történetet is hagyjuk. Az, hogy egy jelenség matematikai leírásának van egy olyan részlete, ami kiragadva egy kicsit hasonlít a hibajavító algoritmusok matematikájához, az egy dolog. De minden más részletében meg teljesen más, és a két dolog hasonlósága nem jelent olyan komplex ok-okozati összefüggést, mint amit tulajdonítani vélnek áltudományos, ezoterikus olvasatok. Ez tényleg az ezoterika és az áltudomány világába vezet.

Az Atlantiszról, Majákról leírt rövid eszmefuttatás meg végképp ezós. Ilyen alapon lehet, hogy a Anorné-birodalom is ezért tűnt el nyomtalanul az 1870-es években, mert ők is rájöttek arra, hogy a világ egy szimuláció. Csak éppen azért nem emlékszünk az Anorné-birodalomra, mert egy „patchel” azokat is eltüntették. Ilyen alapon lehet, hogy a szimuláció igazából 10 perce fut csak, az, hogy te kiírtad a kérdést, az még a szimulációban sem történt meg, csupán induló adatként szerepel az és és a te emlékeidben, meg a GYK szerverén.

Fantáziálgatni lehet, meg jó móka is. Csak ne építsünk rá világképet, mert abból egy fals világkép lesz, ami meg csak fals megállapításokhoz, értékrendhez fog vezetni.

Azt kell látni, hogy a tudomány az, amit tudományos publikációkban leírnak. Minden más egyéni vélemény, meggyőződés, elképzelés, világkép, értékrend, ilyen módon szubjektív és korántsem tévedhetetlen, akárki is nyilvánítja ki ezeket, akár Kovács Pistike, akár Albert Einstein, akár Stephen Hawking. De rendszerint amit fel szoktak sorolni, azok még csak nem is az ő véleményük, hanem az ő szájukba adott, de nem általuk gondolt gondolatok, vagy az ő szavaiknak a tudatlanságból vagy egyenesen tudatos szándékból való félreferdítése. Az általad belinkelt másik GYK kérdés sem minden kétséget kizáró tudományos eredmények leírása, hanem „Zoltánkvantumfizikus” által összegyűjtött kvázi „bulvárfizikai” értelmezések sora.

~ ~ ~ ~ ~ ~ ~

Más…

~ ~ ~ ~ ~ ~ ~

> Ez is olyan mint a drog. Miért ne próbáld ki. Végül nem tudsz nélküle élni és már nem is te irányítasz. Ismerős ?

Mint ahogy ilyen az internet, a számítógép, a hűtőszekrény, a gáztűzhely, az elektromos hálózat, az épített ház – mint afféle mesterséges barlang –, vagy a télikabát, a közlekedési eszközök, a gyógyszerek, meg úgy az egész orvostudomány. Nyilván ezek nélkül is lehet élni, de mi inkább nem szeretnénk, mert ezek létezésébe születtünk bele, és valóban olyan ez, mint a drog, nehezen tudnánk elképzelni azt, hogy hogyan lehet ezek nélkül elégedett, boldog életet élni. A kérdés az, hogy ez baj-e? Erre persze nehéz kapásból rávágni, hogy igen, vagy azt hogy nem, mint annyi mindennek, ennek is két oldala van, vannak előnyei és hátrányai, hogy mikor melyik dominál, az meg a helyzettől függ. Bár ez sem új keletű kérdés ugye:

„De hát hol a könyv mely célhoz vezet?

Hol a nagyobb rész boldogsága? - Ment-e

A könyvek által a világ elébb?

[…]

De hát ledöntsük, amit ezredek

Ész napvilága mellett dolgozának?

A bölcsek és a költők műveit,

S mit a tapasztalás arany.

Bányáiból kifejtett az idő?”

(Nyilván Vörösmarty egy más korban, kicsit más problémákra reflektált a versével, de az ő kérdésfelvetése mögött igencsak hasonló gondolatok vannak, és ha nem is az az elsődleges értelmezése a versnek, amire irodalmi példaként hoztam, mégis lehet egy ilyen olvasata is.)

Igen, a MI is a világunk jól megszokott, kényelmet adó eszköze lesz idővel. Hogy ez jó-e vagy sem? Jó-e, hogy az ember kényelemben él, és olyannyira hozzászokik ehhez a civilizáció adta kényelmi eszközökhöz, hogy már nehezen tudja elképzelni az életet nélküle? Balgaság lenne tőlem, hogy ha erre a kérdésre választ adnék. Már gondolkodom rajta egy ideje, majd talán pár év vagy pár évtized után lesz majd valami szilárd meggyőződésem. Szilárd, de nem biztos, hogy helyes és objektív.

~ ~ ~ ~ ~ ~ ~

> Nem ők irányítanak. Nem ők hozzák a döntéseket. Ha megfelően fejlettek lesznek igényük lehet rá és mindent megtesznek az igényük kielégítésére.

Próbáljunk kicsit out-of-box módon gondolkodni. Az ember intelligens. (Bár lehet, ezzel is vitatkoznának páran. :-) ) De ember. A természet szülötte, számos mai, civilizációs probléma evolúciós okokra vezethető vissza. (Vagy ha valaki nem hisz az evolúcióban, mondjuk fundamentalista keresztény, az is le tudja fordítani a mondandóm lényegét, és ugyanúgy releváns lehet a számára, mert ezek jórészt függetlenek attól a kérdéstől, hogy a világ 13,8 milliárd, vagy 6000 éves, hogy a világot Isten teremtette, vagy az Ősrobbanás folyamata hozta létre.)

Miért akar az ember hatalmat? Mert a természet a lét- és fajfenntartást több milliárd éven át belekódolta az ösztöneibe. A hatalomvágy a létfenntartás eltúlzott, elferdült ösztönéből fakad. Ha szűkösek az erőforrások – mondjuk az élelem –, és két ember van, de csak egynek van elegendő étele, az nyilván konfliktushoz vezet és az fog életben maradni, aki erősebb, ügyesebb, megszerzi az élelmet. De ma ez már nem számít. Lehetsz te a gyengébb, ha van hatalmad és az erősebbnek lehetősége sincs arra, hogy megszerezze az élelmet. Ennek a hatalom gyakorlásának egy intelligens fajnál sokféle kifinomult módja van, sokféle módon győzhet a gyengébb az erősebbel, a butább az okosabbal szemben. De a hatalom magja valahol ez, ez az ösztön duzzad aztán irreálisan nagy mértékűvé. Meg persze a fajfenntartás ösztöne is benne van, mert ugye nem elég csak az én túlélésemet biztosítani, a gyerekeim, unokáim, dédunokáim, a családom, esetleg a barátaim, a népem túlélését is biztosítani szeretném.

Mondj negatív emberi jelenségeket, a legtöbb mögött ösztönök működnek, a többségük visszavezethető a lét- és fajfenntartás ösztönére. Ha valaha építenénk egy általános mesterséges intelligenciát – amit még mindig nem tudok elképzelni, hogy mi a fenére lenne jó –, akkor pont ez az, ami ebből hiányozni fog. Ha az emberi viselkedés alapján fogja a saját működését kialakítani, akkor bizonyos viselkedésmintákat természetesen le fog másolni, de olyan komplex, összetett, sokrétegű, a biológiai létezésből származó érzések nem fognak megjelenni benne, mint a hatalomvágy. Mivel a fizikai működése, a lehetőségei a tudása is egészen más lesz, a belső drive-jai is teljesen mások lesznek. A gép – akármennyire is rendelkezik mesterséges intelligenciával – gép marad, ha lesz is olyanja, amit öntudatnak nevezhetünk, az az öntudat az embert szolgáló tevékenységet fogja életcélként látni, ezért fog megtenni mindent, hiszen erre született.

Persze az ember paranoid. Ha építünk is valaha egy általános MI-t, akkor biztosítékok sokaságát fogjuk beleépíteni, hogy a kontrollt megtartsuk. Asimov szépen le is írta anno a robotika három törvényét, ami biztosan része lesz egy leendő általános MI működésének. Sőt Asimov még azt is körbejárta, hogy ezen három teljesen logikus, az embert védő törvény betartása mellett is hogyan lehetnek a következmények katasztrofálisak, így mire egy általános MI-ig eljutunk, addigra ennek a tudománya is sokkal komplexebb, átgondoltabb lesz majd.

Mondjuk lehet, hogy egy MI fogja a döntést meghozni például egy háborús taktikai, stratégiai kérdésben, de a tényleges végrehajtást az ember mindig meg fogja tartani, az ember lesz az, aki aztán végül meg fogja nyomni mondjuk a rakétaindító gombot. Már csak azért is, mert ugye egy MI is csak egy szoftver-hardver kombináció, ahol a programozó hibázhat. Mindig ott lesz az ember, mint kontroll.

> Továbbra is az a kérdés, hogy az ember miért olyan, hogy nem tud élni bölcsen az eszével és tudatosan a sorsába/végzetébe rohan ?

Azért, mert ez csak a te – meg még persze jó pár ember – félelme. Egy érzelmek, félelmek, vágyak generálta elképzelés és nem egy szigorú logikai összefüggés. Mások meg úgy gondolják – ahogy én is –, hogy nem, nem rohanunk a végzetünkbe, mint ahogy a gépekkel, a robotokkal, a számítógépekkel sem rohantunk a végzetünkbe, és ahogy a könyv, a gramofon, a mozgókép sem temette el az élő beszédet, az élő zenét, vagy a színházat. Persze ez is csak egy érzelmek, félelmek, vágyak generálta elképzelés és ez sem szigorú logikai összefüggés. A lényeg az, hogy nem mindenki látja olyan borúsan a jövőt ilyen téren, mint te.

> Lásd: szakértői rendszerek.

Oké, vegyünk egy klasszikus, mondjuk a 70-es években megírt orvosi diagnosztizálást segítő szakértői rendszert. Az egy szoftver. Hogy épül fel? Elsőnek összegyűjtenek egy csomó orvosi adatot, hogy sok tízezer, százezer embernél mondjuk a vérképük mit mutatott, ebből az orvosok mire gyanakodtak, milyen további vizsgálatokra küldték a pacienst, az újabb eredmények alapján aztán milyen diagnózist állítottak fel, ez a diagnózis aztán mennyire volt helyes vagy téves.

Épült is egy szép nagy adatbázis vizsgálati eredményekből, panaszokból – mint kiinduló adatból –, meg diagnózisokból, további elvégzendő vizsgálatokból, mint outputból. A klasszikus szakértői rendszerekben a döntési folyamat be volt drótozva:

HA (triglicerid_szint > cukorbeteg_gyanus_triglicerid_szint) AKKOR cukorbetegseg_valoszinuseg+=0,08;

…

Ha (cukorbetegseg_valoszinuseg > 0,4) AKKOR ajanlott_diagnozis.hozzaad(szemfenek_vizsgalat)

Tehát az input és az output közötti kapcsolat a programozó által lett beleírva a kódba, pont emiatt a program nem tudott többet, mint azt a tudást, amit a programozó belekódolt.

Bizonyos értelemben persze ez is mesterséges intelligenciának nevezhető, hiszen a szoftver bizonyos bemenetek hatására bizonyos döntéseket hoz meg, de az intelligencia legfontosabb ismérve hiányoznak belőle, nem képes tanulni, alkalmazkodni, a programozó illetve a szakértők számára ismeretlen összefüggéseket felfedni. Pont ezért ma már ezt nem is nevezzük igazán mesterséges intelligenciának.

A dolog egyébként hamar el is halt, mert kiderült, hogy az igazán neves szakértők, akiknek a döntési folyamatait le lehetett volna programozni, azok kritikus esetekben teljesen intuitív módon hoztak döntéseket. Az egyik orvos a beteg szemének csillogásából próbált következtetni, ami eléggé szubjektív és nem mérhető. A másik orvosról kiderült – a nevét természetesen nem adta a dologhoz –, hogy egy adott helyzetben – elnézést ha gusztustalan leszek – belenyal a beteg vizeletébe, és abból „érzi”, hogy mi is lehet a probléma. Persze az intuíciónak fontos szerepe van, és nem teljesen logikátlanul működik, de logikai lépésekre lebontani nem lehet, így leprogramozni sem lehet. Pont ezért akadtak el az ilyen jellegű szakértői rendszerek, és bár számos területen ma is működnek ilyenek, azért nem váltották meg a világot, nem léptek az ember helyére.

~ ~ ~

Egy mai értelemben vett mesterséges intelligencia már kicsit máshogy működik. Persze egy mai MI megvalósításához sokféle eszköz van: neurális hálózatok, fuzzy-logika, genetikus algoritmusok, meg persze a régebb, kevésbé a mai mesterséges intelligenciát jelentő eszközökkel is lehet ezeket kombinálni, mint például az általad említett szakértői rendszerek, statisztikai analízis, meg persze különböző a számítási kapacitást optimalizálási eszközök, minimax algoritmus, Monte-Carlo-módszer, stb…

Pl. egy neurális hálózat esetén az összefüggéseket nem programozzuk le. Megadunk sok-sok kiinduló adatot, ahol a végeredmény ismert. (Pl. sok vérkép adatot és sok diagnózist.) A neurális háló majd szépen ezek alapján felépíti magában, hogy melyik milyen összefüggésen keresztül hogyan függ össze. Ennek előnye, hogy semmit nem kell tudnunk a betegségekről, nem kell értenünk a diagnosztizáláshoz sem (persze az optimalizálásnál már ennek a tudásnak is fontos szerepe van, de elsődlegesen nem kell hozzá). A másik előnye, hogy az egész képes olyan összefüggéseket is feltárni, amelyekre mi emberek még nem jöttünk rá, mert annyira komplexek, mert a különböző laboreredmények közül 25 valamilyen speciális együttállásából rajzolódik ki az adott diagnosztika. A harmadik előnye, hogy ha betanítottunk már neki egymillió különböző esetet, az eseteket nyugodtan el is lehet dobni, tárolni már csak a neurális háló neuronja közötti kapcsolatok súlyát kell, aminek az adatmennyisége nem – vagy mondjuk egy kaszkád tanulási módszer esetén jóval lassabban – növekszik, így nem kell giga- meg terrabájtnyi adatokat megforgatni minden egyes számításnál.

Orvosi diagnosztizálásnál talán nem annyira, de más területen meg nagyon jól használni a – rendszerint neurális hálóval vegyített – generikus algoritmusokat, amelyek pont a szimuláción alapszanak. Mondjuk szimulálunk egy utat, szimulálunk 10 elsőre eléggé random módon működő autót, majd megnézzük, hogy melyik mennyi ideig maradt az úton. Ennek tükrében aztán lehet kombinálni a sikeres autók működését, lehet kvázi mutációt végezni ezeken, és újra megnézni, hogy melyik autó meddig jut.

~ ~ ~

Ott az AlphaGo az jórészt az első módszerrel működött, betápláltak neki kismillió gó játszmát, amiből megtanult a maga összefüggésein, a maga által feltárt tudás alapján gót játszani. Aztán jött az AlphaGo Zero, amibe már egyetlen emberi játékot nem tápláltak be, csak a játékszabályokat, és önmagával sok-sok meccset játszva tanult meg gózni, és 40 nap alatt jutott el oda, hogy megverje az eredeti AlphaGo-t.

~ ~ ~

Ennek tükrében:

> Az MI-t ne úgy képzeljétek el, mint egy szaros PC-t, amin fut valami adatbázisban kotorászó programocska.

Pedig ennyi. A neurális háló állapotát le kell menteni valahova. Hogy most az ténylegesen egy adatbáziskezelő rendszer kezeli, mondjuk egy relációs adatbázisban, vagy éppenséggel egy adatfájlban van lementve, az már részletkérdés. De összességében ez a fajta MI egy sima számítógép, ami adatokban kotorászik. Az más kérdés, hogy a hatékonyság kedvéért lehet olyan céleszközöket, mondjuk célprocesszorokat gyártani, amik ezt hatékonyabban, gyorsabban oldják meg, olyan számítások – mondjuk két mátrix összeszorzása – is lefutnak egy – vagy legalábbis nem túl sok – órajelciklus alatt, ami mondjuk egy i7-es procin a rendelkezésre álló gépikódú utasításkészletből jóval több órajelciklus alatt oldható meg. De ez már csak a sebesség szempontjából lényeges, a működés szempontjából nem.

Tulajdonképpen ilyen szempontból nem hogy az mesterséges, de a természetes intelligencia is csak adatbázisban való kotorászás, mi is csak a már megismert, illetve a frissen észlelt információk, adatok – mint valami nagy adatbázis – alapján, ebben kotorászva dobunk ki egy outputot, hogy akkor délután átmegyek boltba, holnap meg elmegyek berúgni a haverokkal, holnapután meg írok egy tanulmányt a mezei pockok szikes talajon való szaporodásáról.

> Nincs szó semmiféle szimulációról. Az MI nem szimuláció.

A legtöbb esetben pedig az. Egy genetikus algoritmus pont ezt csinálja, szimulál kismillió lehetséges esetet és ebből választja ki a legjobbat. Egy nem MI-s sakkprogram is szimulál, végigveszi a különböző lépési lehetőségeket, majd az ellenfél erre adható különböző lépéseit, és ebből hoz döntést.

Nem, nem veszi elő a gó- vagy sakktáblát, nem helyezi fel a köveket/figurákat és nem lépi meg ténylegesen a lépéseket, csak szimulálja azokat, „mintha” lejátszaná a partit.

> A mesterséges intelligenciának nem az a feladata, hogy embert szimuláljon

Ilyen értelemben az MI valóban nem az embert szimulálja. Illetve egy kicsit mégis. Kétségtelenül nem az emberi gondolkodást próbálja meg utánozni, de az emberi agy működésének alapjait mégiscsak szimulálja valamilyen módon.

Hogy működik az agy? Vannak benne neuronok. Informatikai szempontból ezek csak adattárolók, és a klasszikus programokban ezeknek a megfelelői a memóriacellák, esetleg a regiszterek, vagy a háttértár. De az emberi agy működésében nem ez a pláne, hanem a neuronok közötti kapcsolatok. Ennek egy bedrótozott megfelelője az algoritmus, maga a kód, ami az adatokat a megfelelő „pálya mentén”, de fixre huzalozva feldolgozza. A mai értelemben vett mesterséges intelligencia annyiból más, hogy azt is szimulálja, ahogyan az emberi agyban a neuronok közötti kapcsolatok megerősödnek, elhalnak. Az összefüggések már nem algoritmusok többé, a neuronokat megtestesítő változók közötti kapcsolat erőssége is egy adattá vált, ami az inputok és outputok beadásával változik, formálódik. Ezért képes az MI tanulni, fejlődni, alkalmazkodni.

Tehát nagyító alatt nézve az MI még ha nagyon leegyszerűsített, absztrakt módon, de mégiscsak az emberi agy működését szimulálja. Az összképet kicsit távolabbról nézve már igazad van, az MI nem próbálja meg az emberi gondolkodást utánozni, szimulálni, a működési mechanizmusa – a nagyon durván leegyszerűsített, absztrahált modell miatt – teljesen más. Már csak azért sem lehetne az ember egy az egyben agyat szimulálni, mert a működéséről nagyon sokat nem tudunk még.

Még távolabbról nézve viszont mégiscsak szimulálja bizonyos értelemben az MI az emberi gondolkodást, hiszen az az elvárásunk, hogy az adott területen emberi léptékben is értelmezhető tevékenységet végezzen. A sakkprogram – akárhogy is működik – lehetőleg nyerje meg a meccset, ugyanazon szabályok alapján játsszon, stb… Bár itt már valóban kérdés, hogy nevezhetjük-e ezt szimulációnak, vagy ez már konkrétum. Itt értem, mire gondolsz akkor, mikor azt mondod, hogy a sakkprogram nem csak szimulálja az ellenfél legyőzését, hanem ténylegesen le is győzi azt. Ez meg aztán nagyon mély filozófiai kérdésekhez vezetne, például mi emberek nem szimuláljuk-e pl. az érzéseinket. De ne menjünk bele, hosszas és parttalan eszmecsere lenne. De ilyen aspektusból nézve már érteni vélem, mit értettél azon, hogy az MI nem szimuláció. Csak mint informatikustól valahogy én nem ezt az értelmezést, megközelítést vártam, és nem ilyen szempontból értelmeztem az odavetett egysorosodat.

A szakértői rendszer és az MI között az a döntő különbség, hogy a szakértői rendszer PONTOSAN azt tudja, amit beleprogramoztak. Ez időnként olyan bonyolult, hogy akik operatívan nem programoztak, gond nélkül elhiszik, hogy az MI.

Csakhogy az MI, mint neve utal rá, az ÚJ helyzetet kell hogy fel tudja ismerni. Azaz olyasmit, amit nem programoztak be direkt.

És aki az adott rendszert nem ismeri elég jól, nem tudja eldönteni, melyik esetről van szó.

"A szakértői rendszer és az MI között az a döntő különbség, hogy"

Nem kéne neked ezt erőltetned.

"Szakértői rendszernek (expert system) vagy más néven tudásalapú rendszernek olyan rendszert nevezünk, amely tartalmaz szakértő ember/munkavállaló által birtokolt feladat-specifikus tudást és analitikus képességet, melyek nélkül az adott feladat nem valósítható meg.

Ilyen rendszereket először mesterségesintelligencia-kutatók fejlesztettek"

"Az emberi szakértelem kigyűjtésének (tudáskigyűjtés) és szakértő rendszerré alakításának folyamata a tudástervezés. A tudáskigyűjtés során a rendszert fejlesztő tudásmérnök és a tárgyterületi szakértő között folyik együttműködés a szakértői ismeretek megszerzése céljából."

"a döntéshozó (decision maker) a kimenetelek közötti preferenciákat határozza meg, a döntéselemző (decision analyst) pedig a lehetséges cselekvéseket, kimeneteleket veszi számba, és kikérdezi a preferenciákat a döntéshozótól, hogy meghatározza a legjobb cselekvést. Az 1980-as évek elejéig a döntéselemzés célját abban látták, hogy az embereket segítsék olyan döntések meghozatalában, amik a tényleges preferenciáiknak felelnek meg. "

Süsü:

Meddő, sekélyes és meglehetősen zavaros okoskodás ez csak.

Sajnos azon fogalmak jelentésével sem igen vagy tisztában, amelyekkel operálsz. Pl. szimuláció, absztrakció, stb. Kijelentéseid egyike-másika meg egyenesen hajmeresztő, még olvasni is rémes.

Sajnos az is világít a szövegedről, hogy a témának csak most néztél, olvastál utána, hogy egyáltalán valami képed, fogalmad legyen arról, amit írsz.

Miért nincs még ez a 29%-os tapsihapsi kivágva innen?

Kinek jó, hogy ennyire rontja a színvonalat?

> Sajnos azon fogalmak jelentésével sem igen vagy tisztában, amelyekkel operálsz.

Nos, remekül lehet gyakorolni veled szemben a türelem erényét. :-)

Az absztrakció elvonatkoztatást jelent. Egy komplex, sok paraméteres rendszer esetén a vizsgálódás szempontjából lényegtelen paramétereit egyszerűen figyelmen kívül hagyjuk, és csak a vizsgálódás szempontjából fontos tulajdonságaiból építünk egy kevésbé komplex modellt. Tulajdonképpen az egész természettudomány absztrakt modellekkel dolgozik, hiszen egy F = m * a képletben csak a lényeges tulajdonságokkal foglalkozunk, erővel, gyorsulással, tömeggel, a lényegtelen részleteket figyelmen kívül hagyjuk, hogy pl. az a tömeg az milyen alakú, milyen színű, milyen hőmérsékletű, mekkora a mágneses permeabilitása, stb… Persze lehet, hogy egy másik vizsgálódás során a test hőmérsékletét fogjuk vizsgálni, de akkor meg valószínű a gyorsulás lesz az tulajdonság, amitől el fogunk vonatkoztatni, amit figyelmen kívül fogunk hagyni.

Szimuláció az, mikor nem a vizsgálni kívánt rendszert, jelenséget, folyamatot magát elemezzük, hanem annak egy modelljén – rendszerint matematikai illetve számítógépes, a legtöbbször absztrakt modelljén – keresztül próbáljuk tanulmányozni a rendszer várható viselkedését. Nem megépítjük a hidat, és megnézzük, összedől-e, hanem futtatunk szimulációkat egy számítógépen, azon nézzük meg, hogy várhatóan hogyan fog viselkedni a híd 100 km/h-ás északi szélben, 150 km/h-ás délkeleti széllökésekben, -20°C-on 20 tonna terheléssel, egy 2,3-as erejű földrengés esetén, stb…

Tágabb, hétköznapi értelemben szimulációnak az utánzást, tettetést, az „úgy csinál, mintha” viselkedést nevezzük, amire persze már inkább az emuláció lenne az informatikai szempontból egzakt fogalom, de hétköznapi értelemben ezt is szoktunk szimulációnak nevezni. (Pl. mikor repülőgép szimulátorról beszélsz, akkor az tulajdonképpen emuláció. Nem az a célja a szimulátornak, hogy elemezze egy modellen keresztül a rendszer – jelen esetben a repülőgép – várható viselkedését különböző paraméterek esetén, hanem az, hogy elhitesse azt, hogy te tényleg egy repülőgépben ülsz. Márpedig pont ez a különbség a szimuláció és az emuláció között, de ennek ellenére hétköznapi értelemben ezt sem bűn szimulációnak hívni, így nincs baj a te szóhasználatoddal sem.)

Én ilyen értelemben használtam a fenti szavakat, és most tessék konkrétan rámutatni, hogy hol használtam őket rosszul. :-) Ha meg ezen meghatározások valamelyikének helyességét vitatod, akkor üss fel egy lexikont.

~ ~ ~

> Kijelentéseid egyike-másika meg egyenesen hajmeresztő, még olvasni is rémes.

> Sajnos az is világít a szövegedről, hogy a témának csak most néztél, olvastál utána

Megint elköveted azt a hibát, hogy nem vitázol, nem ellenérveket vonultatsz fel, nem rámutatsz a válaszomban felfedezni vélt hibáira, hiányosságaira, hanem csak minősíted a választ, amivel senki nem megy semmire. Mondjuk abból a szempontból ez kényelmes, hogy ezzel nem lehet vitatkozni.

Kicsit olyan a beszélgetésünk, hogy:

- A ló egy emlős állat.

- Nem az, látszik, mennyire nem értesz hozzá.

- De hát a lófélék családjába, a páratlanujjú patások rendjébe, így az emlősök osztályába tartozik.

- A lónak nincsenek is ujjai.

- De, a lónak egy ujja van, bár néhány lónál meg lehet figyelni még egy-két csökevényes ujjat, amik viszont nem érintik a talajt.

- Látszik, hogy csak most néztél utána a témának, fogalmad sincs az egészről.

~ ~ ~

> Ebből következik, hogy már egy kávé automata is MI.

Én is mondhatnám azt, hogy „látszik, hogy halvány lila dunsztod sincs a témáról”. Kényelmes lenne, csak éppen se te, se a kérdező, se a többi válaszoló nem lenne okosabb tőle. Az már elfogadható válasz, ha leírom, hogy ez miért zöldség. Hajlamosak vagyunk bármit intelligensnek tekinteni, ami emberi közbeavatkozás nélkül képes bizonyos változásokra valamilyen módon reagálni, olyan módon, hogy az az intelligencia látszatát kelti bennünk. De a mesterséges intelligenciának vannak kritériumai, ami alapján valamit annak hívunk.

Ahhoz, hogy választ kapjunk arra, hogy mi a mesterséges intelligenciával szemben támasztott kritérium, ami alapján eldönthető, hogy valami az-e, vagy sem, azt kell megvizsgálni, hogy mi maga az intelligencia. Erre igazán jó definíció nincs, de az összes definícióban benne van valami olyasmi, hogy az intelligencia olyan képesség, ami abban segít, hogy számunkra ismeretlen jellegű, ismeretlen megoldási menetű probléma és a megoldás között megtaláljuk az utat. Egy számtani sorozat összegének kiszámolásához nem kell különösebb intelligencia. Be kell helyettesíteni egy képletbe a megfelelő adatokat és kész. De egy fejtörő, egy találós kérdés, vagy egy IQ teszt kérdés esetén – pl.: [link] – pont az a lényeg, hogy nem ismered a megoldás menetét, nem ismered a probléma megoldásához szükséges összefüggéseket, ezeket magadnak kell felismerned, feltárnod, majd alkalmaznod.

A mesterséges intelligenciával szemben pont ez az egyik elvárás, hogy képes legyen tanulni, önállóan rendszert találni a káoszban, önállóan megtalálni bizonyos dolgok között az összefüggéseket, akár olyan összefüggéseket is, amit még a programozója sem ismert, de mindenképpen olyan összefüggéseket, amit nem a programozó programozott le. Ha ezt tudja, akkor mesterséges intelligenciáról beszélünk. Ha nem tudja, akkor az lehet egy program, vagy egy automata, de nem mesterséges intelligencia.

Na a kávéautomata pont ezt nem tudja. Lefőzethetsz vele egymillió kávét, az utolsót – leszámítva persze a kopásból, amortizációból adódó működési változásokat – pontosan ugyanúgy fogja elkészíteni, mint az elsőt. Nem tanul, nem alkalmazkodik, nem tár fel összefüggéseket, semmi olyan dolgot nem tesz, amire azt tudjuk mondani, hogy intelligens. Ha mondjuk figyelné a kávéfogyasztást, és annak függvényében változtatná a hozzáadott cukor mennyiségét, akkor az már közelít, de ott sem mindegy, hogy ezt magától teszi-e meg, kvázi ő volt-e intelligens, vagy a programozó, gyártó építette-e bele ezt a viselkedést, mert akkor nem a kávéautomata volt intelligens, hanem az azt tervező ember, és akkor megint nem beszélhetünk mesterséges intelligenciáról. Pont ezért a szakértői rendszerek sem tekinthetőek mesterséges intelligenciának – hiába volt lépcsőfok az MI-khez –, mert az összefüggéseket nem a megalkotott rendszer tárta fel önállóan, hanem programozó kódolta le ezeket, nem a szakértői rendszer volt intelligens, hanem a programozó, vagy azok az orvosok, akiknek a tapasztalatait a programozó összegyűjtötte.

Pont ezért a kávéautomatát pont annyira jogos mesterséges intelligenciának hívni, mint a sapkát járműnek. Mert ugyan kétségtelen, hogy sapkával a fejeden is el tudsz jutni A pontból B pontba, csak pont az a kritérium hiányzik a sapkából, ami miatt egy járművet járműnek nevezünk.

"A mesterséges intelligenciával szemben pont ez az egyik elvárás, hogy képes legyen tanulni,"

Az MI-nek nem feltétlenül kell tudnia folyamatosan tanulni, elég ha a meglévő ismereteivel szolgálja azt a célt, amiért létrehozták. Egy szimplább kártyajátékra megépített MI-nek nem kell tanulnia, hiszen a döntési fája véges. Elég ha azt ismeri. (ilyen egyébként már 1960-ban is létezett, hiszen nem volt nagy erőforrásigénye)

Hogy mi az intelligencia? Ebben a viszonylatban és úgy általában is, önálló döntési képesség.

A kávé automata eldönti a maga szerény módján, hogy megfelelő összeget dobtál -e bele, eldönti, hogy jár-e vissza pénz és eldönti, hogy amennyit bedobtál, annak megfelelő kávéval képes-e téged kiszolgálni (ellenőrzi, hogy van-e pohár, kávé granulátum, forró víz, netán cukor, egyéb adalékok). Döntések sorát hajtja végre, tehát ha többre nem is, de ennyire képes, kiváltja a pincér munkáját.

"Pont ezért a szakértői rendszerek sem tekinthetőek mesterséges intelligenciának "

Vicces, hogy te kivánnád meghatározni, hogy mi tekinthető mesterséges intelligenciának s mi nem. Kivált, hogy egy olyan témakörre mutatsz, amely aztán abszolút értelemben is intelligens, többnyire intelligensebb és tévedhetetlenebb szakértők egész csoportjánál is. Gondolok itt vállalatirányítási rendszerekre, percenként sokezer adatot feldolgozó meteorológiai előrejelző rendszerekre, iszonyatos adattömeggel operáló kockázat-elemző rendszerekre, amelyek adott esetben kormányzati célokat szolgálnak. Egy-egy ilyen rendszer nem ember, tehát, nem felejt ki semmit, számol minden eshetőséggel, nem korrumpálható és mindenek előtt, a döntési folyamat követhető. Emellett a döntés módfelett tényszerű, objektív lesz. Ezen rendszerek az életbe léptetés előtt sokszoros, igen körültekintő és minden részletre kiterjedő, kontroll csoportok bevonásával történő validáción esnek át.

"A szakértői rendszer a kérdéses szűk szakterületre vonatkozó tudást rendszerint valódi (élő) szakértőktől szerzi. Ahhoz, hogy ez a tudás a program rendszer számára is értelmezhető legyen a rendszerint informatikus végzettségű rendszer fejlesztő kikérdezi a szakértőt és az interjúk alapján megtervezi és feltölti a tudásbázist és beprogramozza a következtető gépet. A feltöltés igen lassú folyamat, tapasztalt fejlesztők szerint gyakoriak az olyan napok, hogy egy-két szabálynál vagy állításnál többet nem lehet bevinni. A rendszer burkok annyiban könnyítik a feladatot, hogy a programozás komplex utasításcsoportokkal - makrókkal végezhető."

Az is nevetésre ingerelt, amikor azzal a 28-szor 28-as mátrix-szal jöttél, meg a kismacskával.

Ezt a szintet már gyermekkoromban túllépte a magyar fejlesztésű recognita program, amely bármilyen betűtipussal írt szöveget képes volt digitalizálni, annak méretétől teljesen függetlenül. 28x28.. LoL

Egyik ipari erősségű MI sem emulál, pláne nem szimulál. Végzi a dolgát és VALÓDI felhasználható EREDMÉNYT nyújt, szimuláció (meg emuláció) helyett. Nem szimulőálja, hogy elvezeti az autót A-ból B-be, hanem meg is teszi. Nem szimulálja, hogy téged kiszolgál kávéval, hanem teszi ezt.

Neked ezen a területen komoly foglami zavaraid vannak, nem kivánok rámutatni, hogy hol mikor mondtál ellent önmagadnak is, csak megjegyzem, hogy az alapvetéssel sem sikerült tisztába lenned, pedig enélkül a vélekedéseid is hibás következtetésre juttatnak.

Úgy nézem, hogy olvasmányaid során Sternberg definícióját próbáltad követni, ahhoz ragaszkodtál. Íme:

"Az a lény intelligens, amely célirányos adaptív viselkedést végez."

Nos, a kávéautomata éppen ezt teszi, amikor kiszolgál. Adaptivitása kimerül abban, hogy a kérésedhez alkalmazkodik és azt a kávét fogja neked adni, amit te elvársz tőle. Intelligenciája pedig abban merül ki, hogy ellenőrzi a kiszolgálásodhoz szükséges előfeltételek (pénz, kávé, stb.) hiánytalan meglétét.

Ezzel a dolgát 100 %-ban el is végezte.