A tatárjáráskor a mostani észak-keleten, Szabolcs megyében, volt valahol olyan hely, kővár ahová biztonságba mehettek a nemesek?

A tatárjáráskor mintegy 50 erőd volt az ország területén, elsősorban Erdélyben és a Dunántúl területén, melyek jelentős része ugyan, különösen keleten, földvár volt.

Ezek az erősségek főként az ispánságok székhelyén emelkedtek, de a bárók ereje, gazdagsága korántsem volt akkora, mint a királyé így a kővárak főképpen a királyi területek központjaira voltak jellemzők.

Az erősségek többségét még az elődök építették, sokat talán még szent István és a királynak nem állt érdekében a bárók hatalmát, erejét növelni, ugyanis uralkodása első részében a korábbi birtokadományok visszavételével volt elfoglalva, amely a főurakat szembeállította vele.

A területen három királyi vármegye alakult, Szabolcs, Borsova és Szatmár. Ez a vidék gyakran volt a mindenkori uralkodóval szemben trónkövetelőként fellépő trónörökösök, hercegek kezén. A 11. században a kunok betörései sújtották a lakosságot. I. László maga vezette ellenük a harcot. A király kedvelte az országnak ezt a részét, gyakran tartózkodott itt. Szabolcsban 1092-ben zsinatot is tartott.

A tatárjárás idején, 1241-ben Szatmár, Borsova és Szabolcs vármegyéket a tatárok feldúlták, lerombolták a földvárakat is.

A tatárok távozása után a három vármegyében a települések egyharmada kisnemesek birtokában volt. Nagy részük katonai szolgálattal tartozott vagy királyi szolgálattevő volt, amint erre a falvak egy részének a neve is utal, mint a Lövő, Őr nevű települések.

[link]