Tagadás után helyeslés?

Hogy "kell"-e azt nem tudom, de úgy értelmes. Irásban mindenképpen. Szóban meg sokszor irja át a beszélt nyelv a nyelvtani szabályokat.

Amig érti a másik fél, hogy mit akarsz mondani, végül is mindegy.

Nem kell kitenni, a valóban és a tényleg is egyetértést fejez ki, senki sem fogja ellentétes értelmű igennek felfogni (arra a de, dehogynem stb. szót használjuk).

Ettől függetlenül ha szeretnéd, kiteheted. Csupán felesleges, nem lesz tőle helytelen a mondat.

#1: "Szóban meg sokszor írja át a beszélt nyelv a nyelvtani szabályokat."

Itt valami félreértés van. A beszélt nyelv az "igazi nyelv", az abban látható szabályok az "igazi nyelvi szabályok". Ezeket a szabályokat persze sokszor elkenve, pongyolán alkalmazzuk – a nyelv már csak ilyen.

Az írás csak valami nem-túl-jó leképezési módja a beszédnek, hát ez már csak ilyen, egyelőre ezt sikerült kiizzadnia magából a civilizációnak, de nyilván tudjuk, hogy nagyon sok infó hiányzik belőle, aminek a beszédben benne van.

Az persze igaz, hogy írásban gyakran választékosabban, precízebben fogalmazunk, pontosabban (esetleg "túl pontosan") alkalmazzuk a szabályokat, de ez a határ sem ilyen éles, nagyon egymásba mosódik a két terep: sokszor van olyan, hogy szóban választékos az ember (általában nyilvánosság vagy legalábbis csoport előtt beszélve: akár politikus, akár színész, akár tanár, akár vezérigazgató stb.), és ma már olyan is sokszor van, hogy írásban fogalmazunk "beszédszerűen", hiszen a csetelés (sms, messenger, viber, fb-kommentek stb.) gyakorlatilag egy beszélgetés, amely jobb híján írásban történik.

Amúgy a #3-assal értek egyet (a #4-essel szemben), vagyis ugyanazt jelenti, de ha csak ennyi az egész mondat (Valóban.), akkor jobban hangzik, ha ott van utána a tagadószó is. Ha folytatódik a mondat, akkor szinte mindegy: "Valóban (nem), de gondolja arra is, hogy ..." (talán még jobb is tagadószó nélkül).