Kezdőoldal » Tudományok » Helyesírás » Néha fel szoktam cserélni...

Néha fel szoktam cserélni betűket, ez normális?

Figyelt kérdés

Régebben is előfordult már, de mostanában egyre gyakoribb.

Néha amikor írok felcserélek betűket, sokszor fél szavakat is, "összemosok" egy szót a következővel. Amikor odafigyelek ez nem jellemző, de van olyan óra amin megállás nélkül kell körmölni amit diktál a tanár, és amikor visszaolvasom az adott leckét, csak nézni szoktam hogy milyen értelmetlen szavak vannak benne.

Amikor gyorsan gépelek akkor is elő szokott ez fordulni, és van olyan is hogy teljesen más kötőszót írok mint szerettem volna, vagy nem mellégépelek, hanem olyan betűt ütök be ami a billentyűzet másik sarkában volt, erre már nem tudok mit mondani.

Nagyon ritkán, de szóban is elő szokott fordulni a szavak összemosása, amikor valamit nagyon nagy beleéléssel magyarázok, vagy pont az ellenkezője, amikor fáradt vagyok és nem figyelek oda. Általában nem sokat alszok, és nagy a hajtás a suliban, erre is ráfoghatom, de az az igazság hogy régen is ilyen voltam, csak ha nem vagyok fáradt és jobban tudok koncentrálni akkor nem ennyire feltűnő. Ráadásul a fáradtság miatt szétszórtabb is vagyok, és ilyenkor teljesen úgy érzem hogy szét vagyok esve.

Ugye ez nem azt jelenti hogy valami komoly bajom van? És mit tudnék tenni ellene? Mert elég ijesztő tud lenne amikor olvasom vissza azt amit én írtam, és nem tudom hogy miért írtam azt ami ott áll, teljesen máshol járt az eszem abban a pillanatban.


Nem tudom ez mennyire tartozik ide, nem is kérkedni akarok vele, de minden ismerősöm intelligensnek tart, és kicsit "elvontnak". Van hogy túlpörög az agyam, és emiatt cserélek meg vagy mosok össze szavakat, mert egyszerre több mindent is szeretnék mondani. De mi a magyarázat arra, hogy fáradtan sem tudok értelmesen írni?:D



2017. máj. 31. 19:53
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%

Ez egy agyi diszfunkció - nem tudni, nálad mennyire súlyos. Érdemes lenne orvoshoz menni, és vinni pár ilyen elírt szöveget.

A gépelésnél felcserélt betűk viszont nem számítanak, HA több ujjal gépelsz, mert akkor az csak sebességkülönbség.


Amúgy ezt jobb lenne az egészség kategóriába tenni.

2017. máj. 31. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 A kérdező kommentje:

Milyen orvoshoz kell ezzel menni?

És súlyosbodhat?:o


Egyébként több újjal gépelek, akkor ott lehet az is az elírás okozója.

2017. máj. 31. 21:26
 3/12 anonim ***** válasza:

A felcserélt, vagy hasonló szavak, vagy szórészletek már súlyosabb probléma.

Körzeti orvos tud beutalni bárhova.

2017. máj. 31. 21:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 A kérdező kommentje:

Rendben, elnézek majd:/

De ezzel mit tudnak kezdeni, vagy rá gyógymód?


Volt amúgy egy agyrázkódásom 4-5 éve, azt hittem amiatt van, de akkoriban megröntgeneztek és azt mondták minden rendben. Meg sok ilyen osztálytársam, sőt, még tanárom is van aki felcserél betűket, azt hittem ez "normális".

2017. jún. 1. 06:40
 5/12 Wadmalac ***** válasza:

Hát gépelésnél nálam is mindennapos.

Nem győzök javítani.

Felcserélt betűk, kimaradt szóközök, elütések...

De néha beszédben is "torlódok".

Én úgy vettem észre, hogy az agyam előrébb jár, mint a beszédem és próbálom utolérni.

A végeredmény nem mindig tökéletes.

2017. jún. 1. 07:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:

Az elütés egy dolog.

A felcserélt/megváltoztatott szavak, szórészletek meg egészen más.

2017. jún. 1. 09:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 A kérdező kommentje:

#5 ez velem is így van, ezek szerint nem vagyunk egyedül a problémával.


Elhiszem hogy tenni kell ez ellen valamit, de mit tud vele kezdeni az orvos? Nem hiszem hogy lenne rá gyógyszer:/

2017. jún. 2. 19:36
 8/12 anonim ***** válasza:

Gyerekként nem vettem komolyan, hogy a b-t és a p-t folyamatosan felcseréltem. Balkezesnek születtem, de "átszoktattak", igen, favonalzóval a suliban, tanítónő körmöst adott... Otthon meg hátra kötötték a bal kezemet. Jó durva módszerek voltak akkoriban.

Ráadásul az alapműveleteken kivűl semmilyen magasabb matek soha nem ment. Mostanában írják, hogy ezek idegi zavarok voltak.

2017. jún. 4. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:

Elsőre arra gondoltam, hogy talán enyhe diszlexia, de ez csak tipp.


[link]

Az oldalon ezt keresd:

"Írásban megjelenő tünetek"


Amúgy ha nagyon zavaró, akkor a körzeti orvoshoz is elmehetsz vele, és ő át fog irányítani a megfelelő szakorvoshoz, ha szükségesnek látja.

2017. jún. 4. 13:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 A kérdező kommentje:

Megnéztem, és tényleg diszlexiára utaló tüneteim vannak, nem csak az írásos része egyezik hanem néhány másik is.

De van diszlexiás ismerősöm, és ezt ki lehet szűrni, nem? Már egészen fiatalon, általánosban. Viszont én ezt tudtam kontrollálni, dolgozatokban csak nagyon ritkán szoktam felcserélni betűket vagy szótagokat, ha mégis, az azért van mert kevés az idő és sietek, figyelmetlen vagyok. De eddig még tanárok nem látták ezt a "hibát", mert ha nem akarom akkor nem rontok, csak koncentrálnom kell. Persze azt már általános óta kapom tőlük hogy figyelmetlen vagyok, ez elő szokott jönni dolgozatoknál,lehet ezzel függ össze.


Egyébként nem zavar annyira csak kicsit aggódok, nehogy komolyabb legyen a baj. Lehet hogy majd elnézek vele a háziorvoshoz:/ Csak hogy biztosra menjek.

Mert kicsit furcsa hogy ilyen hirtelen jött, eddig is voltak kisebb cserélgetések, de ebben az évben sokkal több. Arra is gondoltam hogy a túlhajszolás okozza, mert voltak ebben az évben más egészségügyi problémáim is, amire azt mondták túl vagyok terhelve az iskolában, és otthon kellene maradnom pár napot alkalmanként. Lehet hogy eddig is volt egy enyhe diszlexiám,csak most "megerőltettem" magam, így jobban előjött. Ez lehetséges?

2017. jún. 5. 08:36
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!