"Kivánjuk a’ sajtó szabadságát, censura eltörlését. "?

igen, abban az időben már bizonyára túlnyomórészt nem úgy beszéltek, csak jelölték annak a hangnak az "emlékét" – pont úgy, mint ahogy ma mi az ellipszilonnal vagyunk...

és érdekesség, hogy azért azzal az aposztróffal sokszor nemcsak egyszerűen a hiányt – egy kiesett hang "hűlt helyét" – jelölték, hanem kiejtésben eleinte az még egy hasonulás volt, és az időmértékes versek is sokszor úgy születtek, hogy az „a’” + szóeleji msh. (vagy csak „a” + szóeleji msh.) hosszú szótagnak számított.

illusztrációnak hadd linkeljek egy Nádasdy-előadásból, hallgassátok meg:

[link]

"Szellemek király, halld:

Hallom a(p)pacsirta dalt"

és nemcsak a "sima névelőkre" igaz ez, hanem talán láttatok olyat is, hogy a’mely, a’mi (vagy teljesebb formában az mely, az mi), és NÁ ilyen példát is mutat 1-2 perccel később:

"Nagysádtok e dolgon / csudálkozhat nagyon,

Míg kiderül minden, / a(m)mi rejtve vagyon."

(és aztán amikor már kivetítés nélkül olvas fel egy hosszabb részt abban is megesnek ilyenek, hogy "Ahholdat")

meg talán ezeket a sorokat is ismeritek: :-)

"Isten áld meg a' Magyart" (az magyart / ammagyart)

...

"Bal sors a' kit régen tép" (az kit / akkit)

...

[nem a mai formában írtam, hanem a kéziratnak megfelelően]