A magyarokról elmondható, a történelmüket ismerve, hogy rendkívül balszerencsés nép?

Nem, ez pont olyan mint mikor egy kövér ember siránkozik, hogy de nem tehet róla.

Százszor rosszabb helyeken is lehetne az ország, sokkal rosszabb történelmi múlttal.

Ez értelmezés kérdése. 1526-tól kezdve olyan helyzetben volt az ország, hogy két világbirodalom közé szorult (Habsburgok és az oszmánok), akiknek a háborús zónájává alakult át a területe. Ha pesszimistán tekintjük, akkor azt látjuk, hogy egy középkori nagyhatalom vált egy háborús vidékké, többedrendű országgá, elvesztve a függetlenségét, jelentőségét. Ha pozitívan nézzük, azt látjuk, hogy a körülményekhez képest sikerült megőrizni a Habsburg Birodalmon belül a magyar rendiséget (ezzel az ország viszonylagos belső önállóságát), Erdélyen keresztül valamennyire sikerült egy olyan államot létrehozni, ami adott esetben síkra szállt a magyar rendiség védelmében a Habsburgokkal szemben, adott esetben a Habsburgokkal összefogva szembeszállt a törökökkel (attól függően, éppen kik jelentették a nagyobb veszélyt). Szerintem ez olyan teljesítmény, ami egyedülálló, a maga nemében igazából csodálatra méltó. A Bocskai-felkelés kifejezetten sikeresnek mondható, ott Bocskai diktált a Habsburgoknak, a törökökkel pedig szövetségesi viszonyban békét hozott tető alá a Habsburgokkal. A Rákócziak korában Erdély részt vett a harmincéves háborúban, tehát Európai szinten is tényező volt valamilyen szinten a magyar államiság, mint olyan, és a győztesek oldalán foglalt helyet (igaz, II. Rákóczi György balsikeres politikája nyomán Erdély hatalmi helyzete megsemmisült).

A törökök kiűzése után a Habsburgok kísérletet tettek a rendiség letörésére, Magyarország örökös tartománnyá tételére (bár erre mindig kísérletet tettek), ami Csehországban már 1620 óta létezett... De a Rákóczi-szabadságharcban sikerült ezeket a törekvéseit a Habsburgoknak letörni. Az ország nem lett független, ez igaz, de az sem történt, amit a Habsburgok akartak. Ugyanúgy el lehet mondani ezt az 1848-49-es szabadságharcra, ami szerintem a magyar történelem egyik legtiszteletreméltóbb fejezete. Európa porondján egyedül a magyarság maradt a legtovább fegyverben a szabadság védelmében, minden más országban győzött a zsarnokság. Lehet itt is szomorkodni, de elmondhatjuk magunkról, hogy amíg Csehországot beintegrálták a Habsburgok, Lengyelország már korábban eltűnt Európa térképéről, 3 birodalom alatt sínylődött, addig Magyarország legyűréséhez két nagyhatalom, a Habsburg és az orosz együttes ereje kellett...

A dualizmus korszaka pedig bizonyos értelemben visszatalálás a régi erőnkhöz, gazdaságilag európai tényező lett ismét az ország, a magyar tudomány, feltalálók világszínvonalú munkát végeztek, politikailag is nagyhatalomnak számított, mint az Osztrák-Magyar Monarchia fele...

Aztán eljött a 20. század, ami minden szempontból katasztrófa volt. Trianonban semmi jót nem lehet keresni, ez tagadhatatlan. A 19. századi nacionalizmussal nem tudott mit kezdeni ez a soknemzetiségű ország, igazából sajnos eljárt felette az idő, ezt így is lehet értelmezni, hogy egy régi típusú Magyarország nem maradhatott fenn a nemzetállamok korában, a magyar politika is elég erőteljesen elbaltázta az egészet. Ugyanez igaz a második világháborús szereplésre, az ezután következő kommunista időszakról ne is beszéljünk. Szerintem utoljára 1956-ban mutattuk meg, hogy a magyarság hagyományosan szabadságszerető nép, a magyar szabadságharc miatt jöttek rá sok nyugati országban, hogy a kommunizmus elnyomó zsarnoki hatalom (mert ezzel sokan nem voltak tisztában Nyugaton, amíg azt nem látták, hogy az itt lévő népek fellázadnak ellene).

Most itt vagyunk a 21. században, és visszatekintve az elmúlt 500 évre, a végkifejlet miatt tényleg egy katasztrófának tűnik az egész. De ettől függetlenül a helyzet nem reménytelen. Ha a nagy magyar államférfiakra gondolunk, azt látjuk, hogy a semmiből tudtak valamit teremteni. Mit gondolhattak az 1670-es években az akkori magyarok az akkori Magyarország helyzetéről? Nyugaton a Habsburgok, délen a törökök, a kettő egymagában legyőzhetetlen ellenfél. Közben magyar ölte a magyart, mindenfelől pusztult az ország, a helyzet katasztrófális volt, és mégsem álltak le siránkozni, hogy bezzeg a Mátyás idejében, hanem fogták a kardot és küzdöttek. Vagy Széchenyi, amikor látta az ország lemaradottságát az 1830-as években, amikor Londonban már gőzgépek, vasút, gyárak voltak, itthon pedig a nagy pusztaság - nem állt le siránkozni, hanem arra buzdított, hogy a jövőért kell cselekedni a múlton való rágódás helyett. Valahogy ezt a szellemiséget kéne újból megtalálnunk. A 21. század új kivhívásokat jelent, a világban, ami túlnépesedik, egyre kevesebb az élelmiszer, egyre kevesebb az ivóvíz, és mi itt vagyunk egy termékeny földön, tele ivóvízzel. A Nyugati civilizáció hanyatlik, Ázsia emelkedik fel, és nekünk vannak ázsiai kapcsolataink. Bizonyos értelemben lennének lehetőségeink, ha jól csináljuk, kihozhatunk még magunkból valamit. A 21. század arról fog szólni, hogy a hagyományos erőegyensúly fel fog bomlani, az EU azért akar homogenizálódni és egységesülni, mert érzékelik ezt, és félnek attól, hogy Kína, India, Dél-Korea stb. lesznek a gazdasági főhatalmak. Előbb-utóbb USA-Nagy-Britannia-Franciaország-Oroszország el fogják veszíteni a politikai szerepüket, és másodhegedűsök lesznek a világpolitikában.

Nem bánt velünk kesztyűs kézzel a sors, de attól függetlenül nem késő összekapni magunkat és siránkozás helyett a tettek mezejére lépni.

Másokkal összehasonlítva viszont nem volt olyan rossz a történelmünk.

Például Lengyelországot 3 felé elosztották(pedig egykor nagyhatalom voltak ők is), és közel másfél évszázadig nem volt államiságuk. A II.vh-ban lakosságának olyan 20%-a odaveszett, utána meg ,,szövetségesei" gyakorlatilag eltolták az országot nyugatra, ami szintén sok problémát okozott nekik.

Ukrajna szintén háborús övezet volt évszázadokig, a tatárok, oroszok, lengyel-litván fejedelemség közötti összecsapások színhelye. Sztálin mesterségesen kiéheztette Ukrajnát(miközben a Szovjetunió javarészt Ukrajnában megtermelt gabonatermését nagyvonalúan, olcsón importálta külföldre). A Holodomornak nevezett katasztrófa során több millió ukrán halt éhen. Önálló államuk csak a SZU felbomlása után lett, de ma is nagyon siralmas körülmények vannak arra.

Észtországot a dánok, svédek, németek, oroszok közül valamelyik mindig megszállás alatt tartotta az utóbbi néhány évszázadban. A Szovjetunió után függetlenedtek csak, tehát elég mélyről indultak, ma viszont fejlett, jóléti országnak minősül. Siránkozás és a közvagyon szétlopkodása helyett a fejlődést tűzték ki célul, és láss csodát jutottak valamire. Igazán példát vehetnénk róluk.