Zsidó arab konfliktus - mikortól?

Az egyiptomi kivonuláskor az Egyiptomiak még nem voltak arabok.

Az iszlám megalapulása, elterjedése és az arab expanzió után évszázadokig a zsidók relatív békében élhettek a muszlim területeken. Sokkal nagyobb békében, mint a keresztény Európában.

A modern zsidó-arab konfliktus az első világháború utánra tehető, mikortól Palesztina Népszövetségi mandátum területként kvázi Brit gyarmattá vált és a cionista mozgalom is megerősödött a zsidók óhazába való visszatelepülésére. A mozgalom és a konfliktus is a második világháború után kapott igazán erőre. Egyre több és több zsidó áramlott be a területre, és létrehozták Izraelt.

Az ENSZ kétállami megoldást javasolt, amibe ekkor a zsidók bele is mentek. Az arabok viszont nem. Mondták: "majd beletoljuk a fiatal zsidó államot a tengerbe". Ez több háború után sem jött össze nekik, és Izrael nyerte meg a konfliktust. Innentől viszont már ő nem volt érdekelt a kétállami megoldásban, főleg, hogy a harmadik háborúban megszállta Ciszjordániát.

Summázva, a fele-fele felosztást az arabok utasították el és kezdtek háborúba, most hogy elvesztették azt már ők szeretnék a fele-fele felosztást, de az a hajó már elúszott. Tetszik vagy sem, de az Izraelieknél van minden előny, az arab országok is kihátráltak a palesztinok mögül. A zsidók pedig szép lassan leszalámizzák a megmaradt palesztin területeket és az évszázad végére övék lesz az egész egykori Palesztina.

Végső soron a Közel Kelet azon területe, amely ma a konfliktusok fő forrása, a nagy ókori államok felbomlása után ugyanolyan kaotikus átalakuláson ment át, mint a Eurázsia néhány kivételt képező része. A zsidók az ókori római birodalom felbomlásával fokozatosan szétszéledtek a világban, lényegében majd kétezer évig nem létezett zsidó államiság, bár Európa szinte minden uralmi, állami rendszerében jelen voltak.

Jellemzően, ha egy társadalomban problémák adódnak, nő a feszültség, előbb utóbb kialakul valami bűnbakképzés. A 18-19. században a feudalizmus felbomlásával sok helyen keletkeztek feszültségek, ezek több helyen pogromokba torkolltak. Konkrétan Kelet Európában jó néhány ilyen esemény után vetődött fel (ami ilyenkor mindig), hogy vissza kell vonulni, ekkor tudatosodott a zsidóságban, hogy nincs hazájuk. Egy magyarországi zsidó ember fogalmazta meg először, hogy az őshazát újra kell alapítani. Akkor ott (Palesztínában) a maradék zsidóság és az arabbá váló palesztínok békében éltek, meglehetősen kevert állapotban.

A 20. század legelején kezdték angol koronaengedéllyel (mint fentebb is elhangzott, angol protektorátus volt a környék) felvásárolni a földeket. A dolgok az ilyenkor szokásos módon alakultak. Kezdetben üzleti aktus, a sikerek után (a zsidó gazdálkodási gondolkodás lényegesen fejlettebb volt az akkori palesztinnál) beindul az erőszak, egyre több terület elfoglalása már nem üzleti alapon történik, a II. világháború eseményei pedig végérvényessé teszik a zsidó állam létrehozásának gondolatát, ami a negyvenes évek végének európai zűrzavarában nem volt nehéz. Innentől az ellenségeskedés új szintre emelkedett, állami jelleggé és nemzetközivé vált. Valóban, az arabok kezdetben erősebbnek képzelték magukat, a visszafordíthatatlan folyamat az egyiptomi támadással és a hétnapos háború zsidó győzelmével vette kezdetét.

Személyes véleményem, hogy ezt a konfliktust a nemzetközi politika a lehető legrosszabb módon kezelte, tehát semmiképpen nem vonhatja ki magát a felelősség alól. Ma pedig nem látható semmiféle stabil megoldás. Megoldás mindig akad, de stabil azóta se. És egy darabig nem is lesz.

Szerintem az ókori dolgoknak nincs ebben hatásuk. Inkább csak ideologikus. A zsidók kb ugyanazok, de az arabok nemigen.

Hertz eredetileg Madagaszkárt szemelte ki, ha jól emlékszem, a zsidók államának.

Szóval én 1948-re, Izrael megalapítására gondolok. Azóta inkább csak fegyvernyugvás van, a béke nemigen látszik.