Szerinted sem szabadna léteznie tudatos, érző lényeknek?
Két napja egy ember Kaliforniában felrobbantott egy mesterséges megtermékenyítési klinikát magával együtt. A manifesztója szerint antinatalista, efilista illetve halálpárti volt. Szerinte azért etikátlan szülni mivel ez mindig beleegyezés nélkül történik a születendő fél részéről, rengeteget szenvedhet míg él és a végén úgy is meghal elkerülhetetlenül.
Itt lehet róla többet olvasni:
Egyetértesz ezzel a filozófiával, igaza volt a robbantónak?










Lássuk a két álláspontot.
Adott egy bolygónyi élőlény kb. 4 milliárd év evolúcióval, melynek során - és ezt egészen biztosan állítom - EGYETLEG egy sem adta sem szóbeli, sem írásos, sem semmilyen beleegyezését abba, hogy megszülessen.
Magyarán szólva így működik a világ amióta az élet létrejött.
Más oldalról adott egy eszetlen, mentálisan teljesen zakkant idióta, aki valami félig megfőzött, filozofikusnak ható véleménnyel, önjelölt prófétaként fel akarja találni az életet (vagyis bocsánat, annak az ellenkezőjét), és ennek annyira hangot akart adni, hogy elpukkantotta nem csak magát (nem fog hiányozni, ez a kisebb baj), hanem még ki tudja hány embert, és még többek álmait.
Nem is értem, ez egyáltalán hogy lehet kérdés. De ha magától a radikális és 100%-ig totálisan elítélendő cselekedettől elvonatkoztatunk, és pusztán magát az okfejtést nézzük, az is olyan szint abszurd agymenés, hogy szekunder szégyenérzetem támad már a gondolattól is.





Ez egy nagyon buta és gonosz ember volt, az az etikátlan, amit ő tett.
Nem kell a beleegyezésünk a születésünkhöz, ahogyan a halálunkhoz sem.





Először is, gyógyulást kívánok a robbanás 4 sérültjének!
Az eset Palm Springsben történt. Most károgni fogok.
Kár a sérültek fájdalmáért.
Kár a megrongált épületekért.
Kár az autóért.
Kár Guy Edward Bartkus szívéért, májáért, veséiért.
Kár a sok jó nitrátért ( valószínűleg az volt).
Egyáltalán nem kár a robbantó gyagya agyáért.
-
Elég problémás megkérdezni valakit aki kommunikációra képtelen, sőt még nem is létezik. Aki ezt nem látja be, jobb ha kioperáltatja a homloklebenyét, és eladja a kannibáloknak egy marék kagylóhéjért. Mindenki jobban jár.
-
#4
Kb. 900 éve japánban.
- Minamoto no Josicune szan akkor megölhetlek?
- Makabe Rokoruta szan gyere, próbáld meg!
- Ssss.
Mondta Makabe Rokoruta szan kardja.
- Ss
Mondta Minamoto no Josicune kardja.
- Dübb gur-gur.
Válaszolta Makabe Rokurota szan feje.















Igaza van abban, hogy lehet, ha bemutatnák születésük előtt milyen a földi élet és nagy valószínűséggel milyen élet vár rájuk, akkor lehet, hogy egy jelentős számú ember inkább nemmel szavazna és inkább lebegne tovább a semmi nyugalmában. Abban viszont nincs igaza, hogy önbiráskodik és embereket akar ölni.
Viszont szerintem is jobb lenne az embereket rávenni, hogy önként ne nemzenek utódokat, rengeteg problémája megoldódna a Földnek, emberiségnek, rövid idő belül megszűnne a szenvedés. F















Szerintem:
Az indoklásban van olyan, amivel reszben egyet értek.
A tettel, hogy ezért robbantgasson, azzal nem.
Az, hogy a születés "mindig beleegyezés nélkül történik a születendő fél részéről", és hogy "a végén úgyis meghalunk", mind olyan következtetések, feltételezések, amiknek az alapja a saját materialista, ateista és valamennyire nihilista nézete. Ami szerint a születes előtt sincs semmi, és utana sincs semmi.
De oké, mivel ő születés előtti halál utáni életben nem hisz, fogadjuk ezt el így, vizsgaljuk ebből a szemszögből a helyzetet.
Ha így nézzük, a születendő életekről is csak a születés és halál között gondolkodik. Igen ám, de a születendő ha odanő, lehet hogy fog szenvedni, lehet hogy nem. Lehet tetszik neki az élet, lehet hogy nem. Lehet, hogy ugyanúgy a halálba kívanja magát mint a robbantó, lehet, hogy élvezni akarja az életet ameddig csak lehet.
A robbantó a saját hitvilágát, nézeteit vetítette rá a születendőkre, feltételezte, hogy midnegyik ugyanúgy élne meg midnent mint ő, ugyanabban hinne, mint ő, ugyanúgy gondolkodna a világról és az életről mint ő. (Talan mert csakis a sajátját gondolta helyesnek, abszolútnak ???)
Tulajdonképpen ennek a lehetőségét vette el tőlük, hogy valamit máshogy éljenek meg mint ő, más világnézetük lehessen, mint neki. Mert a lehetősége mindegyiknek ott lenne. Az, hogy előre eldöntöm, hogy valaki szülessen meg ugyanúgy történhet a születendő (késöbb megjelenő, de a múltra vonatkozó) akarata ellen, ahogy az is történhet a születendő akarata ellen, ha előre eldöntöm, hogy ne szülessen meg. Hiszen - ha materialistán nézzük a dolgokat - a lombikban lévő sejteknek még nincs akarata, majd kialakul. Az, ha előre eldöntöm (helyettük), hogy biztos majd azt kívanják, hogy bár ne születtek volna meg, az csak egy feltételezés, és nem az ő akaratukról beszél, hanem a saját nézeteimről. Ugyanez a másik oldallal: ha előre eldöntöm (helyettük), hogy biztos élvezni fogják az életet és akarják is majd, az ugyanúgy feltételezés, és nem a születendők akaratát tükrözi, hanem azét, aki a feltételezi.
Plusz.
A szülőkkel mi a helyzet? Akik viszont akarták volna azt az életet...Ha a születendő lélekkel nem is megy szembe a robbantás - mivel még nincs akaratuk, akkor a szülők akaratával biztosan.
Ez csak akkor ha ugyanúgy tekintünk a helyzetre mint a robbantó - aki nem hisz sem a születes elötti, sem a halal utáni létben.
Viszont ha más szemszögből vizsgáljuk, hiszünk a születés előtti és halál utáni, fizikai test nélküli, szellemi létben, akkor kicsit más a helyzet.
Mert akkor van leszületendő lélek vagy szellemi lény. Aminek már lehet akarata. Pl az hogy megszülessen egy testben. Vagy pont az, hogy ne szülessen meg egy testben. Ki tudja...
Viszont itt kérdesként felmerül, hogy mikor kerül a lelek a testbe? Pl lombikban vagy majd beagyazódás után a méhben...Na most ha a robbantas csak a lombikokat érinti...hát ok. De mivel robbantás, nem hiszem hogy szelektalt, szóval rengeteg artatlan a klinikán dolgozó áldozat is volt, vagy leendő szülők stb. Ez kicist arról árulkodik, hogy a robbantó a maga nézetét abszolútnak gondolja, olyannyira hogy nem akármiylen eröszakot használ azokkal szemben is akik máshogy gondolkodnak, vagy hozzájarulnak a születésekhez akar úgy hogy megtermékenyítesi centrumban dolgoznak.
Szóval ez több sebből vérzik ez az egész.
Érdekes, hogy antinatalistáknál (amit eddig olvastam) mindig kiemelik, hogy ateizmussal társul. Én nem vagyok ateista, hiszek a születés előtti, halál utáni létben, reinkarnacióban, de nem hiszem, hogy minden lélek mindig önálló akaratából jön ide. Szerintem biztos hogy van, akit kényszerítenek. Ezek miatt valamelyest egyetértek az antinatalista nézettel, szócal nem kell ehhez ateistának lenni. De ez nálam kimerül abban, hogy nekem nincs és nem is lezs gyerekem, az hóttzicher. Odáig viszont semmi esetre sem mennék el, hogy mások szabad akaratát korlátozzam, aki viszont szeretne anya/apa lenni, mert "más is gondolja úgy, mint én".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!