Hunyadi Mátyás miért adóztatta meg a jobbágyokat olyan nagyon?





Mert kellet a pénz, pl. háborúra. Ezért időnként rendkívüli adót vetett ki. Abban az időben nem a nemesség volt az adózó réteg. Ez nem csak Magyarországon volt így, hanem Európa szerte, sőt azon is túl.
Ugyanakkor Mátyás valamivel igazságosabb adórendszert teremtett az elődjeihez képest. A füstadó helyett bevezette a telekadót, amit az adott telek méretéhez igazítottak, valamint megadóztatta a korábban adómentes területeket és bizonyos csoportokat is (pl. kunok, egyházi nemesek).





#1
Pont Mátyás vezette be a füstadót (füstpénzt) a kapuadó (telekadó) helyett. (És nem az igazságosság szándéka miatt, hanem hogy növelje a bevételeit.)










A török fenyegetés mellett szüksége volt egy erős, ütőképes, ÁLLANDÓ hadseregre. Ezt pedig nagyon sok pénzbe került fenntartani.
Most a fejére lehet olvasni, hogy akkor miért nem (jobban) a törtök ellen használta fel ezt a sereget, és miért nyugaton hadakozott inkább.
A válasz nagyjából az, hogy ő maga is belátta, hogy a török elleni harcot Magyarország egymaga nem tudja hosszútávon finanszírozni. Ezért (is) tett fel mindent arra, hogy megszerezze a Német-Római császári trónt.





Lehet, hogy ez Hunyadi Mátyás centrikusnak tűnik így, mintha Mátyás lett volna ettől rossz uralkodó, de valójában ez egy általános jellegzetesség, hogy az adók nagyon ritkán csökkentek világszerte a történelem során. Szóval szó sincs arról, hogy Hunyadi Mátyás az adók miatt rossz uralkodó lett volna és az adókat nagyjából, egy kis kivételtől eltekintve a történelem során mindig növelgették. Ez az ókor óta tartó folyamatos infláció miatt van.
Amikor adócsökkentések voltak (és van rá példa azért), akkor azok mindig időlegesek voltak a nagyon rossz gazdaság miatt, politikai szájbefogási stratégiák, vagy egyik régióban vagy adónemben csökkentettek és máshol növeltek.
George W. Bush is csökkentett adókon és az lett belőle, hogy az Egyesült Államok államadósságát több mint 1 billió dollárral növelte. Szóval gazdasági ismeretek nélküli politikai közbeszédben jó politikusnak állította be a népesség számára, de nagyon odavágott az államadósságnak. És lényeges politikai húzás mögötte az is, hogy Bush adócsökkentése a főként magas adókulcsok csökkentésével a nagy vagyonú réteg adóit csökkentette, tehát az amerikai kisembereknek semmit sem juttatott.
Na ez valahogy így van és nem úgy, hogy akármelyik uralkodó jujj növelte az adókat és ezért rossz uralkodó volt. A gazdaság összessége számított és az intézkedések összessége. Lényegében az adók és az áruk árai az ókor óta növekednek és ezt az alapot nem lehet a kérdésből kihagyni, mert, ha így olvassuk egy uralkodóról kiemelten, hogy XY uralkodó adót növelt, akkor bármelyik rossz uralkodónak állítható be és ezeket érdemes tudni, ha ilyeneket olvasol.




















Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!