Ausztria szovjet zónájában milyen volt az élet?

A szovjet megszállási övezetben az első években a háború utáni összeomlás, hiánygazdaság, katonai önkény és politikai nyomás erősebben volt jelen, mint a nyugati zónákban. Ugyanakkor Ausztria egészét tekintve végig parlamentáris demokrácia maradt, és a helyzet a 40-es évek végére fokozatosan rendeződött. A szovjetek 1955-ben vonultak ki, ekkor szűnt meg a zónarendszer.

Mi számított szovjet zónának?

Alsó-Ausztria (Niederösterreich), Burgenland, valamint Felső-Ausztria északi része (a Duna északi oldalán, a Mühlviertel).

Bécs négyhatalmi város volt: szektorokra osztva, az 1. kerületet közösen ellenőrizték. A szovjet szektor főként az északi és keleti kerületekre esett (pl. Floridsdorf, Donaustadt, Favoriten egy része).

Időrendben

1945–1947: romok, éhínség-közeli helyzet, nagyon kiterjedt feketepiac; sok civil visszaélés és erőszak a fronthatás megszűnése után is. A szovjet katonai és titkosszolgálati szervek (NKVD/MGB) gyakran vettek őrizetbe embereket kémkedés, nácimúlt vagy „ellenforradalmi” tevékenység gyanújával, és előfordultak deportálások is a Szovjetunióba. A katonai fegyelem később szigorodott, a nyílt önkény csökkent.

1948–1950: fokozatos stabilizáció, de a hidegháború éleződése miatt a szovjet övezet gazdaságilag és politikailag is elkülönült. A közellátás javult, de a keleti tartományok továbbra is elmaradtabbak voltak a nyugatiaknál.

1951–1955: a mindennapok már viszonylag rendezettek, a nagy hiányok megszűnnek, de a szovjet gazdasági jelenlét és a politikai nyomás megmarad. 1955-ben az Államszerződés után teljes kivonulás.

Mindennapi élet főbb vonásai a szovjet zónában

Biztonság, közrend, megszállókkal való érintkezés

1945–46-ban sok civil panasz érkezett fosztogatásokról és szexuális erőszakról; a helyzet 1946-tól mérhetően javult, ahogy a fegyelem szigorodott és a parancsnokságok konszolidálták a jelenlétet.

A szovjet katonai parancsnokságok beleszóltak a helyi igazgatásba, és saját bíróságaik, kihallgatásaik is működtek. Politikai okból ezrek kerültek ideiglenes őrizetbe; egy részük szovjet börtönbe vagy munkatáborba jutott.

A rendfenntartást az osztrák rendőrség és csendőrség látta el, de a szovjet hatóságoknak vétójoguk, illetve sok helyen együttjárőrözési gyakorlatuk volt.

Gazdaság, munka, ellátás

A szovjet zónában a „német vagyonként” kezelt üzemeket a szovjet hatóságok vették át. Két kulcsszereplő:

SMV (Sowjetische Mineralölverwaltung): az olajmezők és -finomítók kezelője a keleti tartományokban.

USIA (Upravlenie Sovetskim Imuszcshesztvom v Avstrii): a „szovjet osztrák vagyonkezelő” ernyőszervezet, amely hajózásban, gép-, textil-, élelmiszeriparban stb. több száz vállalatot irányított, a termelés és a profit jelentős részét a Szovjetunióba irányítva jóvátétel címén.

Ennek következménye: a keleti tartományokban (különösen Alsó-Ausztriában és Bécs szovjet szektorában) a beruházások és a jövedelmek lassabban nőttek, mint nyugaton. A jóvátételek és a „demontázs” (gépek elszállítása) a 40-es évek második felében kézzelfogható veszteséget okozott.

Ugyanakkor az USIA-vállalatok és az úgynevezett USIA-boltok saját ellátási csatornái miatt bizonyos áruk (szén, fa, textil, alapélelmiszerek) olykor épp a szovjet szektorban voltak hozzáférhetőbbek vagy olcsóbbak, mint máshol. Ez vegyes képet adott: volt, aki előnyt, mások hiányt éltek meg.

Ausztria az egész országra kiterjedően kapott Marshall-segélyt 1948 után, de a szovjet zónában a központi kormány mozgásterét korlátozták, és a szovjet kezelésű cégek kimaradtak a fejlesztések egy részéből. Emiatt a dinamikusabb felzárkózás inkább a nyugati zónákban történt.

A jegyrendszer és az élelmiszerhiány a 40-es évek végéig meghatározó volt; a feketepiac („Tandler”, cserekereskedelem) a szovjet zónában is mindennapos volt. A 50-es évekre az ellátás normalizálódott.

Lakhatás és infrastruktúra

A keleti tartományok és Bécs erősen sérültek a háborúban; a szovjet csapatok jelentős mennyiségű lakó- és középületet rekviráltak, ami lakáshiányt okozott.

A helyreállítás haladt, de a nagyobb állami beruházások ütemét a szovjet–osztrák jogvita hátráltatta ott, ahol „német vagyonról” volt szó.

Politika és közigazgatás

Ausztria egészében pluralista demokrácia és koalíciós kormányzás működött (ÖVP–SPÖ), de a szovjet zónában a szovjetek a kommunista pártot (KPÖ) támogatták sajtóval, rádióval, kulturális intézményekkel.

Cenzúra és propaganda erősebb volt, mint nyugaton, főleg a szovjet szektorú bécsi kerületekben és a tartományi lapoknál. Ugyanakkor a KPÖ társadalmi támogatottsága alacsony maradt, és a szabad választások országszerte érvényesültek.

A szovjet titkosszolgálat hálózatot épített és kiterjedt megfigyelést folytatott; előfordultak letartóztatások és elhurcolások „kémkedés” gyanújával. Bécs a hidegháború egyik fontos „kémszínpada” lett – ez a mindennapokban fokozott ellenőrzésekben és óvatosságban is megjelent.

Közlekedés és zónahatárok

A zónák között kezdetben engedélyköteles volt az átjárás; a 40-es évek második felében könnyebbé vált, de ellenőrzések megmaradtak. Bécsben a szektorhatárokon korlátozások, ellenőrzőpontok és külön hadrend élt, miközben a belváros közös övezet volt (a „Vier im Jeep” – „Négyen egy dzsipben” – négyhatalmi járőrökkel).

A magyar és csehszlovák határ közelsége miatt Burgenlandban és Alsó-Ausztria keleti részein a határforgalom és a csempészet a mindennapok része lett; 1948–49-től a keleti határok fokozatosan „keményedtek” az ottani kommunista hatalomátvételek miatt.

Társadalmi viszonyok

A megszállókkal való érintkezés tilalmai ellenére mind a négy zónában, így a szovjetben is kialakultak kapcsolatok; több ezer úgynevezett „besatzungskind” (megszállási gyerek) született. A nőket a háború utáni első év(ek) erőszakélményei és a kényszerű túlélési stratégiák sújtották a leginkább.

A katolikus egyház és a civil társadalmi szervezetek működhettek, bár a szovjet zónában nagyobb adminisztratív akadályokkal.

Összkép

Nem „mini-Szovjetunió” jött létre: Ausztria keleti zónáját a szovjetek keményen ellenőrizték és gazdaságilag megcsapolták, de az osztrák állam demokratikus intézményei és jogrendje működtek, és a mindennapi élet – különösen az 50-es évek elejére – fokozatosan normalizálódott.

A legnagyobb különbségek a gazdasági mozgástérben, a sajtó/propaganda súlyában, a rendészeti-biztonsági gyakorlatban és az 1945–47-es évek civil tapasztalataiban mutatkoztak a nyugati zónákhoz képest.

Ha konkrétabban érdekel valamelyik aspektus (például Bécs szovjet kerületeinek mindennapjai, az USIA-boltok és vállalatok működése, vagy a rendészeti gyakorlat), szívesen kifejtem részletesebben.

Ajánlott továbbolvasás (többnyire német és angol nyelven):

Barbara Stelzl-Marx: Die Rote Armee in Österreich. Sowjetische Besatzung 1945–1955.

Stefan Karner – Barbara Stelzl-Marx (szerk.): Die Rote Armee in Österreich. Beiträge.

Günter Bischof: Austria in the First Cold War, 1945–55: The Leverage of the Weak.

Wolfgang Mueller: The Soviet Occupation of Austria, 1945–1955 (tanulmányok).

Filmek: The Third Man (1949) – a bécsi feketepiac és megszállási viszonyok hangulatát jól adja vissza; Vier im Jeep (1951) – a négyhatalmi Bécs mindennapjairól.