A magyar Szent Koronát elképzelhető, hogy az erdélyi Gyula kapta Bizáncból a 10. században?
A Szent Korona alsó részét bizánci eredetűnek tartják a kutatók, amit hagyományosan az 1074-1077 között uralkodó I. Gézához kötnek (akinek bizánci görög felesége volt). Van is a koronán egy görög felirat: "Geobitzas, pistos krales Tourkias", amit úgy fordítanak, hogy "Géza, Tourkia hívő királya". A "Tourkia" megnevezést állítólag Magyarországra használták a bizánciak.
Nekem viszont van egy másik elméletem. A 10. század közepén az Erdélyben / Tiszántúlon uralkodó Gyulák szövetségre léptek Bizánccal, megkeresztelkedtek és térítő bizánci papokat hívtak az országukba. A Bizánc által kinevezett Tourkiai metropolita irányította a térítést, a bizánci típusú egyházszervezet kiépítését a Gyulák országában. Tudvalevő, hogy Sarolt, az egyik erdélyi Gyula lánya, Szent István anyja a bizánci rítusú kereszténységét követte. A "Tourkia" megnevezés ennélfogva nem is vonatkozhat egész Magyarországra vagy az Árpádok országára, hanem a Gyulák országát jelentette (Erdély, Bánság, Tiszántúl).
Az Árpádok azért se Bizánchoz fordultak szövetség / térítés ügyén, hanem a németekhez (holott utálták őket), mert a bizánciaknak már volt egy elismert uralkodódinasztiájuk (Gyulák), akik az Árpádok riválisai voltak.
Na most szerintem simán elképzelhető, hogy a bizánciak küldtek egy diadémot a Gyuláknak mint vazallus uralkodóknak. Amikor Szent István elfoglalta a Gyulák országát, akkor ezt a diadémot is megszerezte és a királyi kincstárba került. Később pedig, amikor Szent István latin koronája elveszett / megsemmisült, ezt a diadémot is elővehették. A koronán két bizánci császár ikonja szerepel - az egyik Dukász Mihályként azonosított, aki valóban I. Géza király kortársa volt, de az általánosan elfogadott, hogy az őt ábrázoló ikon nem volt eredetileg a koronán, mert nem illik a foglalatba. A másik ikon, ami azonban illik a foglalatba, egy Konstantin nevezetű császárt ábrázol, aki simán lehet Bíborbanszületett VII. Konstantin császár is, aki a Gyulák bizánci szövetségkötése idején uralkodott.
Szerintetek van valami értelme ennek az elméletnek?
A másik érv, hogy egy már akkor közel 100 éve a kereszténységre tért dinasztia esetén miért hangsúlyozták volna ki, hogy ők "hívő" királyok? Ráadásul az egyházszakadás (1054) után a rivális egyház követői esetén még furcsább lett volna.
Míg egy frissen keresztény hitre tért, Bizáncban megkeresztelt uralkodó esetén teljesen érthető.




válasza:



válasza:A korona történetéhez fölösleges egyéni mítoszokat gyártani.
A legendáriumos sem igazak, de a valóságot a tudományos kutatások feltérképezték. Ebből vázlatosan:
A kalandozások mellett alapvető igény volt a környezetbe beilleszkedni. A különálló Erdély Bizánc felé puhatolózott, a bolgárok ellensúlyozása érdekében. Az Árpád ház a nyugati államok és a pápaság felé orientálódott.
Tudható, hogy István 1000 körül a pápától kért legitimitást, és kapott aranykoronát. Ezt nem ismerjük, mert 1044 körüli csatározások során a német császár megszerezte és visszaküldte a pápának, ahol a későbbiekben elkallódott.
Erdély bizánci kapcsolatai tették lehetővé, hogy a későbbi I. Géza király 1074 körül meglátogassa Konstantint, akitől kapott egy abroncs koronát és magas uralkodói címet. Ez lett a mai korona alsó része. A felső rész (aranypántok) bizonyíthatóan I. István udvarából származnak. A két darabot a 12. század második felében kapcsolták össze, a kereszt pedig attól ferdült el, hogy vélhetően a vasládát, amelyben tartották, úgy csukhatták be, hogy a fedél elgörbítette a keresztet. Az alsó részt tehát Géza kapta (pótlásul, a felső rész (latin felirata pápai eredetre vall) pedig István korában már meglehetett.
#2
"A koronán jól látható, hogy a Dukász-kép nagyobb a mögötte lévő foglalatnál, ezért abba nem fér bele, így azt szegecseléssel kellett rögzíteni. Emellett a lemezen két felesleges lyuk is van."




válasza:"A koronán jól látható, hogy a Dukász-kép nagyobb a mögötte lévő foglalatnál"
Ez csak annyit bizonyít, hogy a Dukasz-képet utólag tették rá, ami teljesen logikus is, mert nem valószínű, hogy a császár új koronát készíttetett külön Gézának, hanem elővettek egyet a kincstárból.
Kapcsolódó kérdések:
Azt vettem észre hogy a valós véletlen generátorok nagyon természetközeliek viszont ahogy fejlődik a technológia úgy talán elképzelhetővé válik hogy már kiszámíthatóak lesznek? Volt erre példa vagy van esetleg?
Igazából ha elég mélyre ásunk, akkor minden vallásnak vannak valahol gyökerei, akár több is. Például a buddhizmus és a dzsainizmus a hinduizmusból ered. A hinduizmus őse a védikus vallás. A védikus vallás részben az "őslakos" (már amennyire bárhol is őslakos az ember...
Simion nagy eséllyel felszámolja majd a magyar parlamenti képviseletet és betiltja a magyar nyelv használatát. Ez elvezethet egy fegyveres konfliktushoz amennyiben még nemzeti lesz a magyar kormány ?
Az egyik az, hogy Magyarország védtelen legyen a külső támadásokkal szemben. A másik, hogy egyáltalán ne legyen önellátó, így könnyű legyen nyomást gyakorolni. A harmadik pedig, hogy megnehezítsék a hadsereg mozgósítását. Ezek a szempontok szerintem azért...
Minden jog fenntartva © 2026, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!




