Minden életfelfogás tulajdonképpen csak képzet, valóságalap nélkül?

én első

Hidd el nekem is volt ilyen. Néha napokra úgy éreztem, hogy megmozdulni se tudok úgy le vagyok bénulva. De aztán mindíg túl van az ember rajta, és ami megmarad, ami a túlnyomó rész az vidámság. Persze ehhez az is kell, hogy megtanulj örülni a dolgoknak, megtanuld csodálni a világot. Akkor mindíg találsz szépet, vidámat benne.

Énis gondolkodtam ezen, de azt láttam, hogy egy csomó embernek egész jó élete lenne, de mindig csak a negatívumokat látja benne. Elmegy a rengeteg szép dolog mellett, lemond minden boldogságáról, de ha csak egy pici rossz is történik vele, akkor világgá szajkózza, hogy mekkora tragédia érte. Sajnálom az ilyen embereket.

Az életben igazából teljesen mindegy, hogy mi történik veled, az a lényeg, hogy hogyan fogod fel mindezt.

"Az életfelfogások próbálják megragadni azt ami az életben szép, jó, amiért érdemes élni."

- És ugyanígy az életfelfogás határozza meg, mit is éljünk meg kudarcként.

"De tk ha az életben adódik gy kis öröm, azt hamar felváltja egy ennél nagyobb mennyiségű bánat, gond."

- Ha valóban így van, akkor egy kis bánatot és gondot is felválthat az öröm. De amúgy nem hiszek abban, hogy feltétlenül ne volna meg az egyensúly, csak legfeljebb bizonyos embereknél, mivel nem érhetik meg...