Kezdőoldal » Tudományok » Társadalomtudományok és bölcsészet » Mik a legfőbb különbségek az...

Mik a legfőbb különbségek az ókori keleti vallások illetve a zsidó vallás között?

Figyelt kérdés
2011. nov. 6. 16:29
 1/6 anonim ***** válasza:
100%

Ugyanaz, mint a keleti vallások és az összes nyugati között.

A nyugatiak (judaizmus, kereszténység, iszlám) kinyilatkoztatott vallások, amelyeknek szilárd tanításait egy könyvbe foglalták össze.

A keleti vallások sokkal inkább életfilozófiák. Nem feltétlenül vannak isteneik (pl. a buddhizmusnak nincsenek) és sokkal inkább építenek a spiritualitásra. Ezen kívül ezek jóval kevésbé centralizáltak. Sok az oldalhajtás és szinte mindenhol kicsit máshogy követik az adott vallást. (Ma már inkább csak a hagyomány miatt, de régen a földrajzi elzártság okán.) Nincsenek olyan szilárdan lefektetett tanaik, mint pl. a Biblia, a Korán, vagy a Tóra írása és olyan magyarázatok sem, mint pl. a Talmud.

Ezen kívül pl. a nyugati vallásokban mindenhol van túlvilág, míg a keletiekben talán gyakoribb a lélekvándorlás, aminek a végén a Nirvana, az örök megnyugvás helye áll, ami nem feltétlenül feleltethető meg a mi túlvilágunknak.

2011. nov. 6. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen, ez nagyon hasznos :) várom a további szempontokat
2011. nov. 6. 17:06
 3/6 anonim ***** válasza:

Az iszlám ugyan még nem létezett az ókorban de amúgy egyetértek az elsővel.


Én csak filozófiai szempontból tudnék különbséget mondani. Úgy tudom ugyanis, hogy míg nyugaton akkoriban az a fő kérdés, hogy miből van a világ (görög filozófusok, atom gondolata) addig keleten a fő kérdés az, hogy mi az egyén, a személyiség.

2011. nov. 6. 22:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:

"Az iszlám ugyan még nem létezett az ókorban"


Ezt ki állította?

Én ilyet nem mondtam.

Csak annyit, hogy ugyanaz a különbség, mint a keleti és a nyugati vallások között. Utóbbiba pedig az iszlám akkor is beletartozik, ha sokkal később keletkezett.


Amit te említesz, arról meg én nem tudok nyilatkozni, de érdekelne a dolog. :D

2011. nov. 6. 22:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
No meg persze a legszembetűnőbb, hogy az ókori keleti vallások politeisták, a judaizmus pedig monoteista.
2011. nov. 7. 21:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
Ez nehéz kérdés -
2014. okt. 8. 00:39
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!