A Magyaroknak volt esélyük a szabadságharc megnyerésére 1849-ben?

Nem nagyon. Eléggé elbénázott volt a nemzetiségi politikánk, pont amikor kezdett virágozni a nacionalizmus, akkor nem adtak semmilyen jogot a nemzetiségeknek - ezt az osztrákok remekül ki is használták. Pedig egy nemzetszövetségi ajánlattal valószínűleg lényegesen nagyobb támogatás lett volna. Mire észbe kaptak a vezetők, addigra meg már régen késő volt.

Ezenkívül nem volt igazából semmilyen nemzetközi támogatás se. Ha lett volna, az osztrákok ellen nem lett volna gond - kellő nemzetközi háttérrel pedig az oroszok sem avatkoztak volna be. Más téma, hogy valószínűleg nem kaptuk volna meg, mert jó pár európai országban voltak elszakadni vágy népcsoportok, és ha nekünk sikerül, az ott olaj lett volna a tűzre - amit nem akartak.

Nem nagyon volt. Egyrészt az összes akkor fontos nagyhatalomnak érdeke volt a Habsburg Birodalom fennmaradása, azaz senkinek nem volt érdeke egy önálló Magyarország. Ez azt jelenti, hogy egy nagyhatalom sem támogatott volna minket (és nem is támogatott).

Másrészt az ország önmagában is igen gyenge volt, igazából még egyedül az osztrákok ellen is. Az 1849-es tavaszi győzelmeinket leginkább annak köszönhetjük, hogy az osztrák tábornokok sem álltak a helyzet magaslatán (kb. Windisch-Grätz és Jellachich olyan szintű tábornokok voltak mint Dembinszki a magyar oldalon), illetve ott volt a magyarok lelkesedése, összefogása és szerencséje is. Na és persze ott volt Görgey, aki korának egyik legzseniálisabb tábornoka volt.

Viszont már ekkor, a dicsőséges tavaszi hadjárat alatt is megmutatkozott a magyar hadvezetés gyengesége. Egyrészt súlyos politikai ellentétek voltak, másrészt sok tábornok (Bem, Perczel stb.) nem hallgattak a hadügyminiszterre és semmilyen más felsőbb szervre, hanem a saját szakállukra háborúztak. Más tábornokok meg egyszerűen szándékosan keresztbe tettek egymásnak. Erre példa, hogy amikor Görgey elkezdte Budát ostromolni, Guyon tábornok, aki akkor Komárom parancsnoka volt, szándékosan késleltette az ágyúk Buda alá történő elvitelét Komáromból, csakhogy Görgeynek keresztbe tegyen... De hasonló ellentétek voltak pl. Vetter és Damjanich, Perczel és Görgey, Dembinszki és Görgey (és még sorolhatnám) között is.

De mindezeket leszámítva gazdaságilag sem bírta volna hosszú távon az ország. Már korán megmutatkozott a súlyos lőszerhiány (ugye Mo. nem volt valami iparosodott ország, nem voltak lőszergyárak), több csatát úgy vívott meg a magyar sereg, hogy azért szenvedtek rendkívül nagy véráldozatot, mert elfogyott a lőszer és rohamra kellett indulni. A lőszerhiány végig jellemezte a magyar szabadságharcot. A végső csata, Temesvárnál (1849. augusztus 9.) is azért veszett el, mert a magyar tüzérségnek elfogyott a lőszere és csata közben abbahagyta a tüzelést (igaz, az a hülye Dembinszki korábban Arad felé irányította a lőszeres kocsikat).

Én azt mondom, hogy még az oroszok nélkül sem bírtuk volna hosszú távon, csak az osztrákok ellen.

Szerintem a legtöbb, amit ki lehetett volna hozni, egy fegyverletétel, magyar feltételekkel. De ehhez az kellett volna, hogy Görgey legyen a főparancsnok és mindenki engedelmeskedjen neki. De a többi tábornok és a politikusok (köztük Kossuth) fúrása miatt ez nem valósult meg. Helyette a politikai vezetés hibásabbnál hibásabb döntéseket hozott, és rendre tehetségtelen tábornokokat nevezett ki. Egy ilyen vezetés Haynau ellen nem lehetett eredményes, mint ahogy nem is volt.

Lehet itt elfogultnak lenni ilyen vagy olyan okokból.De ha a katonai és politikai realitásoknál maradunk akkor a válasz: Nem!

Nem nyerhettük volna meg a szabadságharcot

Szerintem meg Budapest a világ fővárosa is lehetett volna. Politikailag mindenképp...

(magyarázat nélkül bármit lazán ki lehet jelenteni)

Ezt úgy írtad, mintha mi robbantottuk volna ki a szabadságharcot.

Egyrészt, az áprilisi törvényeket is nagy nehezen tudtuk kiharcolni az udvarnál (és nem önszántából írta alá V. Ferdinánd, ezt is rosszul látod), csak a forradalmi hullám okozta megrendülés kényszerítette rá az udvart, hogy engedjen.

Ezek után pedig, amikor összekapta magát a császári udvar, mindent megtett, hogy a bécsi és magyar forradalom (no és az itáliai felkelés) eredményeit visszafordítsa, hogy visszaterelje az eseményeket a régi Metternich-féle mederbe.

Ennek érdekében elkezdték uszítani ellenünk a nemzetiségeket, a horvát bánt és a szerbeket. A szerbek fel is keltek és lángba borították a Délvidéket. Ezután a horvát bán átlépte a magyar-horvát határt és megindult Pest-Buda felé.

Az események hatására Batthyányi gróf elrendelte az első 10 honvédzászlóalj felállítását, majd Kossuth beszéde hatására a honvédséget kezdték el szervezni. Még egyszer írom, az események hatására. Mert kénytelenek voltunk megvédeni magunkat a támadásokkal szemben. Vagyis nem mi kezdtük a szabadságharcot, hanem Bécs.

Ezeket a véleményeket úgy utálom, hogy "kár volt belekezdeni stb." - amikor minket támadtak meg basszus. Inkább dicső és nemes dolog volt a magyar kormánytól, hogy felvette a kesztyűt és kiállt az érdekeiért. Tanulhatnának ebből a mai kormányaink is, a magyar érdekvédelem eme példájából.

Persze, ami utána következett, az már más kérdés, hogy Kossuth mennyire volt jó politikus, hogy mennyire volt rossz vagy nem rossz lépés a függetlenség (szerintem rossz) kikiáltása stb. De abban a pillanatban, amikor Bécs megtámadott minket, helyes lépés volt a honvédség meszervezése és az önvédelmi harc (ami majd csak 1849 tavaszán meg át támadásba) megindítása.