Kezdőoldal » Tudományok » Természettudományok » Hogyan jöhetett lére az...

Hogyan jöhetett lére az ősrobbanás, ha még idő sem volt? Ez a paradoxon lehetetlenné teszi a folyamat elindulását

Figyelt kérdés

Az elemi részecskék minden mozgásához, folyamatához is idő kell. Ha csak bármi is történik, ahhoz időre van szüksége mindennek a világon, mert különben az örök jelenben ragadna. A fizikában ezt "t"-vel jelölik. Folyamatok is csak akkor léteznek, ha van időbeni deriváltjuk azaz változásuk. Az idő szükséges minden létéhez, máskülönben minden megállna és az örök jelen pillanatában lenne örökkön örökké


hogyan jött létre az ősrobbanás, ha nem volt még idő sem? Ugyanis a tudósok szerint az ősrobbanás után jött létre maga az idő is. Ha pedig nem volt idő, akkor az örök jelen pillanatában kellene lennie mindennek még most is. Mégis miért áll ki a tudomány emellett ezen paradoxon ellenére is?



2020. szept. 7. 11:22
1 2 3
 1/25 Mojjo ***** válasza:
79%

"Ugyanis a tudósok szerint az ősrobbanás után jött létre maga az idő is."


Gyakori félreértés, amit sajnos egyes ismeretterjesztő írások, filmek is terjesztenek.

Nem, a tudósok szerint nem az ősrobbanással keletkezett az idő, sőt, lehet volt előtte is.


Idézem egy régebbi válaszom innen GYK-ról:

A helyzet az, hogy nem tudjuk, hogy létezett-e idő az ősrobbanás "előtt", vagy sem. A világegyetem történetét jó pontossággal csak egy bizonyos időpontig tudjuk visszatekerni - és ez nem tartalmazza magát az ősrobbanás pillanatát, így az ősrobbanás állapotát sem. Amikor kíváncsiak vagyunk arra, hogy hogyan is nézett ki az univerzumunk xy időpontban, akkor megpróbáljuk az univerzumban nagy távolságokon döntő erőt tanulmányozni ehhez: a gravitációt. A gravitációt jelenleg az általános relativitáselmélet írja le a legjobban, legteljesebben. Ugyanakkor még az általános relativitáselmélet sem egy teljes elmélet: tudjuk ezt egy ideje. Einstein is tudta. Az általános relativitáselmélet a gravitációt a téridő görbületeként írja le. A téridő elég nagy szeleteire ez tökéletesen működik, és az esetek döntő többségében ez pont jó nekünk: a gravitáció ugyanis csak nagy léptékekben szokott releváns hatást kifejteni.


A nagyon kis mérettartományokat a fizika egy egészen más ága írja le, ez a kvantumfizika. Egy bizonyos mérettartomány alatt a kvantumos jelenségek meghatározóak lesznek, őket figyelembe venni nem lehet. Az általános relativitáselmélet azonban nem tud mit kezdeni ezekkel a jelenségekkel. Ha ezt az elméletet használjuk fizikai modellnél valami vizsgálatára, akkor nem tudunk a kvantumos jelenségekkel számolni. Nem tudjuk, hogyan is kellene.



Kvantumos mérettartományban a gravitáció az esetek döntő többségében nem játszik gyakorlatilag semmilyen szerepet, nem kell vele törődnünk. A kevés kivételek egyike pont az ősrobbanáskori világegyetem. Ott nagyon nagyon kis mérettartományon belül is hatalmas gravitációval kellene tudnunk számolni - ahogy közeledünk visszafelé menve az időben, egy ponton átlépünk egy olyan határon, ahol már olyan kis méretekről beszélünk, hogy nem lehet nem figyelembe venni a kvantumos jelenségeket. De nem tudjuk.



- Mit csinálunk? Megpróbáljuk az általános relativitáselméletet felhasználni fizikai modellnek, és megnézni, hogy mi történik.



- Miért? Kíváncsiságból - ugyanis MINDEN ezzel foglalkozó szakember tudja, hogy nem fog semmiféle pontos, sőt akár releváns információt adni nekünk egy ponton túl, de nincs más, pontosabb modellünk, így megnézzük, hogy mit is mond ez. Szegény ember vízzel főz.



- Mi az eredmény? Szingularitásba futunk. A szingularitás általában egy varázsszó szokott lenni az emberek fejében, és valami fizikailag létező izének képzelik, ami a fekete lyukak közepén csücsül, meg ami az ősrobbanáskor volt. A szingularitás szó viszont fizikai kontextusban csak annyit jelent, hogy valamely fizikai modellünk matematikai kifejezései fizikailag - vagy akár matematikailag is - értelmetlen eredményeket adnak egy ponton. A szingularitások megjelenése egy fizikai modell teljesítőképességének a végét jelzik, semmi mást - nem fizikailag létező akármik, hanem puszta matematikai jelenségek, amik azért lépnek fel, mert olyan modellel dolgozunk, amivel nem lehetne.



- Az ősrobbanáskor mik ezek az értelmetlen kifejezések, ami miatt szingularitásról beszélünk? Végtelen sűrűség, hőmérséklet, végtelenül kicsi méret, és az idő eltűnése.



Igen, az idő, mint olyan eltűnése is. Az idő megszűnését egy olyan elmélet jósolja meg, ami nem alkalmas annak a leírására, amit meg akarunk vele jósoltatni. Szingularitásba fut, nem ad értelmes eredményt. De ezeket sajnos a laikusok - és gyakran egyes ismeretterjesztő művek is - szó szerint veszik, és komolyan azt hiszik, hogy a tudósok szerint az ősrobbanáskor végtelen hőmérséklet volt, meg hasonló hülyeségek. Meg nem volt idő.



A valóság ezzel szemben az, hogy _fogalmunk nincs_, hogy volt-e idő, vagy sem. Fogalmunk nincs, hogy egy ponton túl hogyan is nézett ki az univerzumunk, így azt sem, hogy az ősrobbanáskor mi volt a helyzet. Ennek a megfejtéséhez ki kéne dolgozni egy olyan fizikai modellt, ami a gravitációt és a kvantumos jelenségeket egyszerre tudja kezelni. Ez a modell lenne az ún. kvantumgravitáció. Egy baj van vele: nincs ilyenünk. Sok-sok évtizede dolgoznak rajta a legjobb fizikusok, de eddig a történelem folyamán soha nem látott elméleti és gyakorlati nehézségekkel kell megküzdeni, hogy ezt megalkossák. Van pár "jelöl" a kvantumgravitációs elmélet posztra: a leghíresebb a húrelmélet. (Aminek van egy érdekes története a kezdeti bozonikus húrelmélettül Ed Witten M-elméletéig, de ez talán túlmutat jelen topic keretein.) Egy baj van a húrelmélettel, és minden egyéb jelölttel: kidolgozatlanok és teljes mértékben bizonyítatlanok. Természetesen ettől függetlenül megjósoltatták ezekkel az elmélet-kezdeményekkel is, hogy hogyan is nézett ki az ősrobbanás, de az előbb említett okokból ezeknek sincs sok relevanciája. Azért, ha érdekel, az egyik legtöbbet mondó eredmény:


[link]


bővebben:


[link]



Szóval így állunk jelenleg. És az elkövetkező néhány évtizedben nem sok esély van, hogy jelentősen tovább sikerül lépni. Mindenesetre ez a filozofáljunk együtt, hogy hogyan is lehetett metódus biztosan nem vezet semmi értelmes, és a valósághoz bármennyire is hasonlító eredményre.

2020. szept. 7. 11:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/25 anonim ***** válasza:
31%
Az osrobbanas utan lettek a reszecskek es az ido is, azaz egyszerre lettek.
2020. szept. 7. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/25 A kérdező kommentje:

2 Az osrobbanas utan lettek a reszecskek es az ido is, azaz egyszerre lettek."


Na jó, de ha utána lettek, akkor mégis hogyan "robbant" fel a semmi, ha nem is volt még idő? Hogyan jött létre az ősrobbanás, ha ahhoz hogy egy folyamat végbemenjen ahhoz idő kell?


Sántít a dolog..

2020. szept. 7. 11:39
 4/25 anonim ***** válasza:
19%

Úgy, hogy van egy külső dimenzió.

Abban hozták létre egy subdimenziót.

Annak az ideje akkor indult el.

Kb úgy képzeld el, mint amikor indítasz egy stoppert.

Amúgy ez kb a Bibliától kezdve mindenben benne van.

2020. szept. 7. 11:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/25 anonim ***** válasza:
74%

"hogyan jött létre az ősrobbanás, ha nem volt még idő sem"

Ezt senki nem állítja. De azt igen, hogy a MI időnk, univerzumunk nem létezett, amit most látunk és tapasztalunk. Ez (elvileg, jelen tudásunk alapján) nem áll közvetlen kauzális kapcsolatban az ősrobbanást létrehozó folyamatokkal ill. téridővel, így még az "előtte-utána" kifejezések is külön jelentéssel bírnak.

2020. szept. 7. 11:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/25 Mansour ***** válasza:
88%
Az 1-es válasz leírja a lényeget, de ha tömörebben és egyszerűbben szeretnéd: Az ősrobbanáskor az általunk ismert, jelenleg létező téridő jött létre. De hogy miből, miért, és hogy előtte mi volt, arról gyakorlatilag semmit sem tudunk. Feltételezhetően valamilyen formában létezett az idő azelőtt is, és volt "valami", tehát nem a semmi "robbant fel".
2020. szept. 7. 11:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/25 A kérdező kommentje:

1 De. Pedig azt mondják a tudósok, értesd és halld : a tér és az idő az ősrobbanással keletkezett.


Namost, te értesz kicsit a fizikához ezért mondom neked ; Einstein általános relatívitáselmélete óta tudjuk, hogy a tér és az idő sosem létezik külön. Mind a tér, mind pedig az idő egy közös masszában létezik csupán, aminek téridő a neve. Ha nem hiszed olvass utána!


Ugye azt még te is érted, hogy a tér nem volt az ősrobbanás előtt. Evidens, hogy utána kellett létrejönnie. A tudósok is ezt mondják. Akkor az idő sem lehetett előtte, csak a téridő részeként az ősrobbanással keletkezett. Ugye ez így érthető ? Einstein relatívitáselméletét még nem haladtad meg...


Nos ezek után kérdezem én, hogy ha nem volt téridő, hogyan lehetett ősrobbanás?

2020. szept. 7. 13:25
 8/25 A kérdező kommentje:

4 Úgy, hogy van egy külső dimenzió.


Abban hozták létre egy subdimenziót.


Annak az ideje akkor indult el.


Kb úgy képzeld el, mint amikor indítasz egy stoppert.


Amúgy ez kb a Bibliától kezdve mindenben benne van."


Én a Bibliában leírtakat értem és egyet is értenék vele. Viszont az üti az ősrobbanás elképzelését, mert az ősrobbanás magától beindulhat a semmiből, ha igaz amit irogatnak itt tudósok. Viszont az hogy Isten egy eleve folytonosan létező felsőbb létező teremtette az univerzumot sokkal logikusabb és fizikailag is érthető ; nem mond ellent sem az energiamengaradással, sem az entrópia törvénnyel sem. Viszont akkor az ősrobbanás fake-news

2020. szept. 7. 13:28
 9/25 Mojjo ***** válasza:
83%

@7: Ahogy írtam, nem, nem ezt mondják a tudósok. Le is írtam, hogy miért nem. Ha te szeretnél ebben a tévedésben lenni továbbra is, legyél, de akkor ne várj választ egy nem létező problémára.


Ha esetleg mégis érdekelne a tudomány álláspontja, itt van két érdekes videó, ami pont ezzel a gyakori félreértéssel foglalkozik:


https://www.youtube.com/watch?v=bZdvSJyHvUU


https://www.youtube.com/watch?v=K8gV05nS7mc

2020. szept. 7. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/25 Mansour ***** válasza:
80%

#7

Mondjuk egy másik téridő, más fizikai törvényekkel?

2020. szept. 7. 13:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!