Minél többet tanulja valami a természettudományokat annál kevésbé hisz a szellemvilágban?

Én azért óvatosabban bánnék azzal a borotvával.

Másnak az lehet az egyszerűbb magyarázat a tudományosnál, hogy a teremtő intett egyet és kész.

A többi rész jogos, pont ezért nem is érdemes a hitet a tudománnyal ütköztetni.

Aki a hitre szavaz a tudománnyal szemben, az nem fogja elfogadni a tudományos eszköztáradat sem a bizonyítására annak, hogy nincs igaza.

"minden amit eddig találtunk (a tudomány talált) az mind kötődik az anyagi világhoz, érzékeinkkel érzékelhető."

Hát a szellemeket mivel érzékeled? :)

"Még egy nap talán tudományosan is ki fog derülni, hogy több érzékszerv van ott annál az 5-nél."

Bizony megvan rá az esély.

De ez éppen amellett szól, hogy még további, ma még nem ismert, de majd tudományosan magyarázható dolgok állnak előttünk.

Nem pedig természetfelettiek.

"De mások eseteiből ítélve, nem feltétlen a szemükkel vagy a fülükkel érzékelik őket, hiszen olyan is van, hogy valaki látja őket más meg nem nem látja ugyanazt ugyanott."

Ha ÉRZÉKeled valahogyan, akkor érzékszerved is van rá, másképp mivel érzékelnéd? Ez viszont azt jelenti, hogy kölcsönhatásba lép azon érzékszerveddel. A kölcsönhatásokat pedig ki lehet mutatni.

"Viszont az összes ilyen transzcendentális filozófia önmagát predesztinálja arra, hogy soha nem kerül ki a FELTÉTELEZÉS kategóriából."

Ez így van (objektív nézőpontból legalábbis), és az is tény, hogy a vallások nagy része ezt nem vállalja fel, hanem az igazság igényével lép fel. Szerintem is korrektebb lenne, ha egyértelművé tennék, hogy szubjektív élményeken, meggyőződéseken és az azokra épített feltételezéseken alapuló reményt kínálnak, semmi többet.

A buddhizmus viszont kivétel. Maga Buddha mondta a tanítványainak, hogy semmit ne higgyenek el, még neki sem, amíg azt személyesen ki nem próbálták és meg nem győződtek az igazságáról. Azt nem mondanám, hogy mindig minden buddhista irányzat és tanító tartotta is magát ehhez az alapelvhez, előfordul ott is, hogy valaki a megfellebbezhetetlen igazság igényével lép fel, de azért mégis ott van az alapelv, iránymutatóként, és többnyire azért igazodnak is hozzá. Ha hallod a tanítást, akkor még csak a feltételezés szintjén jelenik meg benned, de ha a gyakorlat folytán ez belátássá és meggyőződéssé válik, akkor már szerintem joggal beszélhetünk tudásról is. Igaz, hogy ez szubjektív tudás. Tehát objektív szempontból minden ilyesmi tényleg csak feltételezés, de szubjektív szempontból lehet meggyőződés, tudás.

"Ha ÉRZÉKeled valahogyan, akkor érzékszerved is van rá, másképp mivel érzékelnéd? Ez viszont azt jelenti, hogy kölcsönhatásba lép azon érzékszerveddel. A kölcsönhatásokat pedig ki lehet mutatni."

Ha már a buddhizmusnál tartunk, szerintük hat érzék van, az általunk is ismert öt mellett a tudat is érzékszervként működik, a mentális jelenségek érzékelésére. Lehet, hogy egyszer a tudomány ezt valamilyen módon alá fogja támasztani.

Végigolvasva a kérdést majd a válaszokat, az első ami szembetűnő, fogalmak definiálása nélkül bármiről korlátlan ideig lehet vitatkozni. Még csak nem is a hit és tudomány ütköztetésével (ami valóban értelmetlen), hanem látszólag (vagy valóban) racionális érvekkel. Vita, érv esetén az első, amiről érdemes meggyőződni, mindkét fél ugyanarról beszél-e.

A kérdés állítása: a természettudományok tanulása és a szellemvilágban való hit fordítottan arányos. Erről nem lehetséges sem közös álláspontra jutni, sem ellenkezőre. 1. A természettudományok tanulásából semmi nem következik. Tanulni és megtanulni (érteni, ismerni) két különböző dolog. Abból, hogy valamit tanulunk akár az idők végezetéig, még semmi sem következik (az igen, hogy mással nem foglalkozunk). 2. A szellemvilág egy megfoghatatlan dolog. Lehet egy konkrét vallás, lehet maga a vallás mint nézetrendszer, lehet a dzsinnek világa, lehet gondolataink összessége, csak hogy néhány alapvetően eltérőt említsek.

Ha ezekről vitatkozunk, miről mit állítunk? Egyik a tanulást az elmélyült tudományos munkássággal azonosítja, másik a szellemvilágot a buddhizmussal? Lehet itt ellenérvet vagy állítást mondani?

Mindenekelőtt a világról való vélekedés (tudományos tézisek vagy vallás például) egy dolog, és mélysége, részletessége függ az ismerettől. Ugyanakkor az is kétségtelen, az ismeretek mennyisége és minősége befolyásolja a nézeteinket. Ez azonban az ember szellemi teljesítményének csak egyik síkja. Ezen túl, nevelkedünk egy kultúrkörben, szokásrendszerben, és (szerencsés esetben) fiatal felnőtt korunkra ebből annyit szívunk magunkba, hogy az meghatározza gondolkodásmódunkat is. Belső tulajdonságunkká válik és a tudásunktól független, viselkedésünk pedig e kettő eredője. Ezért lehetnek olyan meglepő de teljesen elfogadható esetek, hogy egy igen alapos termésszettudományos képzettségű ember mélyen vallásos. Talán kisebb jártassággal ez érthetetlen, ám emberünk kiválóan össze tudhatja ezt egyeztetni.

Sokan szeretik a „párhuzamos univerzum” kifejezést használni sokféle formában. Le kell szögezni, ez puszta fantazmagória, semmi alapja nincs. Ahhoz, hogy alapja legyen, feltétlenül szükséges, hogy a kettő világ között információcsere történjen. Olyan, amit nem egyetlen ember érzékel, és amit az érzékelők összessége (ha másképp nem is, de további emberek segítségével) értelmezni, magyarázni, megmutatni tud. Ellenkező esetben mindössze (legmegértőbb elfogadással) az illető szellemi tevékenysége eredményének, de nem párhuzamos világnak tekinthetünk. Hogy ezt a helyzetet valaki őrültségnek vagy másnak nevezi, részletkérdés.

A bizonyítás technikájába most nem mennék bele, de nem szűkíteném az anyagi világra. Ehhez azt tenném hozzá, vannak a gondolkodással (agytevékenység nem materiális részével) foglalkozó tudományok, művelői nem kis leleményről tesznek tanubizonyságot észleléseik és következtetéseik alátámasztására. Egyet említek, mintegy 20 év munkája eredményeképpen mutatták ki (és ismerték el Nobel díjjal), hogy agy az információkra két eltérő módon reagál. Először „szimpátia” alapján ítél. Ha „tetszik” a dolog, elfogadja. Ennek az a súlyoskövetkezménye van, hogy (néhány megerősítés után) meggyőződésévé válik, és nem vizsgálja (nem hajlandó) a dolog valóságtartalmát. Ez a felismerés az alapja az összes reklámnak, populizmusnak és manipulációnak. Hihetetlenül eredményes. Ezt az agytevékenységet a „gyorsagy” munkájának nevezik. A másik mód a „lassú vagy lusta agy” munkája. Azért ez a neve, mert működésének feltételei annak. Először is kellő ismeret a világról (a hallott dologról), másodszor olyan belénevelt megszokás, hogy „muszáj dolgozni”. Ez az agy az elemzés mestere, mindent mindennel összevet (ha végre hajlandó dolgozni), kegyetlenül kimutat minden hiányosságot, ellentmondást. Ennek az agynak nem lehet hazudni, előbb utóbb rájön (mert utánajár), nem manipulálható.

Ez így működik: veszélyes helyeken terroristák bejelentik, hogy mostantól buszon fognak robbantani. Ebbe bele lehet halni, az ősi életösztön (erre asszociál a gyorsagy) félelemmel tölt el, buszra többé nem szállunk, közelébe se megyünk. A többség itt megáll, ez lesz a normál működés. Kevesek elkezdik végiggondolni, rájönnek, hogy alig van esély, hogy terrorista odamenjen, még kisebb, hogy robbanószert hozzon, még kisebb, hogy elhelyezze. A biztonsági szolgálat megtízszerezte az ellenőrzést. Ennek vigiggondolására sok ismeret, következtetési képesség, szóval gyakorlott agy kell. Az illető ezután buszra fog szállni, de belső félelmét nem könnyű elnyomnia. Ezért sem érdemes vitatkozni tévhitek birtokosaival. A vita, cáfolat csak megerősíti, azt mutatja neki, hülyének nézik, és ezt nem fogadhatja el. Kiváló példa erre a #6 második bekezdés. Klasszikus: igen, de…- nos nem, az agytevékenység, a tudat ugyan kötődik az anyagi világhoz, az agy sejtjeihez, de nemcsak. A gondolat még inkább sokféle, mint az anyagi világ. Mind szerkezetében, mind láncolatában, mind építőköveiben (mert ilyenek is vannak). És itt is vannak állítások, pont úgy, ahogy az anyagi világban, és bizonyítások is pont úgy, pont ugyanolyan kritériumokkal. Mi több, az ötleteket a kvantumvilág megismerési technikáiból is merítik.

Szóval azagyról nagyon keveset tud az ember, ha annak teljes megismerhető részéhez méri (az univerzummal sincs ez másképp). Viszont nagyon is sokat ahhoz, hogy számtalan misztikusnak tűnő dolgot cáfoljon a tudomány eszköztárával.

Szellemeket hitelt érdemlően (lásd fent) senki nem érzékelt. Nem érzékszervei hiányosságai matt nem, hanem mert tudjuk, milyen a fantáziavilág, és minden ilyen állításról kimutatható volt a tudomány eszközeivel, hogy nem érzékelésről, hanem a fantázia működéséről van szó. Itt megint az a probléma, ha értjük mit jelent ez, végig tudjuk gondolni (ha akarjuk). Ha viszont nem értjük, marad a hitvilág, marad a gyorsagy szimpátiája (vagy inkább vágya) ezen új világ felé. Ennek is van oka. Ahol nehéz lennünk, természetes módon vágyódunk egy jobb világba (hát teremtünk ilyent).

Pár szót a szemléletek sokféleségéről. Nehéz pontosan megfogalmazni, egy konkrét ember szemléletrendszere hogyan alakul ki. Abban talán megegyezhetünk, születéskor nincs neki, esetleg némi hajlam a génjeiben. Aztán ahogy nő, érik a legváltozatosabb hatások, reagál ezekre, és kialakul egy képe, véleménye a világról. Ez meghatározza érdeklődése fő irányát, későbbi életében csiszolódik, alakul, de a pszichológia jelen állítása szerint döntő többségében fő irányultsága kisgyermekkorban kialakul. Például a racionalitás, vallásosság, öntudat vagy éppen kisebbrendűségi érzés és hasonlók. Ezek életre szóló jellemet adnak, amit a megszerzett ismeret és későbbi tapasztalatok hajlítanak erre arra, de nem gyökeresen. Ilyen csak keveseknél és jellemzően nagy traumák esetén történik. Egy közismert ilyen eset Saullal történt a damaszkuszi úton, mikor Paullá vált.

Így lesz idealisztikus filozófiai irányzat, vagy éppen materialisztikus. Meg ezek számos változata. Tudatosan vagy anélkül, valamelyiket mi is követjük, mert nézetei szimpatikusak. Aztán meg (mondjuk húszan) tapasztalunk valamit a világ egy objektív jelenségéről, és erről hetekig vitatkozhatunk. Sokszor fel sem tűnik, lényegét tekintve ugyanazt mondjuk, de húszféle szemléletünkkel mégis húszfélét. Melyik az igazibb? Nézőpont kérdése. Egy filozófiai nézőpont szerint a világ ebben is relatív. Ezért mondja a közhely, hogy minden relatív. A gondolkodásmód is. És nincs abszolút koordinátarendszer, nincs fixpont.

És bármennyire szimpatikus lenne, azt kell mondanunk, hogy nincs párhuzamos szellemvilág akkor se, ha az agyról még keveset tudunk. De hogy pontosan fogalmazzak (ha már fontosnak tartom), az állítást másképpen kell mondani. Vagy nem létezik párhuzamos szellemvilág vagy ha van, nincs közöttük információáramlás, ami számunkra a nincsnek a megfelelője. Azonban, ha hitelt érdemlő információ keletkezik, mindent meg fogunk tenni a kapcsolatfelvételért. Akkor. Most egyelőre könnyebb idegen civilizációt keresni az űrben, mint párhuzamos világot. Az előbbihez legalább – most -tudjuk, mit tegyünk.