Ha feltételezem az antigravitáció (gravitikus töltés formájában történő) létezését, mint az antianyag egyik jellemző sajátosságát, az megmagyarázná az anyag látszólagos túlsúlyát az ismert univerzumban (figyelembe véve a Feynman-Stueckelberg inter)?

Vegyünk fel egy tetszőleges "T" egyenest, és rajta egy "O" pontot. Most képzeljük azt, hogy a pont helyben forog, oly módon, hogy szimmetriatengelye éppen a "T" egyenes és egy tetszőleges "t" pontból, mint "O" ponttól jobbra felvett pontból nézve jobbra forog. (akit az absztrakciók zavarnak, képzelhet az egyenes helyébe egy csövet, amelyen egy gyűrű forog ellátva egy jelölőponttal, hogy a forgásiránya meghatározható legyen) Modellünkben "T" egyenes modellezi az időt, "O" pont forgásiránya az elektromos töltést (pl. jobbra pozitív, balra negatív) "t" pontból nézve. Ha felvennénk egy "-t" pontot "O" ponttól balra (tehát a mi szempontunkból a múltban) onnan tekintve a forgásirány (bár valójában nem változott) számunkra megfordulna. Mivel modellünkben a forgásiránnyal jellemeztük az elektromos töltést, az ellenkező előjelűvé válna. Modellünkben "t" és "-t" pontok "O" ponttól mért távolságának nincs jelentősége, csak annak, hogy melyik félegyenesen helyezkednek el.

Ezzel a módszerrel is modellezhetjük a Feynman-Stueckelberg interpretációt. (egyébként egy mondat erejéig meg van említve a "Tenet" című filmben is)

Most ismételjük meg az előbbieket egy apró módosítással, éspedig egyenesünk legyen "M". Először csak a jobboldali félegyenesen veszünk fel ezúttal két pontot, "m1" és "m2" néven, ezúttal azonban kimondjuk, hogy "m1" "O" ponttól mért távolsága úgy aránylik "m2" "O" ponttól mért távolságához, mint az elektron tömege a protonéhoz(antiprotonéhoz). A másik félegyenesen is felvéve a megfelelő pontokat, látjuk, hogy a töltéselőjelek (elektromos!) újra megfordulnak. Ekkor tekinthetünk "M" egyenesre úgy, mintha az a tömeget modellezné, oly módon, hogy az "O" ponttól mért távolság a tömeg nagyságát, a hozzá viszonyított félegyenes helyzete pedig az előjelét (egész pontosan a tömeg gravitikus töltésének előjelét) határozza meg.

A modellek egyesítése adott. Egyesünket elkereszteljük "I" egyenesnek (mint "ideálist") megtartva rajta az "O" forgáspontot, majd létrehozzuk az előző "T" (pl. függőleges) és "M" (pl. vízszintes) egyenesek derékszögű koordinátarendszerét, melynek origója éppen az "I" egyenes (mely átlósan halad, 45 fokos szöget bezárva "T" - vel és "M" - mel az azonos polaritású negyedsíkokon keresztül) "O" pontja.

Folyt. köv.

#3 Az "O" pontra tekinthetsz akár úgy is, mint pl. a "Nagy Bumm" kezdőpillanatára.

#4 Honnan is tudjuk?

#5 Csak amennyiben feltételeznénk, hogy egy minden más szempontból homogén (mint pl. a miénk) rendszerben a gravitikus töltéspárok egyidőben jelennek meg.

#3

Bocs. Tévedtem. A válaszod szerintem gyakorlatilag 100%-os. Az én szememben már "klubtagnak" számítasz.