Az ökológia szocialista tudomány?










Természetesen nem szocialista tudomány. Eleve nincs olyan kategória, hogy "szocialista tudomány". A tudomány nem szocialista, nem árja, nem protestáns stb., hanem tudomány. Az ideológikus "tudományok" áltudományok, mint volt például a sztálinizmus idején a liszenkóizmus.
(Hadd fűzzek ide egy régi történetet, ami most valamiért az eszembe jutott: amikor egyetemista voltam, a lányoknál szokásba jött, hogy babonából bevitték magukkal a vizsgákra a kabala játékállatkáikat. Az egyik szóbelin három lány jött be utánam. Az elsőnél egy moncsicsi volt. A prof észrevette, de nem szólt semmit. A második lány egy kis plüsskutyát tartott a kezében. A prof a fejét ingatta, de nem szólt semmit. Aztán bejött a haradik lány is egy játékmackóval a hóna alatt, mire a prof megszólalt: Úristen, egyre nagyobb állatok jönnek!)





A szocializmusban keveset törődtek az ökológiával, bár kétségtelenül a kapitalista világban is történtek ökológiai károsodások, de a legnagyobb ökológiai katasztrófák az államilag erőltetett szocialista projektek következtében jöttek létre, ahol a tervgazdálkodás által előírtakat kerül amibe kerül, ha törik-ha szakad meg kellett valósítani.
A Szovjetunió iparosodása folyamán a környezeti károsítás, amely az élővilágot szinte semennyire sem vette figyelembe rendkívüli méretű volt, megemlíteném az Aral tó klasszikus példáját, amely az emberi beavatkozás katasztrófális hatásait mutatja, aztán a radioaktív szennyezés, amely egyrészt a nukleáris tesztek színhelyei, másrészt az atombalesetek, élén Csernobillal, de ide tartozik egy ketyegő időzített bomba a Barents tenger térségében, ahol a szovjet Északi Flotta több atom-tengeralattjáróját is súlyos baleset érte.
Aztán ott vannak a vízerőmű projektek, amik már a duzzasztómű kiépítése során is szörnyű ökológiai károsodással jártak, például a Dnyeper folyó duzzasztása, vagy a Jenyiszejen a a világviszonylatban is hatalmasnak számító Szajano-susenszkojei vízerőmű kiépítése, de több baleset is volt ezekkel, mint pl. 1994-ben Baskíriában történt gátszakadás.
Mellesleg elég ha csak a magyar vízlépcsőre gondolunk, amelyet szerencsére a tiltakozások hatására nem építettek meg teljesen, mert akkor az ökológiai katasztrófa még sokkal nagyobb lett volna, de így sem elhanyagolható és ráadásul a szlovákok elterelték a Dunát, meg lehet mondani, hogy a pénzt és a betont a Dunába hordtuk és semmi hasznunk nem lett belőle.
Lehetne még a bányászatot említeni, a fémek, nyersanyagok kitermelése során szinte mindenhol óriási volt a környezetkárosítás, ami természetesen drasztikus hatással volt az élővilágra és a rekultiváció során is csak időzített bombákat csináltak, nem beszélve a veszélyes hulladékok helytelen kezeléséről.
Azt nehéz felmérni, hogy az ökológia tudománya mennyire volt fejlett a szocialista társadalmakban, de a gyakorlatban biztosan kevéssé alkalmazták.










Az a "valami", ami bár a tudományosság látszatát kelti, de eredményei ideológiai alapon torzítottak, egyszerűen NEM tudomány. A tudománynak ALAPFELTÉTELE az elfogulatlanság.
Ebből eredően a "szocialista tudomány" kifejezés eleve paradoxon. Létezhet, és sajnos létezett is olyan, amikor különböző politikai vagy vallási irányzatok okosságokat próbáltak kinyilatkoztatni, melyekben a saját igazukat tudományosnak tűnő eszközökkel/eredményekkel igyekeztek "eladni" és igazolni, de valójában az NEM tudomány volt.




















Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!