Megbízható-e a moder természettudomány?

"A bohóccá vált lektorokban"

Neked lektor=tudomány?

Részvétem.

---

Tulajdonképpen te mit akarsz?

Művészet megbízhatóság=0.

Vallás megbízhatóság=0.

Tudomány megbízhatóság=99.99%

Te melyiken akarsz ezek közül javítani? És miért pont a tudományon?

Azzal együtt, hogy ők is javítani akarják a megbízhatóságukat.

"a kérdések, a kételkedés, a kutatás viszi előre a tudományt"

Igen: meg a tudás.

A kettő EGYÜTT kell, és benned a tudás nincsen meg.

Te NEM fogod előrevinni a tudományt.

Én megfognám máshonnan.

Az 50-60 éves sokat ismételt kísérletekben hihetsz. Egy tegnap megjelent (különösen szenzációként tálalt) eredményt jobb, ha fenntartással kezelsz, amíg mások is megerősítik.

> Hányszor kellene még megcsinálni egy tudományággal ezt a csínyt?

Elég sokszor ahhoz, hogy strukturális válságot kiáltsunk.

Itt meg kell jegyezni, hogy vannak problémák a tudományos publikációkkal kapcsolatban. A kutatók publikálási kényszerben vannak, egy-egy állás megtartásához, előléptetéshez, pályázati forrásokhoz való hozzájutáshoz, intézményi elvárások teljesítéséhez megfelelő számú és idézettségű publikációt kell produkálni. Ez azért generál komolyabb eredményt nem tartalmazó, összecsapott, irreleváns, plagizált, duplikált, hasraütéssel generált adatokat tartalmazó publikációt. (Meg eredményezi azt is amúgy, hogy egy-egy publikációt több kisebbre vágnak szét, de ez más természetű probléma.)

Aztán vannak szaklapok, konferenciák, amik nem annyira a tudományos ismeret bővítését tűzik ki célul, hanem az előfizetési, részvételi díjak beszedéséből próbálnak meggazdagodni. Vannak „kutatók”, akik szintén a világ megismerése helyett pénzre, hírnévre törekszenek.

És amiatt van is gondolkodás arról, hogy hogyan lehetne ezen a helyzeten javítani. Nem véletlen, hogy mára nem csak publikációk száma számít, hanem azok idézettsége is. Mert ha én írok egy tanulmányt a mezei pockok szikes talajon való szaporodásáról, kamu adatokkal, akkor ha írok hozzá egy meggyőző módszertant és úgy formailag a publikáció rendben van, akkor lehet, hogy meg fog jelenni, de mivel kevés kutató kutat hasonló témában és azok sem tartják jónak a publikációmat, akkor nem igazán fogják idézni. Az idézettség valahol a publikáció hasznosságát, fontosságát igyekszik figyelembe venni.

~ ~ ~ ~ ~ ~ ~

A lektorálás célja nem a csalások teljes kizárása, hanem a valós kutatásokból származó publikációkban a nyilvánvaló hibák kiszűrése. A tökéletlensége nem azt jelenti, hogy a tudomány nem megbízható, hanem azt, hogy attól, hogy egy lektorált publikáció megjelent valahol az önmagában nem garancia, kellenek más biztosítékok is.

Amúgy az elmúlt 30–40 évben megjelent kb. százmillió publikáció a világban. Tudunk néhány száz ilyen demonstratív esetről, mikor nyilvánvalóan kamu publikációt próbáltak átcsempészni a lektorálási rendszeren és sikerrel is jártak. Tehát egymillió, rosszabb esetben százezer publikációra jut egyetlen egy ilyen eset. Az a publikációk 0,0001–0,001%-a? Az azért eléggé megbízhatónak számít, ha egy szervernek ennyi lenne a leállási aránya, akkor évente 0,5–5 percig nem lenne elérhető.

Ennél magasabb arányban vannak a sokféle okból visszavont publikációk. Kb. ötezer publikációból egy kerül visszavonásra. Pl. adatmanipuláció miatt, plagizálás – akár önplagizálás, duplikálás – miatt, etikai problémák miatt, kevésbé triviális módszertani vagy számítási hiba miatt stb… Ezek amúgy megfeleltek a lektorálás szempontjainak.

De még ez is a publikációk 0,02%-a csak. És egyben bizonyíték arra, hogy van a lektoráláson túl is van a tudománynak egy öntisztító, önkorrigáló, a megbízhatóságot tovább erősítő mechanizmusa.

Van még egy végső érv, hogy miért megbízható a természettudomány.

A tudományosság egyik kritériuma – a természettudományokról fogok itt beszélni – a falszifikálhatóság. Azaz akkor tudományos egy állítás, ha van elvi módszer annak a cáfolására. Pl. ha azt állítom, hogy a gravitációs erő nagysága fordítottan arányos a távolság négyzetével, akkor azt elvileg lehet cáfolni, ha mutatok egyetlen egy reprodukálható, ellenőrizhető példát, mikor ez nem így van.

Tulajdonképpen ez a kritérium azt jelenti, hogy a tudomány által feltárt összefüggés és az abból alkotott modell összevethető a valósággal, ami meg azt jelenti, hogy a modell bármi érdemlegeset állít a valóságról.

És tulajdonképpen pont erre használjuk a tudományt. Az ókorban építettek egy hidat. Aztán vagy elbírta a szekeret vagy nem. Senki nem tudta előre. Idővel persze lett egy tapasztalat arról, hogy milyen anyagból, milyen méretekkel, milyen struktúrában érdemes hidat építeni, de ez nem mai értelemben vett tudomány volt, csak gyakorlati tapasztalat.

Ma van egy modellünk a mechanikáról, hogy különböző dolgok milyen erőkkel hatnak egymásra. Vannak méréseink, hogy milyen anyagnak milyen jellemzői vannak, ezek hogyan függnek az adott test geometriai tulajdonságaitól, hogy hogyan függ össze a szakítószilárdság az átmérővel stb… Ma tudunk *papíron* tervezni egy hidat, ki tudjuk számolni, hogy mit fog elbírni és mit nem, anélkül, hogy *ténylegesen* meg kellene építenünk ahhoz, hogy ezt megtudjuk. *Miután* aztán a hidat megépítettük, és bírja, amit a modell alapján bírni kell, akkor örülünk, a modell jól betöltötte a feladatát. Ha meg nem, akkor jön a gondolkodás, hogy mit nem vettünk figyelembe, majd ha úgy tűnik, hogy mindent, akkor melyik modell rossz, melyik írja le helytelenül a valóságot.

És akkor egy publikációnál ha annyira speciális területet érint, ami senkit nem érdekel a publikáló kutatón kívül (ugye a mezei pockok szikes talajon való szaporodása), akkor annak hogy amúgy a publikáció hibás következtetéseket tartalmaz, az kizárólag elméleti és nem tényleges, gyakorlati probléma.

Ha a publikációt viszont felhasználják a gyakorlatban vagy más kutatásoknál szolgál kiindulópontként, akkor előbb-utóbb ki fog ütközni, hogy „nem jön ki a matek”, hogy valami nagyon nem úgy működik a gyakorlatban, mint amit a modell előre jelez. Ilyenkor aztán az adott terület kutatói ízekre szokták szedni a publikációt, megpróbálják reprodukálni a mérést, kutatást, megpróbálják megtalálni a módszertani problémákat, vagy rámutatnak arra, hogy a publikációban teljesen fals adatok vannak.

Előbb vagy utóbb, de a tudomány megtisztul ezektől. Lehet, hogy hangos botrányok közepette akár, mert mondjuk egy cigarettagyártó cég megrendel olyan kamu tanulmányokat, amik azt hozzák ki, hogy a dohányzás milyen egészséges, és miután a gyakorlat azt mutatja, hogy valami nem stimmel, a dohányzás baromira nem tűnik egészségesnek, és kiderül, hogy üzleti céllal megrendelt hamis tanulmányok születtek a témában, akkor attól hangos lesz a média. De ami a tudomány szempontjából érdekes, hogy a tudomány egésze képes volt az önkorrekcióra, önkritikára, és az idő előre haladtával azt, amit tudni vélünk a valóságról az egyre inkább közelít ahhoz, ami valójában a valóság.

Ez megbízhatóbb, mint bármi más. Nincs olyan területe az életnek, ami ennyire önellenőrző, önkorrigáló lenne. A szokásaink, a hiedelmeink, a művészet, a vallás, a filozófia, a politika ekkora mértékben nem képes erre. Ettől lett a tudomány ennyire hatékony, ennyire gyorsan fejlődő, ennyire használható, ennyire meghatározó az életünkre nézve.

Kérdező, most válaszolok #14 válaszodra, mrrt most olvastam el (az utána következőket is).

A jó kommunikáció lényege a pontos fogalmazás. ha bármely oknál fogva fogalmakat összekeverünk, összemosunk, az félreérthető vagy hazudozás. Azért fogalmazok ilyen nyersen, mert a fontos dolgokat szeretném kiemelni. Egy közlés vagy pontos vagy téves. A mérték most nem számít. Ha téves, akkor erről a közlő vagy tud vagy nem. Ha tud, akkor szándékos, más néven hazug. Célja a rosszindulatú félrevezetés. Büntetendő, mert kárt okoz szándékosan! Ha nem tud, akkor úgy véli, pontosat mond, de ehhez kevés a tudása. Ez is kárt okoz, de nem szándékos, ezért megelégedünk figyelmeztetéssel. Ha ez eredményes, akkor elfelejtjük, ha nem, akkor az már bűn, de kisebb, és a büntetés is kisebb.

Te összekevered a tudományt a művelőjével, a tudóssal. Ez kettő nagyon különböző dolog. A tudomány egy módszertan, okos és gondos emberek úgy határozzák ezt meg, hogy az olvasójának ne legyen kétsége az igazságáról. De mivel az ember tudása véges, ekkor is lehet tévesztés, hiba. De ekkor következik a bocsánatkérés. Ez különbözteti meg a szándékosságot a nem tudástól.

Fontos tudni, az ember az egyetlen élő, akinek akarata, ennél fogva célja van. A cél lehet jó és rossz (az ember szempontjából - mindig kell szempont!!!) Azt is fontos tudni, a tudomány része ez, hogy van segítő és kártékony (gonosz) ember. Utóbbi mindenütt sűrűn fordul elő. Ez egy matematikai műszó (zsargon), azt jelenti, sajnos a gonosz emberek mindenütt elég sokan fordulnak elő, és ez azért van, mert kevés az ezeket üldöző ember, viszont sok a kevés tudású, ezeknek hívő ember. Te is ide tartozol.

Mivel ezt a tudományos körökben tudják, ezért vannak lektorok. Ilyenek csak nagy tudású, felelős emberek lehetnek, és ha ezek valamennyit hibáznak, kizárják őket a lektorok köréből. Jobbára egész életükre, nem ellenőrizhetnek többé semmit szakfolyóiratok számára.

Most jön a probléma. Egyfelől a sűrűn előforduló szemét emberek a lektorok között is előfordulnak, másfelől itt a költségvetés ostoba politikus vagy gazdasági emberek miatt kevés, vagyis a lektor nincs a tudása, felelőssége szerint megfizetve és tisztelve. Ezért kerül bele kevés tudású is, aki ennyiért is elvállalja. Nem dicsekvésképp, de mondom, sikerült már ilyen embert kiszóratnom a lektorok köréből. A vezető szerkesztő tehet ilyent, őt kell meggyőzni. Jobbára aszakmai kiválóságára hivatkozva lehet.

Most rátérek a te hivatkozásodra. És nem fogom vissza magam, ahogy szoktam. E két hivatkozott gazember nemcsak letiltandó a tudományos körökből, de börtönbe csukandó. Ott majd megtapasztalja tette direkt következményét saját magán. Nem fogják megvédeni, ha hülye, bele is halhat. Mert itt nem szórakozásról van szó, hanem szándékos gonoszságról. nem néhány kisebb tudású embert tévesztenek meg, hanem egy tudományág méltóságát, hitelét veszik el. És folyóiratokat, tesznek tönkre, embereket sértenek vérig. Azért teszik, mert gonoszságuk téged és a hozzád hasonlók tömegét röhögésre készteti. Ez fokozza a kiszolgáltatottságot.

Mivel fontosnak tartom a tudomány igazságát és tiszteletét, beleérve vétlen, nem tudásból származó tévedéseit (de hát ilyen a valóság), ezét nyilvánossá teszem mindenki tanulságára a véleményemet.

Tehát, ugyan nincs ekkora ráhatásom, de kivételesen szeretném, de: ezt a két kártékony férget büntetném a következőképpen. Ugyanebben a folyóiratban megjelentetnék egy cikket, felsorolva összes elkövetett ilyen ténykedésüket, leírnám, hogy ezeket soha életükben egyetlen tudománnyal foglalkozó kiadó nem fogadhatja. Kiszámolnám az álaluk okozott kárt, beleértve a kiadványok szégyenét, a sértést, az emberek tömegének megtévesztését, és ezt a kárt kifizettetném velük. Becslésem szerint ez milliárdos tétel legalább - dollárban. A tartozás örökölhető. Kényszermunkával lehet törleszteni. A főszerkesztőt és társait a lap minőségének és hitelének visszaállítására kötelezném. A szóban forgó lektorokat elbocsátanám. A röhögő embereket a szükséges tudás megszerzésére kötelezném, a továbbiakban nem röhögni, észrevenni és felszólítani kell. Ahhoz persze istennek kéne lennem, de nem akarok, de jó lenne, ha a tudás gyarapítása elemi emberi szándék lenne, erre nevelné az összes szülő a gyermekét, és azt a bármilyen típusú vezetőt, aki nem tisztességesen végzi a rábízott munkát, onnan örökre kitiltanám.

Talán néhány generáció után elérhető, hogy az ember embernek társa, segítője legyen, jóllétben és elégedettségben élhessen, az okozott károkat rendbe tegye saját megelégdésére, és ahogy Petőfi monda régen, akkor mondhatjuk, hogy itt van már a Kánaán.