Biológiákhoz értők! Mit gondolsz azokról, akik tagadják a hagyományos biológiai nemeket, és a tudományra hivatkoznak?
Lényegében újradefiniálják azt, amit a nemekről gondolunk. Feltehetően minden ilyen esetben az LMBTQ mozgalom van a háttérben, akik nonbinárisok, transzok, meg ki tudja, még mik.
A kérdést azért teszem fel, mert kíváncsi vagyok, mennyire hódított teret ez az új irányzat azok körében, akik értenek a témához.




válasza:Ezt idézted:
"Olyan, hogy biologiai nem: ferfi vagy no nem letezik."
Utána pedig egy magyarázat volt a kérdés összetettségéről. A felütő mondat az elején arra utal, hogy az egyszerű bináris nemi besorolás nem teljes, nem fed le mindenkit, nem mindig egyértelmű. Úgy is mondhatnánk, hogy már a biológiai nem fogalma is valamennyire absztrakció, mert nem minden esetben lehet éles határt húzni.
Ha három kategóriát próbálsz csinálni, akkor is lesznek határesetek az új kategóriák között. Az már nemigen számít ebből a szempontból, hogy a harmadik kategória neve "egyéb", "köztes" vagy épp "fejlődési rendellenesség", bár én a harmadikat inkább nem használnám az érintettek előtt.




válasza:Bírom az ilyen Kérdező-féléket. Mondogatják ,hogy nekik tudományos válasz kell, aztán ha az nem erősíti a nézeteiket akkor hírtelen már nem jó, nem tetszik a tudomány. Az nem magyarázat, csak magyarázkodás, hülyeség, LMBTQ-propaganda meg érzékenyítés. Mindegy mi csak igaz ne legyen mert nem tetszik.
Mint mikor az incel panaszkodik ,hogy miért nem kell a nőknek mikor ő annyira rendes ember. Azért mert nem az, aki pedig tényleg rendes az nem kell kiemelje. Kérdezőnek sem tudományos válasz kell, hanem önigazolás. Gondolom arra számított ,hogy a Tudományok kategóriában majd jól megmondjuk ,hogy bizony csak férfi meg nő van, mindenki más rendellenes, ez a kőkemény biológia s ezt majd jól az orra alá dörgöli a legközelebbi "libsinek"…
A válaszokat pedig megkaptam, a véleményét pedig mindenkinek tiszteletben tartom. Hogy én mit gondolok, az más kérdés, és lényegtelen, mert ez a topik NEM rólam szólt.
Ennyi




válasza:



válasza:A "normális" az nem egy tudományos fogalom. Lehet mondani, hogy "gyakori" vagy "funkcionális" vagy "szaporodási sikert eredményező".
Nincsenek "tervrajzok", amihez képest az eltérés értelmezhető, jelenségek vannak, amiket megfigyelünk.
Egyes fajokban elég magas a homoszexualitás aránya, pl. a kosok körében 8% körüli, tehát a jelenség megfigyelhető. Ebben a genderpropaganda, a woke és a pride szerepe feltehetően elenyésző, mert ők nem értik meg azt, még ha látják is.
Szerintem kérdező tudományos érvet akar arra, hogy miért kell szégyellnie magát a nembináris embernek, utóbbi meg arra, hogy nem kell, mert a dolog "természetes". De a tudománynak az erkölcs nem terepe, csak annyi vezethető le belőle, hogy a jelenség létezik, megfigyelhető.




válasza:



válasza:Senki sem TAGADJA a biológiai nemeket, csak részletesebben magyarázzák el, tudományos alapon, hogy a biológiai ÉS társadalmi nemek hogyan működnek.
És ez nem tetszik azoknak a tanulatlan embereknek, akik mindent le akarnak egyszerűsíteni 1 bitre (igen/nem, férfi/nő, 0/1), mert nem akarnak bonyolultabb magyarázatokat az elméjükkel átfogni, mert az dühöt gerjeszt bennük.
"Szerintem kérdező tudományos érvet akar arra, hogy miért kell szégyellnie magát a nembináris embernek, utóbbi meg arra, hogy nem kell, mert a dolog "természetes"."
Hányszor fogjátok még megismételni ezt a téveszmét? Tudományos érvekre éppenséggel a Te közösségednek van szüksége ezért rekeszti ki nem csak a konzi tudósokat, de a libsiket is, gondolok itt például a nyíltan leszbikus Kathleen Stock zaklatására, és elüldözésére, mert nem felelt meg a mai "trendnek" a véleménye.
Vicces, hogy rám kenitek azt, ami a Te közösségedre jellemző, olyannyira, hogy a SAJÁT EMBEREIT is kirekeszti.
"De a tudománynak az erkölcs nem terepe, csak annyi vezethető le belőle, hogy a jelenség létezik, megfigyelhető."
Lárifári.
Elmondtam világosan, hogy MIÉRT írtam ki a kérdést, te meg fantáziálsz ilyenekről.
Nekem TÖKMINDEGY, hogy te mit hiszel a tudományról.
A kérdést pont AZÉRT írtam ki, hogy MEGTUDJAM, hogy manapság, akik foglalkoznak ezzwl a tudománnyal, MIT gondolnak.
Azzal nagyon is tisztában vagyok, hogy NEM tudlak titeket meggyőzni, de éppenséggel nem is akarlak. CSAK a vélemény érdekelet, ennyi.
"Senki sem TAGADJA a biológiai nemeket,"
A SAJÁT SZEMEDDEL olvashattad, hogy van, aki TAGADJA. Idéztem.
De lássuk a Google AI-t.
---------
Kérdésem:
"Mond meg őszintén. Te, aki bejárod az internetet: vannak olyan LMBTQ-sok akik a mai értelemben vett nemeket férfi/nő tagadják?"
A robot válasza:
"Igen, vannak. Az LMBTQ+ közösségen belül léteznek olyan irányzatok, elméletek és egyének, akik a hagyományos, kizárólagos férfi/nő felosztást (az úgynevezett bináris nemi rendszert) korlátozónak, pontatlannak vagy társadalmi konstrukciónak tartják, és ebben az értelemben elvetik vagy meghaladják azt.
A helyzet megértéséhez érdemes szétválasztani, hogyan és kik gondolkodnak így a közösségen belül:
(Itt jön egy felsorolás)
Kapcsolódó kérdések:
Egy hagyományos ablaküveg.
Nem tudom elképzelni hogy olyan szintre fejlesztenék hogy a legközelebbi csillagig is eljutnak mondjuk hetek-hónapok alatt. De még az évek is erősen kérdéses. Sokkal valószínűbbnek tartom hogy egyfajta térhajlítással, térugrással lesz talán megoldva a probléma a jövőben. Mit gondoltok?
Régi rádión elhangzik ötödik sípszó, miért szól másodpercekkel később az internet rádión ugyan azon az adón?
Ha igen, akkor miben? Kiszoríthatja az mRNS vakcina a hagyományost, - amiben legyengített kórokozót juttatnak a szervezetbe - az orvostudományon belül? Én három Pfizer vakcinát vettem fel.
Videó: 500 mérföld közúton kamionok számára engedélyezett legnagyobb rakteher (tömeg) vontatása mellet. A Tesla kamion kevesebb mint fele akkora áramköltséggel teszi meg ugyanezt a távot, mint amennyibe a dízel üzemanyag kerülne dízeles meghajtású kamion vontatása...
Minden jog fenntartva © 2026, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!




