Mi volt akkor amikor semmi sem volt?

https://www.youtube.com/watch?v=7ImvlS8PLIo

Ezt nézd meg, benne van a tudomány jelenlegi elképzelése arról, hogy hogyan keletkezett az ősrobbanás. Persze ezen kívül vannak más elképzelések is, pontos, jól alátámasztott válaszunk egyelőre nincsen.

Olvass utána, mielőtt kijelented, hogy nem hiszel. Wikipedián egész jó összefoglalót találsz. Jelenleg minden megfigyelhető jelenség arra utal. És nem semmi volt, hanem szupersűrű anyag. Hasonló (megfigyelt) jelenség a szupernóva robbanás, annak is olvass utána.

Attól valami nem lesz humbug, hogy nem olvasol rendesen utána. De az Ádám és Éva sztorit sokkal könnyebb befogadni az emberi agynak, úgyh ne erőltesd meg magad, higyj csak abban.

Az anyag mozgását, viselkedését vissza tudjuk követni, jelenleg a Világegyetem tágul, ergo régebben a galaxisok közelebb voltak. Innen folytatva meg lehet határozni, hogy milyen volt a világegyetem x millárd éve. De nem csak erről szól a dolog, arról is, hogy ha olyan volt, akkor annak kell lennie ilyen és olyan következményének, amelyet ma is érzékelnünk kell. Az „elmélet” nem pusztán mese, hanem nagyon konkrét fizikai kép van róla, ami számos ma is mérhető következményt ad. Ilyen például az, hogy van kozmikus háttérsugárzás, hogy a kozmikus háttérsugárzás bárhova nézve kvázi egyforma, de fluktuáció van benne, a fluktuáció mértéke is összehangban van a modellel, vagy összhangban van az ősrobbanás modelljével mondjuk a hidrogén és hélium aránya az Univerzumban, stb… Ez már nem csak egy mese, amit el lehet mesélni, hanem nagyon komplex fizikai modell, aminek számos tulajdonsága ma is jól mérhető, és ez összhangban van a modell előrejelzéseivel.

Szóval szinte bármeddig vissza tudunk menni az időben, de nem a kezdetekhez. Meg lehet mondani, hogy mi történt az Ősrobbanás utáni 0.0000000001 másodpercben, de hogy pontosan az Ősrobbanás pillanatában milyen fizikai folyamat játszódott le, azt még nem tudjuk. Azt tudjuk, hogy a világunk fizikai törvényei alapján tér és idő kizárólag valamihez képest értelmezhető fogalmak, anyag nélkül nincs se tér, se idő. Ha az Ősrobbanás valóban a semmiből jött létre, akkor nem értelmezhető az a kérdés, hogy mi volt előtte, mert nem volt olyan, hogy előtte. Ez olyan, mint ahogy a Föld bármely pontján értelmezhető az északabbra kifejezés, úgy az Világegyetemben bárhol értelmezhető az előtte kifejezés. De az Északi-sarkon állva nincs értelme annak, hogy „északabbra”, ugyanígy a Nagy Bumm pillanatában nincs értelmezve az „előtte” fogalma.

Ezt kicsit(?) nehéz megemészteni egy olyan ember számára, aki látszólag abszolút és sík térben és időben élte le az élete minden másodpercét, de ha tanulsz fizikát, akkor meg lehet érteni, hogy mi hogyan is van, matematikai modellek segítségével megfogható a dolog, lehet vele számolni, és meg is tudod szokni, de teljes egészében nem fogod megérteni, megélni a tér és idő valódi működését.

> de semmilyen fizikai folyamat révén nem keletkezik anyag a semmiből

Legalábbis a már kialakult Univerzumban érvényes fizikai törvények alapján ez így van. Amúgy keletkezik anyag a semmiből is, de csak korlátozott ideig létezik ez az anyag. A vákuum tele van virtuális részecskepárokkal. De hogy a még ki nem alakult Világegyetemet milyen fizikai törvények írják le, nos azt csak részben lehet kutatni, a mai fizika javarészt ezzel foglalkozik, a kozmológiától a részecskefizikáig, mind olyan kérdéseket boncolgat, amit részben a Nagy Bumm tesz fel.

Amikor semmi sem volt, akkor idő sem volt. Amikor valami volt, idő is volt. Ha elkezdünk közeledni valami oldaláról a semmi felé, egyre bizonytalanabbá válnak megszokott törvényeink. Ennek az az oka, hogy nem tudunk információt szerezni onnan, marad a tudományos következtetés. Amely minden konkrét esetben véges, szemben a végtelen közelítés lehetőségével.

Ezért aki nincs nagyon alaposan tisztában a véges és végtelen fogalmával, annak különbözőségeivel, az hamarosan kusza gondolattömegben merül el végzetesen és kibogozhatatlanul.

Az okos ezért nem akar átmenni egyikből a másikba.

> # 1 a fizikában és a valóságban nincsen végtelen mint fogalom, ez csak a matematika szinbólikus világában létezik :P

Legalábbis a legtöbb dolog esetén ez látszik. De elég merész dolog ezt úgy általában kijelenteni. Miért ne létezhetne mondjuk végtelen tér? A fizika nagyon sokáig tartotta azt, hogy a világegyetem konkrétan végtelen. Egy statikus, pontosabban stacionárius univerzum nem is képzelhető el máshogy. (Lásd lentebb.)

> Volt egy beszélgetés itt és kiserült, hogy pl az ellentétére a statikus univerzumra, sokkalta több bizonyíték létezik

Kíváncsi lennék rá, ha belinkeled, megpróbáljuk elemezni a dolgot. Kétségtelen, hogy bizonyos jelenségeknek lehetnek pusztán elvi szinten más magyarázatai. Pl. a csillagok fényének vöröseltolódása magyarázható lenne mondjuk bizonyos fizikai állandók időbeli változásával. Csakhogy a jelenlegi modellünk meglehetősen konzekvens.

A fizika lejátszotta a statikus világegyetem kérdéskörét egyszer. Felmerült ugye a kérdés, hogy ha a világ véges, és létezik gravitáció, akkor hogy-hogy nem húzza össze a gravitáció az egész világot, hiszen a világegyetem peremén található bolygókat ha kis mértékben is, de vonzza az összes többi, ennek az eredője a világ közepe felé mutat. Volt olyan elképzelés, mely szerint a gravitáció bizonyos távolságon túl átlép taszító erővé, mondjuk a gravitációs erő nem G*m1*m2/r^2, hanem G*m1*m2/r^2-k, ahol k egy konstans. Mérési hibahatáron belül ez ugye nem tűnne fel, csakhogy egy ilyen világ nagyon instabil, olyan, mintha egy ceruzát próbálnál meg a hegyén megállítani. A legkisebb távolság változás esetén egyértelműen vonzás, vagy taszítás alakulna ki. A mai mérések meg egyértelműen mutatják a galaxisok közötti vonzást. Amúgy Einstein anno először egy statikus világegyetemből indult ki, ezért vezette be a kozmológiai állandót az egyenletébe, de neki is voltak problémái a stabilitással, de úgy volt vele, hogy majd idővel erre is biztosan születik magyarázat.

Erre egyetlen megoldás volt: Azért nincs vonzás a galaxisok között, mert a világegyetem végtelen, így minden irányból azonos mértékű gravitációs vonzás áll fent. (Lásd: Giordano Bruno világképe). Ez volt amúgy sokáig az elfogadott világkép, pedig már nagyon hamar megjelentek itt is a problémák. Ott az Olbers-paradoxon, ha a világegyetem végtelen, akkor bárhova néznénk, egy csillagra néznénk éppen, akkor miért nem nappali fényesség van éjszaka az égbolton? Még nagyobb gond, hogy ha a világ időben és térben végtelen, akkor hozzánk minden időpillanatban végtelen mennyiségű energiának kell érkeznie. Itt lehet elvileg feloldás az világegyetem időbeli végessége, de ezzel is csak újabb problémák merülnek fel, mert pl. így a Földre érkező energiának és fénynek állandóan nőnie kell, méghozzá exponenciálisan.

Igazán csak akkor alakult át a kép, mikor Edwin Hubble megmérte a távoli galaxisok távolságát és a fényük vöröseltolódását, és arányosságot talált közöttük. Ez azt jelenti, hogy minél messzebb van valami, annál gyorsabban távolodik tőlünk. Az arányosság olyan, hogy nem csak hozzánk, de egymáshoz képest mérve is ugyanilyen a távolodás jellege. Ha időben nézzük olyan, mintha minden egyetlen ponttól távolodna. Mikor Einstein szembesült ezzel a ténnyel, rögtön megoldódott a stabilitás kérdése, bár ott elkövetett egy újabb hibát, hogy törölte a képletéből a kozmológiai állandót. (Attól, hogy egy valaminek az értéke nem annyi, mint amit elsőnek feltételeztünk, abból nem következik, hogy szükségszerűen nulla.)

Ma már nagyon komlex és konzekvens a kép, mint írtam nagyon különböző mérések támasztják ezt alá, a kozmikus háttérsugárzástól, a részecskefizikai állandókon át a mondjuk az anyag ilyen-olyan formáinak statisztikai gyakoriságáig és szórásáig.

Lehet kitalálni egy hipotézist, mely szerint a világegyetem mégis stacionárius. De emellett érvelni vagy úgy lehet, ha figyelmen kívül hagyjuk az elmúlt 50 év fizikai, kozmológiai eredményeit, és az azt megelőző 50 év eredményeiből sem firtatjuk azt, ami kényes kérdés lenne, vagy le lehet tenni egy jól kidolgozott világképet, ami nem csak magyarázna dolgokat, hanem mérne is, a mérési eredményekből modellt alkotna, modellezné az univerzum működését. Ha ezek megmagyarázzák azokat az adatokat, amelyeket ismerünk, akkor oké, ha nem, akkor esti mesének, vagy sci-finek nagyon jó lehet még. Szóval ha stacionárius a világegyetem, akkor tessék magyarázatot adni arra, hogy miért akkora az hidrogén és hélium aránya, amekkora, mitől van kozmikus háttérsugárzás, miért mikrohullám tartományban van, miért fluktuál, miért pont akkora a fluktuációja, amekkora, mi okozza vörös eltolódást, annak mik a további következményei, összhangban vannak-e ezek a következmények a mai megfigyelésekkel, stb…

Gyanítom, hogy az általad megemlített stacionárius világképet propagáló anyag inkább az első kategóriába tartozik, tehát azért hangzik hihetőnek, ésszerűnek, mert figyelmen kívül hagy tényeket, méréseket, feltárt összefüggéseket. Olyan ez, mintha ma azt mondanám, hogy a magyarok igazából Spanyolországból jöttek a Kárpát-medencébe, méghozzá 300 évvel ezelőtt. Ha valaki semmit nem tud holmi leletekről, történelemről, miegyebekről, akkor ha kellően sok érvet lehet találni, amitől ez még úgy hihetőnek is hangzik. Ha meg valakinek komolyabb ismeretei vannak, az meg tudja, hogy bődületes baromság az egész, sőt még az spanyol eredet érveit is tudja indokolni.

Kérdező! Ez az „elgondolkodás” egy villanás alatt megvan. Az ember elolvassa a választ, megnézi minek értékelték, összeveti az ott szereplő állításokkal, és nyilvánvaló: túl sok ostoba mond véleményt. Joguk van hozzá, éppen ezért nem törődik az ember a százalékokkal, csak a válasz minőségével.

Mint ahogy neked is jogodban áll nem relevánsnak tekinteni valamit. Ettől a világ nem változik, hacsak annyiban nem, hogy a rólad alkotott kép néhányakban más lesz. Azt most nem említem, hogy a világról alkotott, többé kevésbé helyes képünk éppen ilyen okoskodásból származik. Az (értelmes) ember szereti, ha a rendszer, amelyben létezik, magyarázható és ellentmondásmentes. E két igényből már le tudja vezetni a végtelenséget is. Sajnálatos, ha nem mindenki, de hát az iskolákat éppen ezért találták ki.