Hogy működik az hogy egy kis szilíciumdarab akár 64 gigabyte memóriát képes tárolni meg amúgy is hogy képes információt tárolni?

Nagyon egyszerűen:

Egy hadosztály olyan áramköri elem van benne, ami kvázi kapcsolóként üzemel - elektromos áram hatására 0 - 1 állapot között váltakozik. Ezek piszok kicsik, a miliméter nagyon tört része, milliárd számra van belőle egy-egy memóriában.

A kiolvasás pedig "egyszerűen" annyi, hogy kiolvassák adott sorrendben a 0-1 értékeket - ebből áll össze az adat. A többi már "csak" kódolás kérdése.

Ezeket a tranzisztorokat pedig kvázi nyomtatják - lézerrel elkészítik a sablont, és az alapján képesek rányomtatni a rétegeket a hordozóanyagra, végül az egészet betokozzák - így lesz a memóriamodul.

Mert a szilícium (és még néhány anyag) különleges, "félvezető" tulajdonsággal bír. Ezekből az anyagokból megfelelő technológiával létrehozhatók olyan félvezető eszközök, amelyek alkalmasak jelek átvitelére, erősítésére, tárolására.

Régebben ezek az elemek egyszerűek, és viszonylag nagy méretűek voltak, egy tranzisztorban belül lévő szilícium (régebben germánium, vagy gallium-arzenid, ólom-szulfid) kristály majdnem egy milliméteres volt. A jelenlegi nagy integráltságú félvezető alkatrészekben gyakran több milliárd hasonló tranzisztort helyeznek el néhány négyzetmilliméternyi felületen.

Vagyis az, hogy egy kis szilíciumdarab tárolja a 64 GB-nyi információt, nem éppen pontos megfogalmazás, mert a tároló elem nem egy egyszerű szilíciumdarab, hanem egy növesztett szilíciumkristály lapkára fotokémiai eljárással maratott sok milliónyi "alkatrészből" álló áramkör.

Csak éppen nagyon pici.

Pedro

Csak ízelítőként abból, mennyire nem sima egyszerű szilíciumdarab.

[link]

[link]

[link]

[link]