Kezdőoldal » Ünnepek » Egyéb kérdések » Csak akkor vagyunk rettenetese...

Csak akkor vagyunk rettenetesen ellenzők az ünnepek, valamint szokások más kultúrából való átvétele ellen, ha az a bizonyos kultúra Amerika? Miért?

Figyelt kérdés

Vegyük csak szépen néhány hagyományos ünnepünket, néhány hagyományos szokással!

-Karácsony: karácsonyfa (először német katolikus, majd német protestánsok által felélesztett hagyomány), Bethelem (olasz, pontosabban, ha történelmileg pontos akarok lenni római hagyomány, Assisi Szent Ferenc állította az elsőt), adventi koszorú (szintén német eredetű hagyomány, lehetséges, hogy van kapcsolat a zsidó hanukai gyertyákkal) stb.


-Húsvét: húsvéti hímes tojás (legelőször mezopotámiai keresztények rendelték a húsvéthoz, perzsa hatásra, mivel a perzsák novrúz alkalmából írtak, díszítettek és festettek tojásokat), bárány (visszavezethető a húsvét "nagypapájára": a zsidó pészahra), nyuszi és gyöngytyúk (megint német eredetű szokások, mind a kettő, a tavasszal és az egymás közötti állatok ajándékozásával kapcsolatosak), barka (bár úgy, mint barka hazánkban elterjedt, de az, amit szimbolizálni akar, az olajág és a pálmaág, mediterrán, zsidó eredetű, ugyanis akkoriban ezek lobogtatásával fejezték ki a tiszteletet valaki felé) stb.


-Pünkösd: piros virágszirmok (először talán Olaszországban, vagy Franciaországban szórtak piros szirmokat a templomokban).


-Mikulás: Mikulás (maga a Mikulás, Szent Miklós karaktere is anatóliai görög eredetű, később nyugatabbról vettük át), Télapó (ezt keletről vettük át, mégpedig az oroszoktól, náluk volt egy hasonló pogány folklóri téli szellem, akit a hiedelmektől lecsupaszítva megpróbáltak újjáéleszteni a Szovjetunió évei alatt).


-Márton-nap: lámpásos felvonulás (Németországban, Ausztriában jelent meg azt hiszem a 19. században).


-Farsang: mulatságok, beöltözés és maga az ünnep (az ókori görög-római dionüsziából származik, majd talán német közvetítéssel vettük át), busójárás (sokac, szláv eredetű szokás).


Most hirtelen ennyi jutott eszembe, azon ünnepek közül, amit úgy általában sokan megtartanak. Jobban belegondolva 1000%-ban magyar ünnep csak az augusztus 20.


Jól értem, hogy csak akkor verjük a tamtamot, a nemzeti szuverenitásunk megsértése miatt, ha amerikai eredetű ünnepről, illetve szokásról van szó az átvétel kapcsán? Miért csak ekkor? Miért vettünk át akkor ennyi szokást más népektől? Akkor miért nem sérült a nemzeti érzületünk? Miért baj, ha átveszünk amerikai szokásokat is, ha már most is kistrilliónyi német, olasz, görög, zsidó, keleti stb. eredetű szokást ápolunk "ősmagyar ünnepekként"?



2022. nov. 12. 20:05
 1/10 anonim ***** válasza:
81%

A régi, már megszokott, integrálódott ünnepek nem újdonságként hatnak, másrészt az új, föleg Amerikából aktuálisan bekerülö ünnepek többsége nem az eredeti szokásokat tükrözi, hanem idöközben nagyrészt pénzköltésröl szóló eltorzult valami.

Egyébként az általad felsoroltakat is akkor, amikor bekerültek a magyar szokások közé, kezdetben erösen elítélték, mint idegen, máshonnan hozott ötleteket, csak az elmúlt sokszáz év alatt megszokták.

2022. nov. 12. 21:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%
Semmi köze ahhoz, honnan akarnak átvenni valamit. A lényeg annyi, hogy most akarják átvenni, így emberünk nem ebben nőtt fel, számára ez idegenül hat, ezért tiltakozik ellene. Ha a kínai holdújévet kezdenék ünnepelni egyre többen, az se tetszene az emberünknek.
2022. nov. 13. 09:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 A kérdező kommentje:

#2.

Szerintem ez nincs feltétlen így.


Hallottam már olyat, hogy valaki felköszöntötte a kínai ismerőseit holdújév alkalmából, de mondjuk a halloweentől borsódzik a háta.

2022. nov. 13. 09:57
 4/10 anonim ***** válasza:
100%

"Hallottam már olyat, hogy valaki felköszöntötte a kínai ismerőseit holdújév alkalmából, de mondjuk a halloweentől borsódzik a háta."

Én meg hallottam pont fordítva is, meg úgy is, hogy mindkettöt elfotadja, meg azt is elöfordul, hogy mindegyik ellenszenves neki.


Ne akarj feltétlen mindenben Amerika-ellenességet belemagyarázni, ahogy az elözöek írták, az új, szokatlan ellen reagálnak elutasítóan, nem pedig az érdekli öket, mi honnan jön.


Mellesleg egy kiegészítés az eredeti témához: a Haloween nem amerikai ünnep, hanem kelta eredetü, akik Európában éltek.

2022. nov. 13. 11:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
47%
Szerintem azért, mert lassan az a szemlélet alakul ki a fiatalokban, hogy ami nem USA-beli a ciki, szánalmas, szégyelni való.
2022. nov. 13. 11:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 A kérdező kommentje:

#4.

A halloween amerikai eredetű, ott jött létre olyan valójában, ahogy ma ismerjük.


Más kérdés, hogy voltak hasonló európai ünnepek Európában (pl. római lemurália, kelta samhain), azonban hatalmas túlzás azonosítani őket.

2022. nov. 13. 12:31
 7/10 anonim ***** válasza:
Ezen én is ki vagyok akadva. Pedig szerintem minden ünnep jó.
2022. nov. 13. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
Modern korban élünk de a hagyomanyok élnek , európai keresztény kultúrkör . Emiatt nincs közünk brit es gyarmati mesterseges baromsagokhoz boszorkanysaghoz druida babonasagokhoz okkult feketemagiás rituálekhoz .( Usa illuminaty alapitás ). A petardazas kinai szokas . A vallási ünnepek megemlekezesek mások mint a politikai evfordulók gyásznapok, vagy néphagyomanyok amik termeszeti ritmikus változasok leképezése .
2022. nov. 26. 17:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:

#8.

Kelták éltek a Kárpát-medencében is...

2022. nov. 26. 18:07
 10/10 anonim válasza:

Aminek a pénzköltés a lényege, azt nem érdemes átvenni.

Egyébként, amit nem szoktunk meg, leginkább gyerekkorunkban, az nem sokat jelent számunkra, nem érezzük szükségét átvenni.

Számodra mit jelent a Halloween? Mi tetszik benne? Vagy a Hálaadást akarod ünnepelni? ☺

2022. dec. 1. 23:05
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!