Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Banki ügyek, kamat, hitel » Hogy tudnék megvásárolni egy...

Hogy tudnék megvásárolni egy 33 millió forint értékű lakást?

Figyelt kérdés

Álomlakásaimat ilyen árakban láttam abban a kerületben ahol szeretnék majd egyszer lakni.

33-35 millió is belefér mert olyan helyen tervezek lakni mint Sasad, Gazdagrét, Lágymányos, Kelenföld, Hamzsabégi út szóval a 11.kerületben, mert láttam Budapest egészét de csak a 11.kerület fogott meg nagyon és azért is mert itt élek és jó a közlekedése.

Hamarosan elkezdek ismét dolgozni és szeretnék minden hónapban félretenni legalább 140.000-et mert ennyit biztosan eltudok tenni.

Az, hogy mennyi évre lesz fix a munkahelyem nem tudom, ezért nem tudom mennyire lenne érdemes előre tervezni, mert ahogy számoltam több mint 10 év lenne ha mindig csak ennyit tudnék félretenni és közben magamra nem nagyon költenék semmit, pedig alap cikkeket szeretnék azért venni közben meg drágább kiadásokat mint új telefon, számítógép de talán csak utána tudnám elkezdeni a gyűjtést.

Egy ilyen árkategóriájú lakáshoz szerintetek kelleni fog hitel vagy saját önerőből is sikerülhetne egyszer majd?

Társat nem szeretnék se most se a közeljövőben, csak is egymagam szeretném megvenni a saját lakásomat és lakni benne, mert én kifejezetten magányos farkas vagyok.

Lakás feltételei között nekem a legfontosabb az erkély és úgy is néztem lakásokat, mert nekem fontos, hogy minden este kitudjak ülni kicsit az erkélyemre.

Hogy kezdjek el gyűjteni lakásra és közben ne azt figyelni, hogy még 5 év hátra van és annyi év eltelt, meg közben azért magamra is költsek kicsit.

Albérlet nálam nem jöhet szóba! Sosem kedveltem az albérletet, persze megértem akik oda mennek de számomra nem megoldás, én csak is saját tulajdonú lakásban szeretnék lakni.

Lehet 40 éves leszek mire meg lesz a saját lakásom de legalább enyém lesz és lenne egy biztos helyem, azt az időszakot kibírom valahogy a családdal hisz a cél szentesít.

Szóval ötleteket vagy tippeket várnék, hogy ilyen értékű lakásra hogy tartalékoljak pénzt és ha megvan akkor onnantól, hogy legyen tovább, tehát meg van a lakásra a pontos összeg hitelmentesen akár és utána gondolom kell valami ügyvéd a lakáshoz, papírok, majd a kulcsok, meg lakcím átírás?



2021. márc. 2. 14:00
1 2
 1/18 hájaaa ***** válasza:
89%
Ha félreraksz akkor megtakarítás, plusz később hitel. Csinálj egy megtakarítást valami biztosítónál (igen költsége van, de hozama is és a bónuszok az idők múlásával visszadobják a költségeket és akkor már szép kis összeg gyűlik össze), vagy valamilyen befektetési alapba pakold bele ami alacsony kockázatú. 10 év alatt szép kis összeg összejön és talán még hitelre sem lesz szükséged.
2021. márc. 2. 14:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
100%

A XI. kerület nem az olcsóságáról híres. Alapvetően kevesen tudják megtenni, hogy hitel nélkül vásároljanak lakást, max. örökségből, így azt hamar elfelejtheted, hogy majd 20 évig spórolsz - elvileg lehetne, de addigra még drágább lesz. 10 év alatt havi 140 ezer forinttal nagyon nem tartasz ott, az csak a fele kb.

De ha összeszedsz kb. 8 millió forintot és jó a fizud; akkor hitelre meg tudod venni majd. Ha nem akarsz sokat felvenni, lehet, érdemes lenne először egy olcsóbb kerületben lakni kevesebb hitellel, majd gyűjteni a különbözetre. Ha fiatal vagy, érdemes egy kdeig otthon lakni, albi mellett szinte lehetetlen lakásra is gyűjteni.

Persze legegyszerűbb, ha van 33 millió a számládon, de ez keveseknek lehet reális cél...

2021. márc. 2. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 A kérdező kommentje:

Köszönöm mindkettőtöknek!

Igen a 11.kerben tényleg nincsenek nagyon olcsó lakások, de máshol nem tudnám elképzelni magam.

Van benne valami, hogy feljebb mennek az árak de hátha akkor is lesz ilyen értékű talán így bedobnak néha napján, bár igaz egy olcsóbb kerületben talán több esélyem lehet.

Tényleg még csak tervezek szóval jól jöttek ezek a válaszok is.

:)

Amúgy fiatal vagyok nemsokára 24 leszek.

bár lehet ez valakinek viszont már nem éppen fiatal.:D

2021. márc. 2. 14:13
 4/18 anonim ***** válasza:
100%
10 év múlva azért már nem 33 millióba fognak kerülni azok a lakások. Mármint számítsd bele, az esetleges drágulásokat.
2021. márc. 2. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:
100%
4-es vagyok. Látom már válaszoltál erre, bocsi :)
2021. márc. 2. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 A kérdező kommentje:

Semmi gond :D

igen nem annyi lesz de viszont hátha lehet majd ennyiért találni azon a helyen is bár nem tudom mennyi erre az esély.

imádom ezeket a kerületeket, itt terveztem élni, ismerem is őket annyira, kár hogy tényleg nem sok olcsóbb lakás van erre fele :(

2021. márc. 2. 14:17
 7/18 anonim ***** válasza:
100%
Gyujtsd ossze 20-30%at, attan hitellel vegyél egyet. Akkor nem albit fizetsz hanem a sajat lakasodat.
2021. márc. 2. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:
100%

Hitellel, nincs abban semmi ordogtol valo.

Egyelore probald a keresetedet novelni, tanulj stb, hogy ne 140-et tudj felretenni.

Amit felreteszel fektesd be, legalabb magyar allampapir pluszba, ne csak ugy porosodjon (az evi 5%, 10 ev alatt +60%) - kicsit ellensulyozza a lakasarak varhato inflaciojat.

2021. márc. 2. 14:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 A kérdező kommentje:

7.írtam is hogy albérlet nálam nem játszik.

inkább maradok a családnál mint soha ne legyen esélyem sajátra, mert albi mellett nekem nehéz lesz.

8.Nem is annyira félek tőle csak azért jobb szerintem saját önerőből is kitermelni a lakásra valót :D.bár tényleg lehet hitel lesz valamikor.

2021. márc. 2. 15:00
 10/18 anonim ***** válasza:
91%

Ami most 33-at ér, az a jövőben kitudja mennyit fog. Nehéz most jól megalapozott tervet készíteni a bizonytalanra.

Szerintem 50-60% tőkével már érdemes beleugrani egy hitelbe, ha az ember nem akar élete végéig csak gyűjtögetni a "majd egyszer"-re.

2021. márc. 2. 15:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!