Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Karrier, fizetés » Ha pályakezdőként pár nap...

Ha pályakezdőként pár nap után felmondok a 2. munkahelyemen, akkor a következő munkáltatóm látni fogja?

Figyelt kérdés
Az a gond, hogy baromi szar munkahelyek jöttek szembe pályakezdőként (de inkább én nem vagyok alkalmas a szakmámra). Januárban diplomáztam (informatika), nyáron dolgoztam 3 hónapot, de felmondtam, mert úgy éreztem, hogy semmit nem tudok fejlődni és csak alibiztem (amit fura módon elnéztek). Most felvettek egy másik helyre, de itt meg iszonyatos megfeszített tempóra számíthatok (állandó support sokszor éjjel is, rengeteg vezetés egész nap és stressz), ami engem fizikálisan és mentálisan is tönkre fog tenni. Eddig 3 napot voltam, 1 hete kezdtem és már a munkaszerződést is aláírtam valamint a rózsaszín TB kiskönyvet is leadtam, de baromira nem vágyom erre a munkára és az egészségem érdekében szeretnék holnap felmondani. Viszont baromira tartok attól, hogy a 3. (tegyük fel, hogy lesz) munkáltatóm látni fogja, hogy fél éven belül 3 hónapot ill. 3 napot dolgoztam. Utóbbival van igazán gond és nem tudom, hogy lehet ezt kimagyarázni, ha nyoma lesz a tb kiskönyvön. Amúgy mindkét munkahely közös jellemzője, hogy baromi nevetséges teszt alapján kerültem be és valójában nem is voltam/vagyok alkalmas egyikre sem. Persze szenvedhetnék, de azt se akarom, hogy pár hónap után meg kirúgjanak és akkor meg azzal legyek megbélyegezve, mert simán lehetséges, hogy nem felelek meg a 3 hónapos próbaidőn túl sem. Valami tanácsot adjatok, mert tönkre fogok menni idegileg!

2020. nov. 16. 17:52
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
100%
A kiskönyvet már csak azután adod le, hogy felvettek. Nem nagyon tudok olyan szitut elképzelni, hogy utólag rákérdezzenek.
2020. nov. 16. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
100%

Nemtudják meg csak utolag

Ha csak interjun nem azzal startolsz, h sziasztom ez a 3.munkahelyem rovid idon belul

2020. nov. 16. 18:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
100%

Nemcsak a TB kiskönyvben láthatja, benne van a többi leadandó kilépőpapírban az is, hogy az utolsó helyen milyen jogcímen szűnt meg a munkaviszony (közös megegyezéssel, munkavállaló általi, vagy munkáltató általi felmondással), az is bennük van, hogy volt-e igazolatlan hiányzásod és mely napokon. Ez ellen nem tudsz semmit tenni, törvény kötelezi őket arra, hogy ezeket a valóságnak megfelelően beleírják, az új helyen meg ha akarják, megnézik ezeket.

Ugyanakkor a kilépőpapírokat meg a kiskőnyvet azután szokták bekérni, miután már felvettek, logikusan, mivel ha dolgozol valahol, ezeket csak a munkaviszony megszüntetése után kapod meg.

Nagy cégeknél biztos hogy senki nem foglalkozik ilyenekkel, miután már felvettek, beteszik a szekrénybe aztán kalap.

2020. nov. 16. 18:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
100%
Nem írod be az önéletrajzodbaazt a 3 napot, miután felvesznek már senkit nem fog érdekelni, a HR-esek akik az adminisztratív ügyeket intézik, meg sem fogják említeni a felettesednek.
2020. nov. 16. 18:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
100%
Én is hasonlóan vagyok, 2 hete dolgozom, szintén pályakezdő de nem igazán erzem úgy, hogy hosszabb időt ellennék ott. 3 napot biztos nem írnék be az önéletrajzba, meg igazából én egy 1-2 hónapot is félek beleírni, mert abból tudkák, hogy próbaidő alatt jöttem el, lehet negatívan hatna.
2020. nov. 16. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
51%
Tudnák*
2020. nov. 16. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:

A kiderulesnel sokkal nagyobb problema maga a teny, hogy 3 nap utan ugy megijedtel a stressztol (megis milyen felelosseggel jaro munkat bizhattak rad palyakezdokent?), a rengeteg vezetestol (hova kell annyit vezetned IT-skent? Plane amirol eddig nem is tudtal az interju alatt) es az allando ejszakai munkatol (megis milyen informatikus munka ez, ahova ejszaka rengeteget kell vezetni? Amugy sincs olyan, hogy _allando_ ejszakai munka semmilyen munkakorben. Ha muszakok vannak, akkor is vagy felvaltva vagy teljes szunnapokkal keverve, de ez IT-ban nagyon nem jellemzo, nincs ra indok.).


A 3 honap indoka meg kimagyarazhato, de hogy 3 nap alatt az egeszsegedet felted, az nagyon erdekes...

2020. nov. 16. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
32%
interjún ne beszélj róla, ha felvetteka rózsaszin kiskönyből majd kiderül deakkor már bekaphatják
2020. nov. 17. 11:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
100%
8., probaido alatt indoklas nelkul mar aznap ki is rughatjak. Ez azert tavol van a “bekaphatjak”-tol.
2020. nov. 17. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:
32%
de nem fogják mert sok papír munka :)
2020. nov. 17. 12:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!