Tudnátok nekem segíteni? Életút, karrierirány és személyiség, érdeklődés.

Sziasztok.

2018-ban végeztem logisztikai ügyintézőként. Érettségire épülő szakma, 2 évig tartott.

Azért ez, mert az apámmal 3 éves korom óta kamionnal jártam Európát. Az anyám lelépett.

Jómódban nőttem fel. Jó gyerekkorom volt. De ez megváltozott egy kapcsolat miatt. Sokat áldoztam, de végül mindent ami valaha örömet okozott az életem során, elvesztettem.

De ez nem lényeges.

Az már inkább, hogy nem tudom hogyan tudom ezt a legkisebb fájdalommal visszahozni. Mint mikor betöltesz egy régi mentést egy videojátékban hogy ne vakon menj előre.

14 éves koromig a nyári szünetekben évente minimum 1 hónapot a kamionban ültem az apámmal. Nyugat-Európát jobban ismerem mint Magyarországot. A történelem és a földrajz szinte függővé tett, főleg a térképek, azon belül is az etnográfia, politikai és autótérképek. De így szerettem meg az MMORPG-t is, és a történetek az írás felé is tereltek. Kár, hogy nem megbízható pénzforrás.

Mivel fejletlennek tapasztaltam Magyarországot az infrastruktúra tekintetében, az autópályák is a kedvenceimmé váltak. Régen arról álmodoztam autópályát tervezek a városom mellé egy tranzitútvonalat levezetve hozzá, a lehető legjobb módon bekötve a földrajzi szempontok szerint, és a bekötőutak is fejlett, folyamatos haladás szerint legyenek megtervezve. Megrajzoltam a csomópontokat, a pihenőhelyeket, a földrajzi ismereteimmel meg a pozícióját (egy painten vagy papíron).

Nem találtam térképszerkesztő programot. Na és ha találok, megcsinálom mintha a gyerekem lenne, értékelni fogják-e? Aligha élnék meg ebből.

Azt tudni kell, gyűlölöm a matekot. Nem a tanáraimat, bár megérteni egymást nehezen tudtuk, végül 25 pontos matek érettségim lett.

Hozzáteszem: a Logisztikában is vannak képletek és számolások, azokat meg tudtam tanulni (mert Érdekelt!).

De az egyetemi matek és fizika horrorisztikus példáit tapasztalva, nem értem mi köze ennek egy csomópont megtervezéséhez, illetve, hogy egyeztethető össze ez azzal hogy az érettségi matekhoz is korrepetálás kellett és vért izzadtam?!

Egyébként minden más 4-5 eredménnyel végződött.

Tehát nem jelentkeztem autópálya- és úttervező-mérnöknek.

(Egyébként kereskedelem-marketinget tanultam középben a Logisztika előtt, nem volt rossz.)

Az etnográfiával, földrajzzal és törivel maximum szórakoztatom a kíváncsi közönségemet, de pénzt nem fog hozni amitől elmúlna a szorongásom.

Ebből kikövetkeztethetitek miért lettem Logisztikus.

Nyugaton inkább németből érettségizünk és nem angolból, bár beszélek angolul ezt magabiztosan állíthatom.

Németül? Nos, <leérettségiztem>. Szerintem ezzel mindent elmondtam.

Logisztikán belül, modern személyként nyilván az irodai oldala, pontosabban a fuvarszervezés/beszerzés vonal érdekelt már a kamionon töltött egy évtized alatt is, esetleg a cégekkel való kapcsolattartás.

(Vicces lenne 10 év tapasztalatnak elkönyvelni azt hogy nézem ahogy fater dolgozik, nem?)

Angolul ez menne is. Németül szavakat tudok, a nyelvtant hagyjuk. Előbb tanultam meg oroszul olvasni mint németül beszélni. Viccen kívül. Bármit elolvasok lengyelül, délszlávul, németül is helyesen. Csak nem tudom mit jelent.

Érdekel a táplálkozás, a szépség (nem vagyok meleg, pusztán igényes) és régi vágyam közé tartozik saját stílust kialakítani.

Nem a magyar valóságban nőttem fel, és részvétem azok iránt akik igen. De attól hogy a másiknak rosszabb, én még nem érem el amit akarok. És nem vesz le az elvárásaimból sem.

Kaptam egy életet, bár nem kértem. Legalább úgy élhessem le ahogy nekem jó.

És úgy lenne jó, ha ezekből segítenétek nekem tanácsot adni, miből csinálhatok karriert. Továbbtanulni maximum levelezőin tudnék, de ha lehet kihagynám. Én úgy érzem az agyam sok impulzust kapott már a rengeteg év alatt ami a tanulást illeti (vannak bizonyítványok is, de többsége lexikális tudás amitől már kiégett az agyam) inkább levennék a terhekből mint plusz szart(sic!) vegyek magamra.

Elnézést, de kifakadtam.

Próbálok mindent megtenni ami tőlem telik, de ismerem a korlátaimat.

A jelenlegi tudás-eszköztárból akarok karriert csinálni. De hogy...

Vannak szimplán profitalapú területek is, de az a helyzet amit utálok, azt nem tudom őszintén csinálni. És ezért nem tudom jól csinálni sem.

Ami érdekel, azt bezzeg akkor is amikor nem kéne.

Ezért fordultam hozzátok.

Még infó: A zenei stílus ami engem jellemez két dolgot tesz: Adrenalinnal lát el amiben álomképi film jelenik meg az életemről a lehető legepicebb videoképi világában és stílusban. Amolyan életfilm. Bár ez szar érzés is egyben, mert nem áll szándékomban nárcisztikusnak lenni.

Ezt csak azért említettem meg, mert tényleg úgy érzem van bennem valami különleges, és frusztrál, hogy nem hoztam létre valamit ami új.

Nem az a sorsom, hogy egy átlag életet éljek, az a sok információ amit elolvastam és amely szellemben felnőttem, nem engedi beérni egy bizonyos szinttel. Aki egyszer megérzi a szabadság ízét, többé nem veszi le a szárnyakat. Nem szeretném, hogy egy ember-szakértő szükségletek, szokások és érzelmek alapján könnyen bekategorizálhasson és elkönyveljen egyik vagy másik oldal fizetett ügynökének. Amióta csak közösségekbe járok, én külön egyénként voltam mindig is elkönyvelve. Nem aszerint ki több és kevesebb, de éreztem, felfigyelnek rám. És ezzel kapcsolatban sok pozitív visszajelzésem van. Energikus és szokatlan érdeklődésű egyénnek tartanak. Olyan dolgok érdekelnek amelyek másokat általában nem, ellenben a hétköznapi dolgok nem.

Sosem akartam egy lenni a sok közül.

Nem szégyellem magam azért aki vagyok. Az útmutatás nem jelent nálam személyiség-átformálást egy pozícióban feljebb helyezkedő önző kiváltsága szerint.

Elvárom a tiszteletet. És ezt meg is adom.

Fontos a személyiségem és a gondolkodásom szabadságának megélése, engem így neveltek fel.

Se nekem, sem az apámnak nincs diplomája. Nem vagyunk vallásosak sem. Úgy hiszem, nem ez határoz meg minket. Én szeretem őt mert egyedül nevelt fel és nem ismerjük a dohányt, az alkohol is csak az ünnepek alkalmával került elő. Amíg vele éltem, kamionos létére háziasabb és igényesebb volt mint a legtöbb nő.

Büszke vagyok rá, hogy ő az oka amiért nem volt szükségem kimondani az anya szót, mégis jobb életet éltem mint családban élő osztálytársaim, akik gyakran lenéztek.

Mert mikor hazamentünk az órák után, az én nehézségeim véget értek, a nap hátralévő része mindenért kárpótolt. Olyan szabadságban éltem, ami felnőttként se szokványos.

Az volt az igazi élet. Élni nekem azt jelenti, szabadok az energiáim. Nincs a fejemben a hátsó kellemetlenség érzete amely jelzi a boldogság virágéletűségét.

A magyar valóság más. És nem egy életutat láttam a neten azokról akik fele ennyi jóval is extázisba kerülnének. Megértem őket. De ez az én életem. Az én történetem. Mások az igényeink és mást szokunk meg gyerekkorunkban. Mindenki magából indul ki. A másik szenvedése nem tompítja az enyémet. És végső soron, mindenkinek saját maga a fontos. Mert ha én nem állok ki az érdekeimért, akkor a másik nem fog értem kiállni magam helyett. Ezért nem szégyellem, ha egyes nézőpontok szerint túlzok. Meglehet. Hisz mindenkinek más az élettörténete. Ahhoz viszonyít ahonnan indul.