Fiatalok közt az "AZ A SZAKTERÜLET ENGEM NEM ÉRDEKEL" típusú emberek "karrierútját" érti valaki?

Mert még mindig szívesebben felszolgáló pár évig, mint hogy egész életében olyannal foglalkozzon, amit nem szeret? Plusz megismerni a külföldi életet pár évig, az élmény.

Ha pl. művészeti érdeklődésű lennék, aki utálja a reáltárgyakat, akkor 1. helyen állna nálam az, hogy művészettörténész legyek, aztán ha ebből nem tudnék megélni, akkor 2. legjobb választás lenne a pár év pincérkedés külföldön, és csak a 3. helyen állna, hogy mérnök legyek.

Családi- és más csoportnyomás. Még mindig "a tanulj kisfiam hogy legyen belőled valaki" mentalitás. Kisfiam meg végigtekint az iskolarendszerben végigsenyvedett 8-12 évére és arra gondol ha már tanulni kell akkor legalább valami érdekeset. Gondolj bele neked nem tűnt e örökkévalóságnak csak a középiskola. Nekem igen. B verzió olyat tanulni ami még csak nem is érdekes, de legalább minimálisan piacképes. Persze érdeklődés hiányában itt is csak a kudarc jön, meg a lemorzsolódás.

Tisztán, világosan kéne a kölkökkel beszélni és elmagyarázni, hogy ha sok pénzt akar relatíve gyorsan, és az érettségi után 5-10 év az gyorsnak számít, akkor olyat tanuljon, amit megfizetnek, amivel hamar munkába lehet állni, és amiben van mód plusz munkára, hogy gyűljön a pénz. Utána lehet hobbizni, érdekességekkel foglalkozni, esetleg továbbtanulni. Addig fölösleges és csak sz*rakodás az egész. Szeletelt kenyerén élve egyetemistáskodni, rosszabbnál rosszabb diákmunkákat vállalni aztán elmenni valami SSC-be vagy külföldi országba trógerolni a -sztika diplomával mert már annyira kell a gempa. Vicc, nem karrier.

Azért azt előre megjósolni, hogy mi az ami jól fog fizetni a képzés elvégzése után, meglehetősen nehézkes a mai bizonytalan világba. Mondok két konkrét példát:

1. 10-15éve nagy híre volt annak, hogy hiány van gépész, villamos és vegyészmérnökből és ezek nagy megbecsülésnek örvendenek. Azóta rengeteg változás történt, igen sokan választották ezeket a mérnökképzéseket, elindult a duális mérnökképzés, és a technika is sokat változott; az ipar nagy része az elektronika, vezérlés -és szabályozástechnika, az elektromobilitás és az informatika/programozás területeire súlyozódik. Ez olyan előre nem látható aránytalanságokat okozott az egyes műszaki területek között, amely bizonyos mérnöki lehetőségek hazai szalonképességét fojtotta le, a mérnöki megbecsültség csökkenését és a mérnöki pályát megszégyenítő pozíciók megjelenését vonva maga után.

2. 15-20 éve az általános közvélekedés és a tapasztalat távolról sem mutatta a szakmunkaerő pozítív pályaképét és közép-hosszútávú elismertségét, az ipari szakmunkásképző irányába érdeklődőket és tehetségesebbeket pedig gyakran teljesen más vonalra terelték, a szakmai képzések kizárólag tanulmányi eredmények alapján történtek, elfojtva az elhivatottság kialakulásának elemi csíráit is.

Ma, ennyi idővel később, túlzás nélkül vonhatjuk le azt a következtetést, miszerint az előbb említett területen iparkodóak -esetleg még a hiányos szakipari ismeretek ellenére is- megböcsültsége ugrásszerűen növekedett meg.

Az 1.és 2.pont együttes kifejlődése olyan hajtóerőt generált a munkaerőpiacon, amely az abban előállt kiegyensúlyozatlanságokat gyakoribb pályaelhagyás és pályamódosítás útján törekszik kiegyenlíteni, olykor a hazai munkaerő elvándorlásával kísérve.