A munkahely milyen esetben kérheti el a dolgozótól a nyaralási költségei bizonylatait?
Mert ugye az alapvetően úgy van, hogy ha visszavonják a már kiadott szabadságot, de a dolgozónak már pénze van benne, akkor kötelesek megtéríteni. De nyilván látniuk kell a bizonylatokat, vásárlási visszaigazolásokat, hogy tudják, pontosan mekkora összeget kell téríteniük. De hogy megy a dolog folyamata? Megkérdezik a dolgozót, hogy mennyi pénzt költött el a nyaralásra, és a válasz alapján eldöntik, hogy visszavonják-e a szabit, és ha igen, akkor kérik a bizonylatokat? Vagy pedig alapból azt kérik, hogy küldje át a bizonylatokat, és majd mérlegelik, hogy meg tudják-e téríteni az összeget vagy pedig inkább hagyják szabira menni?
Mert ha előbbi, akkor ugye simán ki lehet játszani azzal, hogy mond egy akkora összeget, amit úgysem térítenek, és inkább hagyják hogy szabadságra menjen. Ha viszont utóbbi, akkor ténylegesen a munkahely kezében van a dolog.
Kíváncsi volnék, hogy megy ez.




válasza:1: Tehát akkor az a jellemző, hogy kapásból azt kérik, hogy küldje át a bizonylatokat?
Mert ugye ha csak megkérdeznek, hogy mekkora összeget invesztáltam a közelgő nyaralásra, én mondhatom azt, hogy mondjuk Európán kívülre utazom, és többmillió forintot költöttem már rá. De ha erre azt mondják, hogy "Olyan sokat? Nos, annyit nem áll módunkban téríteni, menj csak szabira! De szeretnénk látni a bizonylatokat.", akkor az igazából rágalmazás, hiszen olyan indokkal akarják elkérni őket, hogy csekkolják, nem csak kamuzom-e. És szerintem akkor nem is vagyok köteles elküldeni.




válasza:Ez nem így működik.
Ha ki van adva a szabadság és ezt mégis vissza kell vonni, annak különösen indokolható okra hivatkozva kell történnie.
Ilyenkor a munkáltató kártérítést fizet, a tényleges kár mértékig.
Nincs olyan amit a kérdező kitalált.
3: Nyugodtan címezheted nekem is a kommentet, egyesszám második személyben.🙂
De ha a kár mondjuk egy többhavi fizetésnek megfelelő összeg, akkor gondolom, hogy nem térítik meg, hanem ráhagyják. Azért csak van egy felső határ, amin túl már túlságosan veszteséges lenne nekik kipengetni az összeget.
A kérdésem lényege, hogy pontosan hogyan történik annak a kiderítése, hogy mekkorra a térítendő összeg, valamint a bizonylatok elkérése.




válasza:"A kérdésem lényege, hogy pontosan hogyan történik annak a kiderítése, hogy mekkorra a térítendő összeg..."
Pont az a lényeg, hogy normális esetben SEHOGY!
Amíg a munkáltató nem közli írásban, hogy visszavonná a már kiadott szabadságaimat, semmi köze semmiféle bizonylathoz!
MIUTÁN hivatalosan is visszavonták, UTÁNA hajlandó vagyok átnyújtani a bizonylatokat.
A munkáltató szépen döntse el magában lutrira, kellek-e azon a héten annyira, hogy akár több milliót is kifizessen érte (mert pl. Japánba van meg oda-vissza a repjegyem, hotel foglalásom, csoportos túrám, stb. amik mind-mind nem-visszatéríthetőek); ha pedig nem, akkor alapból nem szükséges és messze nem elég valós az indok, hogy visszavonják a szabadnap kiadását!




válasza:Kérdező, hogy másképp bizonyítanád a károdat a számlák nélkül?
Nem vagy köteles benyújtani a bizonylatokat, de akkor meg a munkáltató is mondhatja, hogy nem keletkezett bizonyítható károd így nem köteles semmit sem fizetni.




válasza:A HR-t és pénzügyet kérdezd meg.
Ha velem fordulna elő ilyen, akkor először is a veszteséget próbálnám meg limitálni, ahol le lehet mondani valami szolgáltatást valami külön díjért, ami kevesebb, mint a teljes fizetendő összeg, akkor ezt megcsinálom. Amikor megvan az összes számla (forintosítva), akkor feltöltöm az egészet a cég költségelszámoló rendszerébe és arra számítok, hogy a következő fizetésemmel együtt megkapom a pénzt (vagy egy hónappal később, ha már hó vége van).
Ez után a nap hátralévő részét az önéletrajzom frissítésével és álláshirdetések böngészésével tölteném.
De ez erősen cég függő, hogy ez pontosan hogy működik.




válasza:Azért nehéz erre válaszolni, mert én a 38 évem alatt egyszer sem találkoztam ilyennel egyik munkáltatómnál sem, ahol HR-s voltam. Inkább megoldották - bármelyik dolgozónál -, hogy elmenjen szabadságra akkor, amikorra be volt tervezve.
Ha robbanás lenne a gyárban, vagy tűz keletkezne és te olyan munkakört töltenél be nálam, akinek feltétlen ott kell lennie a kárenyhítésnél, mint pótolhatatlan személy, vagy szakember, aki minimalizálni tudná a cégem veszteségét, maximum akkor mennék bele ilyen kártalanítási dologba, mert többet veszthetnék a robbanással, tűzzel, mint amit neked kéne kifizetnem az elmaradt nyaralásodért.
Kapcsolódó kérdések:
Elegem van, hogy mindenről be kell számolnom, elegem van, hogy szégyenkeznem kell amiért nincs még saját családom miközben nem is vágyom rá. Elegem van abból, hogy mindig be kell számolni a heti trécselgetés során előző nap/hétvégén mit csináltam/kivel töltöttem az...
Mi lehet a kérdezősködéssel a célja, esetleg a főnöknek gyűjti az infókat? Miért lehet ezt megtenni egyeseknek, hogy faggatóznak kéretlenül a munkahelyeken?
Egy kolléganőmnek /szerintem/ vélt sérelme volt velem. Neki a bátyja is itt dolgozik. Úgy rontott nekem mint egy pitbull /a bátyja./ Nagyon meglepődtem. Hallottam, hogy nagyon harcias meg átkozódó mind a kettő de erre nem számítottam. Nektek milyen tapasztalataitok...
Kisgyerekes családanya vagyok, pár éve költöztünk egy nagyvárosba. Régi baráti kapcsolataim lassan elkoptak. Szomszédok idősek, nyugdíjasok, a városban nem ismerek senkit, rokonok távol stb. A lényeg, hogy két éve gyesről visszamentem dolgozni egy a város közelében...
Minden jog fenntartva © 2026, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!




