Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Karrier, fizetés » Hogyan tudnám ezt feldolgozni,...

Hogyan tudnám ezt feldolgozni, kiheverni?

Figyelt kérdés

Arról van szó, hogy én egyetemet végeztem, államilag támogatottban.


Nehéz iskola volt, én meg gyenge iskolából mentem. De valahogy végig vergődtem.


Többnyire egyedül, mivel haverkodás sosem volt az erősségem, így hát nem sok segítséget tudtam szerezni magamnak, pedig mint tudjuk a kapcsolati háló már felsőoktatásban is életbevágó dolog.


Végzés után nem is kaptam állást vagy másfél évig, pedig állítólag keresett a szakmám.


Persze azt kihagyják az ilyen felmérésekből, hogy nem diplomásokat keresnek, hanem olyan, akik jófejek, szépek és/vagy stréberek, tehát jók valamire)


Nagy nehezen lett egy munkahelyem protekcióval, tűrhető (kezdő) bérrel, de mivel ott haverkodáson volt a hangsúly, ezért nagyon hamar ki is kurtak.


Utána két hónap múlva találtam egy másik állást, ahova szerencse folytán be tudtam illeszkedni, de kapzsi a főnök és nagyon nyomottak a bérek.


Meg vagyok gyözödve, hogy más sokkal jobban keres, mint én, miközben lazább a munkája.


Ugyanis velem az egyik alkalmazott (aki nem is a felettesem) NAGYON durván beszél, mert kezdő vagyok és be lettem dobva a mély vízbe és persze, hogy döcögve mennek a dolgok. Olyanokat mond nekem, hogy bármikor lelőne, meg ilyesmik...


Hétvégén egy buliban voltam egyedül, mivel nem nagyon vannak barátaim. De hát a szóló ivászathoz nem is kellenek :( Ott volt egy ilyen távoli ismerős gyerek, aki csapatával nyertek valami 1 millió eurót már cégalapításra.


Aztán megkérdezte, hogy mennyit keresek, én meg megmondtam, és kinevettek, hogy ennyiért ő fel sem kelne.


Én meg szó nélkül otthagytam őket, meg a bulit, sajnos az utca végén rájöttem, hogy ott maradt a kabátom, úgyhogy azért vissza kellett settenkedni.


Egyébként az egyedül bulizással semmi gond nincs, mert ha pl egy jóképü gyerek elmegy egyedül vhova, akkor simán hazamegy vele egy vállalható csaj, de én ugye nem nézek ki jól, ugyhogy ez esélytelen. Beszélgetni persze lehet, csak az olyankor "alkalmatlankodásnak" jön le. Ugyhogy senkit sem érdekel.


Annyi ilyen bántást kaptam már életemben, hogy már nem is fájnak annyira az ujabbak, mert nincs már több hús, amit lemarjon. Ezt képletesen mondom. Persze a csontvelőbe maró fájdalom még ott marad, ugyhogy jó sosem lesz.


KÉT NAPIG még a szobámból sem volt kedvem kijönni.


2015. máj. 11. 19:09
1 2 3 4
 1/39 anonim ***** válasza:
57%
Kiírhatnád heti egynél többször is, akkor csak jobb lenne.
2015. máj. 11. 19:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/39 anonim ***** válasza:
92%
biztos mondtuk mar a tobbi tucat kerdesednel is hogy pszichologus, surgosen.
2015. máj. 11. 19:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/39 A kérdező kommentje:

1, másfél évig jártam

2, gyurni is kéne, arra ki ad pénzt

3, pszichologusra is ki ad pénzt

4, ahhoz hogy legyen ezekre pénz, ahhoz rendbe kéne lenni

2015. máj. 11. 19:18
 4/39 anonim ***** válasza:
85%
ne haragudj,de te iszonyatosan béna vagy. amúgy a pszichológushoz nem kell pénz, besétálsz a helyi kórházba,és kész. ne legyél már ennyire életképtelen.
2015. máj. 11. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/39 A kérdező kommentje:
pszichiátria tényleg van TB-re, de az egy orvos, és gyógyszert ad, nem beszélgető terápia...na akkor ki a tudatlan?
2015. máj. 11. 19:26
 6/39 anonim ***** válasza:
megis mi a tokomert kene gyurni?
2015. máj. 11. 19:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/39 A kérdező kommentje:

hát hogy legalább ÁTLAGOS férfi formám legyen.


ugyanis ez nagyon visszaveti a női érdeklődést. Persze kellek én most is nőknek, csak épp átlag alattiaknak, ilyenolyan kövérkés limlom nőknek :( Nekem meg már felfordul tőlük a gyomrom.

2015. máj. 11. 19:29
 8/39 anonim ***** válasza:
84%

"pszichiátria tényleg van TB-re, de az egy orvos, és gyógyszert ad, nem beszélgető terápia...na akkor ki a tudatlan?"

Egyrészt: tévedsz.

Másrészt: én nem mondtam, hogy tudatlan vagy.Azt mondtam,hogy életképtelen vagy.

2015. máj. 11. 19:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/39 A kérdező kommentje:

ÉS?


más is lehet, hogy van ilyen életképtelen, csak mivel szépnek született, ezért őt nem hátráltatja ennyire

2015. máj. 11. 19:31
 10/39 A kérdező kommentje:

2011-ben már szedtem gyógyszert, pár napig, sajnos az utcán majdnem összeestem a mellékhatástól.


Arról nem is beszélve, hogy impotenciát is okoz.


Pszichologus meg nonszensz. Elkezdi nekem, hogy "beszélgessek lányokkal"...VÁGOD egy kocka egyetemen, ahol nincsenek lányok...és teltek a HETEK és nem beszélgettem lányokkal, volt olyan év, hogy talán 1-2 lánnyal BESZÉLTEM egy egész év alatt!

2015. máj. 11. 19:34
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!