Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Karrier, fizetés » Ennyi pénzért érdemes lenne...

Ennyi pénzért érdemes lenne elvállalnom ezt a munkát (bérszámfejtő)?

Figyelt kérdés

Van egy OKJ-s végzettségem, illetve a diplomám is a küszöbön, már megvan minden tárgyam csak az államvizsga hiányzik. 2,5 hete kezdtem el munkát keresni, összesen 19 helyre jelentkeztem, de eddig csak 3 helyről hívtak vissza.

Kedden voltam egy bérszámfejtői állásinterjún, ma kaptam visszajelzést, hogy felvennének. Amit kínálnak: a próbaidő alatt bruttó 161 ezer forint, majd utána bruttó 201 ezer forint + cafetéria (mindez Budapesten). Rákérdeztek ugyan az interjú alatt, hogy mennyi lenne a bérigényem, én azt mondtam, hogy minimum bruttó 200 ezer forint.

Az egyetem mellett dolgoztam egy pénzügyi irodában, ott nyáron gyakornokként kaptam nettó 107 ezret, ráadásul az vidéken volt.


Szerintetek érdemes lenne elvállalnom ezt a munkát ennyiért, vagy inkább várjak még, hátha lesz jobb?


Azon is gondolkodtam, hogy elvállalnám és a próbaidő alatt keresnék egy jobban fizetőt, addig is keresnék pénzt, de attól félek, hogy nem lenne időm elmenni állásinterjúkra, mert azok általában 10 és 2 óra között vannak. Viszont a legnagyobb visszahúzó erő ettől a munkától, az az, hogy nem szeretnék úgy elvállalni egy munkát, hogy rögtön azzal a tudattal kezdek, hogy 3 hónapon belül úgyis felmondok.


Ti mit tennétek a helyemben?


2017. febr. 23. 17:15
 1/7 anonim ***** válasza:
82%
Szerintem kezdőnek ez nem rossz fizetés (bérszámfejtőről beszélünk, nem atomfizikusról), én dolgoznék ott 1-2 évet, és utána állnék tovább többért (akkor már tapasztalat birtokában reálisabb lenne a magasabb bérigényem).
2017. febr. 23. 17:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:
Igen, igazad van, főleg ha azt nézem, hogy még nincs a kezemben a diploma, hiszen hiányzik az államvizsga, valamint az sem biztos, hogy találnék rövid időn belül állást, hiszen 2,5 hét alatt csak 3 helyre hívtak be interjúra.
2017. febr. 23. 17:21
 3/7 anonim ***** válasza:
100%

Nem tudom, hogy milyen cégekhez jelentkeztél, nekem a fizu alapján kisebb könyvelőirodáknak tűnnek. Illetve nyilván szamít, hogy milyen vegzettséget szerzel majd diplomával. Szerintem szolgáltatóközpontok (ún. SSC-k) jobban fizetnek ennél.

Viszont az nagyon fontos, hogy ne csak a pénz legyen a döntő szempont. Vezetőként én azt tanácsolom, hogy olyan munkahelyet válassz, ahol

- a feladatokat érdekesnek találod

- szakmailag hosszabb távon is fejlődhetsz (egy SSC nem feltétlen ilyen hely)

- a fizetéssel elégedett vagy.

Pályakezdőként szerintem nagyon fontos a megfelelő alázat és tanulni vágyás...ez hosszabb távon behozza az "árát".

2017. febr. 23. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:

Köszönöm a tanácsokat, végül úgy döntöttem, hogy visszamondom. Lehet, hogy később megbánom a döntést, de ez volt az első állásinterjú, amire behívtak, és rögtön fel is vettek volna, így talán van esélyem egy jobban fizető állásra, ha nem, akkor pedig egy rossz döntést hoztam, de legalább megpróbáltam.

Természetesen igaz az, hogy pályakezdőként fontos megbecsülni a kicsit is és alázatosnak kell lenni, de Budapesten ez az összeg elmenne az albérletre, ha már dolgozom, akkor kellemetlen lenne a szüleimtől kérni zsebpénzt, hogy ne haljak éhen.

Arról nem is beszélve, hogy az öcsém 19 évesen egy érettségivel keres vidéken bruttó 157 ezret egy gyárban (esti suliba jár, mellette dolgozik nappal 8 órában).


A válaszlevélben megköszöntem nekik a lehetőséget és leírtam, hogy a próbaidőre felajánlott összeg nem fedezné a kiadásaimat, lévén, hogy közszféra nem valószínű, hogy tesznek új ajánlatot.

2017. febr. 24. 01:26
 5/7 anonim ***** válasza:
Jól tetted, Budapesten ez lepkefing diplomával, ebben a szektorban. Vidéken még elmenne pályakezdőként, de ott is csak úgy, ha 2-3 év alatt jelentősen előbbre léphetnél fizetés-ügyileg.
2017. febr. 24. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 A kérdező kommentje:
Köszönöm a megerősítést, én is így gondolom. Ráadásul itt előre lépési lehetőség sem lett volna, rá is kérdeztek, hogy legalább 5 évig hajlandó lennék-e itt dolgozni, a bér meg gondolom nem nagyon nőtt volna ez idő alatt.
2017. febr. 24. 19:54
 7/7 anonim ***** válasza:

5-ös vagyok


Azt még hozzátenném, hogy amikor én végeztem az egyetemen, akkor pont beütött a krach, válság volt, mindenhol leépítések a környéken, szinte reménytelen volt munkát találni. Ez évekig tartott. Ha most is ilyen világ lenne, akkor kapásból azt mondanám, hogy azonnal vállald. De szerencsére mára már azért normalizálódott valamelyest a helyzet, így én azt gondolom, hogy Budapesten nem sokáig leszel munka nélkül, és ennél többet is elkérhetsz pl. egy multinál. A kérdésed, ill. az alatta lévő kifejtésed alapján az intelligenciád rendben van, ami talán még a végzettségnél is fontosabb tud lenni egy állásinterjún. Szóval csak nyugi, hamarosan sokkal jobb ajánlatok is jönni fognak.

2017. febr. 24. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!