Vannak itt olyanok, akik 30 éves koruk felett, munka, család mellett kezdtek egyetemi képzésbe? Leírnátok hogyan sikerült?

Igen, jelen. Igaz, építész alapképzésre csináltam a mestert és a szakmában dolgoztam.

Teljes munkaidő, az egyetem 2 hetente csütörtök-pénteken volt, 500 km-re a lakóhelyemtől. A lejárást szabadságból oldottam meg, mikor elfogyott, akkor fizetés nélküli szabiból, így 2 évig gyakorlatilag nem volt pihenés, mert hétvégenként meg a beadandó terveket készítettem. Gyakorlati idővel szerencsére nem volt gond, le tudtam igazolni (azt be lehet kamuzni általában). Főnök tolerálta, megértette, de azért nem vitte túlzásba.

Gyermekünk ekkor még nem volt, feleségemre valamennyi időt szakítottam, de azért rengeteget számított a megértése és kitartása.

Élveztem ezt az időszakot, jól bírom a terhelést, de a végére annyit kivett belőlem, hogy kórház lett a vége (egy vírusos megbetegedés + a stressz együttesen kiütött 2 hétre, úgy, mint életemben még soha). Ettől függetlenül jó eredménnyel zártam, örülök, hogy megcsináltam, jó emlék, de soha nem csinálnám meg újra.

Édesanyám 50 évesen csinált meg egy 4 éves egyetemi képzést, neki meg mundjuk annyi volt előny, hogy mi már kirepültünk. Abszolút tisztelet.

Nagyon kemény, de nem lehetetlen. Légy tisztában a céljaiddal és tegyél meg értük mindent.

Igen, a férjem is és én is.

Hiányzások? Erre vettük ki a szabadságokat.

8 óra munka után simán van az embernek erre energiája, ha tudja, mi felé halad.

Családra néha kicsit kevesebb, de nem vészesen. Házimunkát meg mindig az csinlta inkább, aki éppen nem tanult.

3 év, nem a világ. Ami nem jelenti azt, hogy ne lenne kemény. De van értelme, mert utána sokkal jobb lesz minden.