Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Karrier, fizetés » Ti is éreztétek már így a...

Ti is éreztétek már így a végzettségetekkel, munkátokkal kapcsolatban?

Figyelt kérdés

Az ország egyik legjobb egyetemén végeztem, az elvileg legpiacképesebb szakok egyikén (hogy mi, az itt most teljesen lényegtelen is).


Magával az elhelyezkedéssel nem is volt gondom, rögtön az egyetem után már el tudtam kezdeni dolgozni.

Az első helyen, kezdőként kaptam 350.000 nettó+cafit.

Innen 1,5 év után átjöttem egy másik helyre, itt most 430.000 nettót kapok. Itt vagyok most fél éve, tehát összesen 2 éve dolgozom.


Tudom-tudom, ne sírja mert sokan ennek a felének is örülnének, de belegondoltam, hogy még így is teljesen esélytelen, hogy belátható időn belül tudjak venni Budapesten egy normálisabb helyen lévő lakást meg valami jobb autót.


És nem a Rózsadombon gondolkodom lakásban, hanem csak a 13-ban valami kis 50m2-es újépítésűben, de még a 20-30% önerő összegyűjtése is esélytelennek tűnik.

És autóban sem A8-as Audiban meg gondolkodom, csak valami kis középkategóriás kompaktban, ami új.

Mire kifizetem a 130e-t albérletre, meg a 43-50-t rezsire, kb annyi marad, ami kajára, megélhetésre elég, jó ha hó végén egy 50-60 ezret félre tudok tenni, abból meg 20 év mire a kb 10 millió önerő összejönne egy lakáshoz.


Szóval teljesen el vagyok most kenődve, bármi ötletet szívesen fogadok.



2019. ápr. 30. 16:22
1 2 3 4 5
 1/42 anonim ***** válasza:
66%
Majd örökölsz. meg lesz társad, aki beszáll felesben.
2019. ápr. 30. 16:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/42 anonim ***** válasza:
82%
keress gazdag nőt.
2019. ápr. 30. 16:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/42 anonim ***** válasza:
85%

Dettó, párom és én is kb ennyit keresünk átlagban /fő és hátszél nélkül esélytelen. Ismeretségi körben, ahol megvették a gyereknek az első lakást Pesten, ott a másodikra pikk-pakk van önerő és fényévekre állnak tőlünk, folyamatosan távolodva.

Mi így is haza viszünk együtt nettó 750-et és kilátástalan az egész, ha az ingatlan árak a fizetésünkkel együtt emelkednek. Egy k🤯rva 10 éves focust nem tudunk venni mert annak a parkoltatása 36 rugó havonta a legolcsóbb parkoló zónában, vagy garázs bérlés ugye minden egyéb költsége mellett.. Ha meg csak ülünk a pénzünkön akkor nézhetjük ahogy emelkedik a lakáshoz szükséges önerő és talán 5 év múlva fel tudunk venni egy 30 éves hitelt 210-es torlesztőre.

Én őszintén amikor kimozdulok és korbenezek nem értem hogy mások, akik meg ennyire sem szerencsések fiezetes terén mi a f🤬szból élnek és hogyan ....

2019. ápr. 30. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/42 anonim ***** válasza:
100%

Ugyanilyen élethelyzetben vagyok, mikor a barátnőm elvégzi az egyetemét megyünk is külföldre.

Ha olyan egyetemet végeztél ahol ez nem opció, akkor marad a vezetővé válás és a több felelossegert több pénzt kerhetsz majd.

Kezdofizetessel gyakorlatilag amúgy semelyik másik országban sem fogod tudni megteremteni a lakhatási feltételeket, mivel világszinten is könnyen megoldott a munkaerő effektív vándorlása, így ha valahol kezdőként is könnyű lenne autót meg házat venni (angol nyelvterületen), akkor minden kedves, mint mi, arab és ázsiai is odavándorolna.

Ez leginkább az USA-ra jellemző, de saját lakást ott sem engedheti meg magadnak az első kezdofizetesbol sem.

Bár az nagyon elszomorító, hogy itthon még a milliós fizetéseddel is egy teljes év kell egy teslahoz, Amerikában viszont elég lenne félretenni 3-4-5 havi fizetést.

De mindennek megvan az ára természetesen, amit nem feltétlen pénzben fizetsz meg.

2019. ápr. 30. 17:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/42 anonim ***** válasza:
100%
*kelet-európai, mint mi
2019. ápr. 30. 17:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/42 A kérdező kommentje:

3: Ugyanezeken szoktam én is gondolkodni.

Nekem is volt olyan évfolyamtársam egyetemen, akinek már egyetem alatt megvettek a szülei (vidéki, nagyon jól kereső mezőgazdasági vállalkozók) egy V.ker-i lakást, most meg posztolta múlt héten, hogy beköltöztek a vadiúj építésű II. kerületi lakásukba.

De van olyan gimnáziumi osztálytársam is, aki valami büfészakot végzett, nem is dolgozott a szakmájában, hanem elment valami pénzügyi értékesítőcéghez, most meg vadiúj 5-ös Bmw-je van.

Ilyenkor kicsit feleslegesnek érzem az egyetemen eltöltött éveimet, meg úgy az egész munkámat, mert kb azért dolgozok, hogy gazdagítsam a főbérlőmet, akinek van vagy 15 lakása.

2019. ápr. 30. 17:53
 7/42 anonim ***** válasza:
51%

Mi az istenre költöd el a 430ezret havonta?


Mert számolok és látom, hogy (most felfelé kerekítek):

- albi+rezsi:180eFt

- félreteszel:60eFt


Marad 190eFt, azt mind zabálásra költöd? ne már! Vagy Gucciban jársz?


Az oké, hogy ebből nehezen lesz Bp-en saját erőből lakás, de nehogy csak 6-0at tudja ennyiből félretenni.

2019. ápr. 30. 17:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/42 A kérdező kommentje:
4: Nálam a külföld nem opció, mert viszonylag idősek a szüleim (60 év felettiek) és nem szeretném őket itthagyni., úgyhogy nálam ez kizárt.
2019. ápr. 30. 17:54
 9/42 A kérdező kommentje:

7:

Kajára elmegy kb havi 80-100e, mivel főzni se időm, se energiám nincs már munka után.

Havonta, 2-3-szor én szoktam bevásárolni a szüleimnek.

Illetve kell néha ruhát, cipőt is venni, ezek sem olcsó dolgok, akkor sem ha nem Gucci.

De pl múlt hónapban elromlott a mikróm, úgyhogy kellett venni egy újat.

2019. ápr. 30. 18:00
 10/42 anonim ***** válasza:
100%

Ha majd lesz egy élettársad, aki akár csak 200k-t keres, azt szinte teljesen félre tudnátok tenni, a fizetésemelésekkel pedig 3-4-500 lesz belőle néhány éven belül, tekintve hogy mindketten pályakezdők lennétek szinte.

Havi 500-as törlesztővel pedig már villád is lehet Budán, király autóval.

Az éveket amiket te a szüleid kisegítésére fordítasz nem fogod tudni ledolgozni rövid idő alatt, magadat máshoz hasonlítgatni meg a megkeseredettség első lépése lesz.

Felteszem, hogy egy 5-ös BMW nem ugyanilyen feltételekkel gurult ki az ismerősödnek, épp ezért is hülyeség hozzá mérned magad.

Akinek van két lába lefutja még Usain Boltot is, ha neki 10 métert kell futnia, Boltnak meg 100-at.

Fel a fejjel ;)

2019. ápr. 30. 18:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!