Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Karrier, fizetés » Ha gyes után nem tudja a...

Ha gyes után nem tudja a munkáltató a korábbi pozíciómat felajánlani, akkor mik a jogaim?

Figyelt kérdés

A gyermekem nyár közepén született, így nyár közepén is jár le a gyes, majd a felhalmozódott szabiim lejárta után aug. 1-gyel kellene munkába állnom, de:

- a gyerkőcöt csak szept 1-től veszik be az oviba és 2 hét beszoktatás is van, amikor még nem dolgozhatok, tehát szept közepén tudnék először dolgozni. Ezt hogy lehet megoldani? Sajnos a mamák is dolgoznak, így nem tudnak rá vigyázni, egy dadust meg persze fogadhatok egy hónapra, de azért a beszoktatást csak nem neki kéne intézni.

- a céget, ahol dolgoztam, felvásárolta egy másik cég, így teljesen új a főnök, a hr-es, mindenki és az irodát, ahol dolgoztam, összevonták egy másikkal, így kétszer annyian dolgoznak most abban az irodában, ahol voltam és azt mondja az új főnök, ott nincs rám épp szükség, nem tud ugyanabba a pozícióba visszavenni.

- felajánlott egy 30 km-re lévő másik településen lévő másik irodában egy pozíciót, de nekem ez a távolság miatt sem lenne ideális, ráadásul hetedrangú út visz oda, tele kátyúkkal, semmi világítás, kietlen, erdős rész, télen biztos a jégen csúszkálás, így legalább 1 órás út lenne oda meg vissza nyáron is, nem hogy hóban, plusz az állandó idegesség, mikor csúszom árokba. És akkor még ott van, h 16 óráig kell dolgozni, a gyereket meg 16.30-kor kell elhozni az oviból, tehát nem érnék oda (míg az eredeti pozíciómból simán menne), így összeegyeztethetetlen az "élettel" ez így. Ráadásul az a tapasztalatom, hogy a benzinktg, amit a cégek fizetnek bejárás címén, általában a havi autós kiadás negyedét szokta fedezni és akkor még nem nézzük, h a kocsi kopik, gyakrabban kell szereltetni, stb...

Na most, erre azt mondja a hr-es csaj, hogy akkor mondjak fel, mert hát ők felajánlottak új pozíciót, de hát ha nekem ez a munkakör nem megfelelő, plusz nem tudok aug 1-gyel kezdeni, akkor így jártam, ők várnak szeretettel a távoli munkahelyre, szóval ők biztos nem fizetnek végkielégítést és nem is rúgnak ki, így ha nem tetszik, adjam be a felmondást.


Eléggé szíven ütött a dolog, azt hittem, rugalmasabb lesz ez az egész, pláne, h szerettem a korábbi pozíciómat.

Tényleg semmi megoldás nincs arra, h ha egy anyát nyár közepén ér a gyes vége, akkor mit tehet oviig? Plusz tényleg tehet ilyet a munkáltató, h nem az eredeti pozícióba vesz vissza, hanem elküld egy másik városba és ha nem tetszik, mondjak fel?

Illetve ha felmondok, kapok munkanélküli segélyt? Nagyon régen voltam egyszer munkanélküli. Akkor nem járt segély, ha a munkavállaló mondott fel.


Igazából szerintem a felmondást választanám, ha az a két opció van csak, h vagy felmondok, vagy elmegyek mucsajröcsögére egy másik irodába, de mielőtt döntök, jó lenne tudnom, hogy tényleg normális eljárás ez?



2019. júl. 15. 21:54
 1/7 anonim ***** válasza:

Abban igaza van a cégnek, hogyha neked augusztus 1-től kéne munkába állnod akkor nem kötelesek várni szeptember elejéig. Ezt neked kell megoldani.

Ilyen esetekben 2 lehetőség van

Az egyik, hogy bár augusztustól munkába állsz, de szeptemberig fizetetlen szabira mész.

A másik, hogy az óvoda korábban beveszik a kicsit, és korábban kezded a 2 hetes beszoktatást. Bár tapasztalatból mondom, hogy a gyerek max 3-4 nap és megszokja.. nem kell 2 hét.


A cég ha nem tud visszavenni a régi pozíciódba akkor felajánlhat egy másik pozíciót. Ezt vagy elfogadod vagy sem. Ha nem akkor megint 2 lehetőséged van-

1. Felmondasz, így nem jár végkielégítés.

2. Ragaszkodsz egy másik pozícióhoz ami nem jár nagyobb távolsággal mint ami volt. Megírhatod, hogy gyermeked miatt nem áll módodban napi 30-40 km-t utazni, és a családi autó sem áll mindig a rendelkezésedre mert a férjeddel ketten használjátok ( nem kell tudni, hogy csak a tied)

Ha a cég nem tud más pozíciót felajánlani ami neked is megfelel, akkor ők búcsúznak el, de kapsz végkielégítést.

Munkanélküliség ügyében nem tudok mit mondani, mert én nagyon régen voltam egyszer életemben munkanélküli, és akkor még úgy volt, hogy ha valaki felmondott az nem igényelhette 3 hónapig. De gondolom ma már nem így van.

2019. júl. 15. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:
Tehát simán kérhetek olyat, h az eredeti pozíciómnak megfelelő távolságú állást ajánljanak fel és hogy 1 hónapig fizetetlen szabira mennék? Ez jogilag teljesen okés?
2019. júl. 15. 22:23
 3/7 anonim ***** válasza:
Jogilag okés persze, csak nagy kérdés, hogy mennyire tolerálná ezt a munkahely.
2019. júl. 15. 23:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
100%

" Plusz tényleg tehet ilyet a munkáltató, h nem az eredeti pozícióba vesz vissza, hanem elküld egy másik városba és ha nem tetszik, mondjak fel?"


Hát ez azért nem így van. Neked van egy szerződésed a céggel. Valószínűleg abban benne van a munkavégzés helye. Ha nem "változó" (mint egy építőiparban), akkor volt egy "szokásos" munkavégzési helyed. Neked ott kell munkára jelentkezned, ott kell, hogy továbbiakban is munkát végezz. Ha ott nem tud a munkáltató a továbbiakban foglalkoztatni, akkor felajánlhat egy másik helyet. Ha Te ezt bármiért nem tudod elfogadni, akkor marad az eredeti felállás, tehát a szokásos munkavégzési hely. Te munkára képes vagy, mennél is dolgozni a szokásos (szerződéses) helyedre, de ott a munkáltató nem tud foglalkoztatni, innentől kezdve a szerződésben rögzítetteket a munkáltató nem tudja biztosítani. Neki kell felmondania, nem pedig Neked. Te nem vagy köteles elfogadni a másik munkavégzési helyet, hiszen nem oda szerződtél le eredetileg.


Olyan van, hogy ideiglenesen másik munkavégzési helyet határozhat meg a munkáltató, amit a törvény külön szabályoz, hogy mennyi ideig, milyen feltételekkel.

De ez nem az a kategória, mivel Neked az új helyen nem ideiglenesen, hanem véglegesen kéne dolgoznod.


"Illetve ha felmondok, kapok munkanélküli segélyt? Nagyon régen voltam egyszer munkanélküli. Akkor nem járt segély, ha a munkavállaló mondott fel."


Ha az álláskeresési járadék feltételeinek megfelelsz, akkor természetesen jár a járadék függetlenül attól, hogy miként szűnt meg a munkaviszonyod. Igénylést megelőző 3 éven belül legalább 360 nap jogosultsági idő szükséges hozzá, semmi más.


Nézd át a szerződésed a céggel, hogy konkrétan a munkavégzés helyét miként szabályoztátok le.


A fizetés nélküli szabadság bármikor tud működni, ha a cég beleegyezik. Azt Neked kell kérni, Ő magától nem küldhet el ilyen jellegű szabadságra.

2019. júl. 16. 05:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:

Fizetés nélküli szabadság sajnos a cégen múlik, mert nem köteles gyereknevelési címszóval megadni, ha a gyerek már elmúlt 3.


"Tényleg semmi megoldás nincs arra, h ha egy anyát nyár közepén ér a gyes vége, akkor mit tehet oviig?"


Erre meg csak azt lehet írni, hogy 3 éve tudod, hogy mikor fog lejárni a gyes. Mondom ezt úgy, hogy pont ugyanígy belefutottam ebbe a hibába, hogy augusztusi gyerekkel ovikezdésig se tartott ki a szabim, nemhogy a beszoktatás végéig. Utólag tudom hogy erre egy megoldás lett volna: legkésőbb 2,5 évesen bölcsibe íratni a gyereket, hogy ott töltse a 3 évet, így nem rakhatják ki (míg 3 évest nem vehetnek fel).

Egyébként nekem a gyerek utánu táppénzt ajánlották, mint nem legális megoldást, hogy kihúzzuk azt az időt (végül saját jogú tp lett belőle, mert váratlanul kórházba kerültem, bár ez pont nem oldott meg semmit).

2019. júl. 16. 07:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

A kérdező kommentje:


Tehát simán kérhetek olyat, h az eredeti pozíciómnak megfelelő távolságú állást ajánljanak fel és hogy 1 hónapig fizetetlen szabira mennék? Ez jogilag teljesen okés?



Igen, kérheted teljesen jogilag, hogy a lakóhelyedhez közeli pozíciót ajánljanak fel, ugyanis a saját kocsidat nem vagy köteles napi munkabejárásra használni. Akár közölheted azt is, hogy az autó családi autó, nem munkavégzésre alkalmas..Ebben az esetben a cég felajánlhat szolgálati kocsit, de gondolom ez nem opció.

Fizetetlen meg mindig a munkaadó és munkavállaló közös megbeszélése alapján történik. A cég adhat fizetetlent, de el is utasíthatja, hogy nem ad, mert szükség van a munkaerődre. Ezt meg kell velük beszélni.

első vagyok.

2019. júl. 16. 09:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:
Sajnos bölcsibe a lakóhelyemen csak akkor járhat egy gyermek, ha a szülei dolgoznak. Egy bölcsi van, sok a gyerek és akinek otthon van anyuka, azt elutasítják. Így patthelyzet, mert eddig se akartak felvenni, nem hívtak vissza, így bölcsit se tudtam volna igényelni.
2019. júl. 16. 12:56

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!