Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Másokat is kiközösítenek,...

Másokat is kiközösítenek, amiért nem törzskönyves a kutyája?

Figyelt kérdés
Most már tudom, mennyire fontos, hogy törzskönyves és jó kennelből származó kutyám legyen, szűrések, szemle stb. De sajnos, mikor vettem annak idején a kutyám, nem voltam elég tájékozott és sikerült egy olyan alomból venni, ahol a szeretett szukának lehoztak egy egyszeri almot. A kicsiket törzskönyvvel együtt adták, de mivel a szülőknek nem voltak meg a szükséges minősítései, felülbélyegzett tk-t kaptak. A "tenyésztő" ígért sok dolgot, minden szépnek és jónak tűnt, de a vétel napján mégsem úgy alakultak a dolgok. Addig végig kísértem a születése napjától a kiskutya fejlődését és persze nagyon megszerettem, így ennek ellenére, hogy jó pár dolgot nem tartott be az ígéretekből, mégis megvettem a kölyköt, viszont a vita során fölajánlotta, hogy akkor odaadja olcsóbban, tk nélkül. A többi tesónk mind tk-s. A lényeg, hogy próbálok barátkozni hasonló fajtájú kutyák gazdájával, mert szeretnék a kutyámmal sportolni, hasonló kutyás társaságba járni, de már sokszor tapasztaltam, hogy amint kiderül, nincs tk a kutyámnak, az addig kedves, barátkozós emberek hirtelen elutasítóvá válnak. :( Pedig el szoktam mondani, hogy tudom, tévedtem, de mégis. És ez nagyon rosszul esik. Már csak azért is, mert a kutyám néhány hónap múlva lesz ivartalanítva és ettől, hogy az elején naiv voltam, még nem vagyok rossz gazdi szerintem. Más is tapasztalta már ezt? Mit tehetek ezzel az egész helyzettel? Vagy már egész időre lemondhatok a kutyás közéletről, csak mert tudatlanságból szaporított kutyát sikerült vennem?
2010. márc. 5. 19:13
1 2 3 4
 11/39 anonim ***** válasza:
100%
Bármelyik sportot űzheted vele. Annyiban hátrány a TK hiánya, hogy némely verseny fajtánál nemzetközi válogatón nem konkurálsz a TK-kel.
2010. márc. 5. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/39 anonim ***** válasza:
100%

Tőlem akkor kérdezték, h kérek e hozzá törzskönyvet, de nemet mondtam..Minek..tök felesleges annak aki nem jár kiállításokra stb..

Én a helyedben inkább örülnék, hogy megszabadultál az ilyen majmoktól.

2010. márc. 5. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/39 anonim ***** válasza:
100%
Nekem is törzskönyv nélküli fajtatiszta kutyám van, sőt a másik kutyám a kölyke, mert akkor még nem tudtam mi az a szaporítás! De nem közösítenek ki sehonnan. Szoktunk járni táborba, és mindenki kedvel, aki meg nem az nem a kutyám miatt.. Mondjuk tehetséges is a kutyám, de amúgy is kedvesek mindenkivel. Az ilyenekkel ne foglalkozz. Legközelebb nekem is törzskönyves kutyám lesz, az ilyen bunkó embertől nem értékelődik le a törzskönyv, és nem lesz jobb a keverék kutya. Egyformán jók.
2010. márc. 5. 20:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/39 A kérdező kommentje:
Hát igen. Pedig valójában nekem fontos lett volna a tk és tudom, mi a jelentősége. Eleinte nem is volt ez kérdés, hogy akarok-e vagy sem, adták volna kérés nélkül. De miután kialakult a vita, végül ez lett a kompromisszum. Csak én ezért nem tudnék mást lenézni, annak ellenére, hogy én magam is győzködöm itt a leendő gazdikat, hogy mi alapján vegyenek kutyát. Most erre lehetne azt mondani, hogy bort iszok, vizet prédikálok (vagy inkább fordítva), de ez nem ilyen egyszerű. Szeretnék én is menni táborba vele, de ezek után elég nagy szorongás van bennem, hogy majd mindenkinek magyarázkodni kell? Mert nem akarok hazudni, hogy van tk, közben meg nincs is. :S De köszi a biztatást. Nem fogok az ilyen emberekkel kommunikálni, de sajnos elkerülhetetlen az efféle nézeteltérés vagy hogy is mondjam. Egy ismerősöm mondta jól, aki hasonló cipőben jár és ugyanezt megtapasztalta (ugyanolyan fajtájú kutyánk van), hogy törzskönyvvel könnyebb az élet. Milyen igaz. De így, hogy én nem akarom a kutyám továbbtenyészteni, nem tudom felfogni, miért kell ezért kinézni.
2010. márc. 5. 20:09
 15/39 A kérdező kommentje:
Ja és a másik vicces, az egyik alomtesónk, aki törzskönyves, az ő gazdija mégsem kapja ezt, mint én, pedig egy alomból vannak a kutyák. Persze arra ő is kapott már megjegyzést, hogy nem elismert kennelből van a kutya, de a tény, hogy van törzskönyve, vele nem ilyen elutasítóak...
2010. márc. 5. 20:12
 16/39 anonim ***** válasza:
Milyen kutya?
2010. márc. 5. 20:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/39 A kérdező kommentje:
Szándékosan nem írom ide. :) Ha nem baj.
2010. márc. 5. 20:51
 18/39 anonim ***** válasza:
Hát jó csak így nehezebb mit mondani, mert lehet másnak is lenne ilyen tapasztalata ezzel a fajtával.
2010. márc. 5. 20:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/39 A kérdező kommentje:
Értem. Azt hittem, ez a jelenség fajtától független. Vagy akkor azt mondod, ezek szerint csak bizonyos fajtáknál jellemző ez? :O
2010. márc. 5. 22:23
 20/39 anonim ***** válasza:
52%
Nekem egy amerikai buldog + stafford keverékem van, imádom és büszke is vagyok rá, aki meg ezért le nézne minket az nyaljon be. Te sem foglalkozz velük , aki azért néz le egy másik kutyát meg a gazdáját mert annak nincs tk, az nem is kutyabarát, annak azért van kutyája mert az a menő, és azért viszi iskolába mert a szomszéd is oda jár. Így az ilyenekkel nem is éri meg beszélni, ezek addig törődnek a kutyával még elviszik a suliba. De a fajtát elárulhatnád komolyan, engem érdekel tényleg.
2010. márc. 5. 22:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!