Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Anyóshoz hogy viszonyulnátok...

Anyóshoz hogy viszonyulnátok innentől?

Figyelt kérdés

Már az első bemutatásnál feltűnt, hogy nem szimpatizál velem párom anyukája. Hideg volt és feszült a jelenlétemben. Annak tudtam be,hogy nehezebben oldódik.

De a helyzet nem változott, próbáltam nyitni felé, de egyszavas válaszokkal letudott, így nyilván nem erőltettem már én sem a dolgot. A történethez hozzátartozik, hogy az előző kapcsolatomból van egy kisfiam, nem mondta soha, de lehet, hogy ez sem tetszik neki. Aztán komolyodott a kapcsolat és az összeköltözésünk előtt úgy döntöttünk, hogy bemutatjuk neki a fiamat is, vele nagyon kedves volt, de a kisfiam viszont teljesen elzárkózott tőle, ami rá egyáltalán nem jellemző. Azt mondta, hogy nem aranyos néni, pedig tényleg semmi rosszat nem tett.


A párom eljegyzett, kitűztük az esküvő időpontját is, a kapcsolatunk anyóssal nem változott. Mivel szerettünk volna egy közös babát is, gondoltuk elkezdünk próbálkozni, mert úgyse sikerül elsőre. De sikerült, így az esküvőt is előrébb hoztuk és mikor ezt ő megtudta akkor megváltozott a kapcsolatunk.


Mikor kettesben maradtunk kb 5 perce azt mondta nekem, hogy látja, hogy szerelmes a fia. Eljegyzett, hát gondolta az még nem jelent semmit. Kitűztük az esküvőt, azt már rosszabbul viselte, de azzal nyugtatta magát, hogy még bármi történhet ami meghiúsítja. De hogy felcsináltatom magam, hogy így fogjam meg az ő fiát!? Hát ez már mindennek a teteje.

Köpni-nyelni nem tudtam, aztán megkérdeztem, hogy mit ártottam neki, hogy ezt gondolja?

És erre már nem válaszolt, mert visszajött a párom.

Egyelőre még nem mondtam el neki, mert nagyon szereti az anyukáját, egyke gyerek amúgy. És abban is biztos vagyok, hogy mellém állna az ügyben. De attól függetlenül, hogy anyós ilyen én nem akarom, hogy köztük harag legyen. Vagy szólnom kéne?


Ti mit tennétek? És innentől, hogy viselkedjek vele? Ritkán találkoztunk eddig is. Párom 2 hetente megy meglátogatni ( másik város), meg heti 1-2 szer telefonon beszélnek.


2016. aug. 26. 08:33
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:
44%
Az unokát szeretni fogja , téged meg továbbra is gyűlöl mert végképp hozzákötöd a gyerekkel a fiához magad. Még nagyon az elején lehetsz hogy így bírod. Ne felejtsd el a szavaimat mikor majd ő jobban tudja hogy bánj a gyerekkel, mikor ellened uszítja, mikor azt mondja rossz anya vagy.
2016. aug. 26. 20:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:
86%

A gyerekek mindent tisztábban látnak:

"Azt mondta, hogy nem aranyos néni, pedig tényleg semmi rosszat nem tett. " - iylen élményem nekem is volt.


A párodnak meséld el, és együtt találjátok ki, hogy akkor hogyan is?


Az én apám volt hasonlóan szemét, ellenséges a feleségemmel, vagy két évig nem is találkoztam vele, akkor egy kicsit összeszedte magát, de aztán megint. A lányunkról már nem is tudott haláláig.


Mindegy, hogy egyke, vagy nem egyke - melletted a helye.

2016. aug. 26. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!