Mit gondolnátok a helyemben?

A barátommal 4 éve vagyunk együtt, minden rendben velünk, együtt is élünk, naponta csomószor mondjuk egymásnak azt, hogy szeretlek, egyfolytában ölelgetjük egymást... stb, mindig nagyon várjuk, hogy a másik hazaérjen, meglepjük egymást, amíg nem vagyunk együtt addig is írogatunk egymásnak sms-eket, tehát a lényeg, ugyanúgy lelkesedünk egymásért, mint a friss szerelmesek, ezeket csak azért írtam le. (a szexuális együttlétek is nagyszerűek, beszélgetünk sokat mindenről...stb szóval tényleg olyan tökéletesnek érzem)

DE!!

Még régebben megengedtük egymásnak, hogy elolvassuk egymás naplóját, hogy amikor összejöttünk, mit gondoltunk egymásról, mivel egyikőnknek se volt benne semmi titok vagy ilyesmi, ez jó ötletnek tűnt.

Nekem tetszett is nagyon amiket rólam írt, csupa dicséret meg ilyesmik, de volt egy olyan sor, amin azóta se nagyon tudom magam túltenni, nem is értem... azt írta, hogy mennyire szeret, mindenkinél jobban odavan értem, velem akar élni, de közben olyan fura érzés, hogy nem érzi a lángoló szerelmet. És hogy milyen jó minden, igaz nem olyan nagykönyves, de azért jó...

nem tudom ,lehet hülyeség ezen problémázni, de ettől olyan érzésem van mintha csak így beletörődött volna, hogy velem van... mert mi értelme ha nem érzi "nagykönyvesnek"? Meg ez hogy nem érzi a szerelmet... szerintem ha valaki látja milyen tekintettel néz rám (meg én is rá), senki nem hinné ezt el, és annyira hihetetlen nekem hogy ezt gondolta!! És ha így van tényleg, van bármi értelme is szerintetek? Mármint az Ő részéről...

Egyébként kérdeztem tőle hogy ezt mire írta, és azt mondta, hogy azért írta, mert akkor haragudtam rá valamiért, és úgy érezte, hogy elveszíthet, és próbálta magának bemesélni, hogy nem is vagyok olyan jó, mint ahogy gondolja ...

Van ennek értelme? Ti elhinnétek ezt? Nekem fura nagyon, és nem értem...

Lehet, hogy ez így nem tűnik nagy problémának, de ha valaki elolvassa, kérlek írjon véleményt, mert nem tudom ezt magamban hova rakni...

Köszönöm!!