Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Nagyon agresszív a párom,...

Nagyon agresszív a párom, ezért anyám folyton megjegyzéseket tesz. Egyik jobb mint a másik. Mit tehetnék?

Figyelt kérdés

Hétvégén meghívtuk a szüleimet ebédre, el is jöttek de már az elején éreztem, hogy valami történni fog. Anyukám olyan, hogy mindig neki kell, hogy igaza legyen és az övé legyen az utolsó szó, ezt mi már megtanultuk kezelni apámmal és a tesómmal de a férjem ezt nagyon nem bírja elviselni. Először csak elkezdtek valamin vitázni, aztán kiabáltak egymással és mivel a férjemet elég hamar fel lehet idegesíteni így most is sikerült. Már én is féltem tőle, ilyennek még sose láttam. Kikelt magából rendesen, úgy ordított, hogy szerintem 2 utcával arrébb is hallották, rendesen láttam az ereit és azt hittem, hogy még az asztalt is ráborítja, mondjuk földhöz vágott egy poharat, mikor lenyugodott anyám egyből mondta neki, hogy "agresszív állat" ezt követte még egy sor kiabálás de már halkabban. Csak néztünk egymásra a szüleimmel. Nem védem most a páromat de erről tényleg anyám is tehetett mert folyamatosan csak hergeli, utána meg jön azzal, hogy "mert mi lesz ha gyerekeitek lesznek" rendben, igaza van, ezen már én is gondolkoztam de ez más, ő direkt feszegeti a határokat. Megmondom őszintén, néha én is megijedek tőle mert néha nagyon durva tud lenni és maga a tudat, hogy erős, férfias teste van, erős csontozattal és magas is, na meg a dörmögős hangja rátesz egy lapáttal de nem bánt, max szóban de utána rögtön bocsánatot is kér és kiengesztel valamivel. Ő ilyen. Számtalanszor mondtam már neki, hogy ne figyeljen ilyenkor anyámra vagy számoljon el 10-ig, de ilyenkor abszolút nem tud számolni. Egyszer anyám négyszemközt beszélt velem a férjemről, hogy milyen undorító meg, hogy ne sértődjek meg de reméli, hogy minél hamarabb szétmegyünk vagy börtönbe kerül. Neki is mondott már hasonlókat, akkor is szép kis veszekedés lett belőle.


Tisztában vagyok vele, hogy milyen tud lenni, éppen ezért nem piszkálom és így nagyon jól megvagyunk. Nagyon jó a kapcsolatunk. Néha zavar, hogy ilyen de emellett van 1000 jó tulajdonsága, még ha nem is hihető.

Már nem hozom őket össze ha nem muszáj, de azért néha kell találkozniuk szerintem. Hogyan lehetne ezt megoldani?


2012. nov. 19. 20:45
1 2 3
 11/27 anonim ***** válasza:
72%
Nekem úgy tűnik nálatok mindenki nyeli anyád baromságait,most akadt valaki aki meg nem.azert anyukát sem kell félteni.az én rokonságomban is van ilyen nő aki direkt felba... az ember agyát.és még élvezi is a végén meg ő a mártír akivel "hogy beszélnek".de a pasid se 100 as,ennyire nem kellene felhúznia magát.mindkettőnek kell egy alapos fejmosás.
2012. nov. 20. 08:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/27 anonim ***** válasza:
98%

"Mint mondtam, rengeteg jó tulajdonsága van csak normálisan kell hozzá szólni."

Ezzel alapvetően nem volna semmi baj, csak tudod nem biztos, hogy szerencsés egész életedben arra figyelni, hogy "csak normálisan szóljak hozzá". Nyilván mindenkihez normálisan kell szólni, nem ezzel van a probléma, de egy kapcsolatban elengedhetetlenek a veszekedések, viták, amikor nem egyezik a véleményetek, ilyenkor mi lesz, ha nem szólsz hozzá normálisan? Az agresszív emberekkel az a baj, hogy eleinte még nagy az ingerküszöb, de aztán már egyre kisebb dolgokért is begurulnak és elveszítik a fejüket. Hidd el, aki így üvölt és poharakat csapdos a földhöz, előbb-utóbb elveszíti a fejét nagyon és akkor bizony az is lehet, hogy kezet emel rád. Egyébként az agresszív emberek társai szoktak így beszélni, mint te, hogy gyakorlatilag saját maguk a hibásak, mert mondjuk "nem szóltak hozzá normálisan", ezért úgy gondolják megérdemlik, hogy a párjuk agresszíven viselkedjen velük. Hát ez nem így van.

2012. nov. 20. 09:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/27 anonim ***** válasza:
100%

Mukedli89: leírtad a kulcsot. "én a helyében higgadtabban oldottam volna meg".

Itt szerintem senki nem azt vitatja, hogy adott esetben az anyuka is túllőtt a célon, azonban az semmiképp nem megoldás, hogy magunkból kikelve ordítozunk, poharat csapdosunk a földhöz. Tudom az emberek különböző vérmérsékletűek, azonban az intő jel, ha valakit ennyire ki lehet hozni a sodrából és nem képes fékezni az indulatait. Szerintem itt sokunk inkább erre reagált. Higgadtan meg kellett volna kérni anyóst, hogy legyen kedves elhagyni a házukat és vissza se jöjjön többet. Kb. ez lett volna a helyes út.

2012. nov. 20. 09:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/27 anonim ***** válasza:
97%

Én azt is el tudom képzelni, hogy anyukád tudatosan vagy tudattalanul, de szándékosan akarta kihozni a sodrából a férjedet, hogy egyrészt lássa, hogy tényleg agresszív, másrészt, hogy végre ezt te is észrevedd, hiszen tanu vagy. Nem hiszem, hogy ennek a kapcsolatnak jó vége lesz. Az ilyen mentegető kifejezések, hogy "csak normálisan kell hozzászólni" - ha egyszer mondjuk ingerült leszel és nem "normálisan" szólsz hozzá, akkor ő joggal törhez-zúzhat, mindennek fejében még az egész a te hibád lesz, mert "nem szóltál normálisan"?


A barátod reakciója több, mint aggasztó, a te reakció (félelmet éreztél) pedig sokat elmond a kapcsolatról. Nem lesz ez így jó. A társunktól nem kell félni.

2012. nov. 20. 14:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/27 anonim ***** válasza:
94%
Nem kell olyan férfi aki ordibál,mindegy ki volt a hibás.Nincs önuralma,kíváncsi leszek mikor fogja ezt veled is megcsinálni.
2012. nov. 27. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/27 anonim ***** válasza:
96%
Nem vitatom, ebben édesanyád is benne van, de akkor sem úgy reagálunk, hogy poharakat verünk a földhöz és magunkból kikelve üvöltözünk. Szerintem vigyázz, nehogy a bántalmazott nők egyikévé válj..
2012. nov. 27. 14:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/27 anonim ***** válasza:
94%
Küldd el a párod indulatkezelésre.
2012. nov. 27. 18:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/27 anonim ***** válasza:
97%

Nincs az a szitu, ami az ilyen viselkedést indokolná.


Hidd el, csak idő kérdése, hogy veled is így viselkedjen.


"Megmondom őszintén, néha én is megijedek tőle mert néha nagyon durva tud lenni"


Mit tudsz tenni? Szerintem egyértelmű. Keress mást, aki nem agresszív.

2012. nov. 27. 18:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/27 anonim ***** válasza:
9%
Semmi baja nem lesz a kérdezőnek. Ez nem agresszivítás. Tudni kéne a fogalmakat.
2012. dec. 15. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/27 anonim ***** válasza:
az mi,hogy félsz a saját férjedtől??
2012. dec. 22. 18:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!