Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Nagyon agresszív a párom,...

Nagyon agresszív a párom, ezért anyám folyton megjegyzéseket tesz. Egyik jobb mint a másik. Mit tehetnék?

Figyelt kérdés

Hétvégén meghívtuk a szüleimet ebédre, el is jöttek de már az elején éreztem, hogy valami történni fog. Anyukám olyan, hogy mindig neki kell, hogy igaza legyen és az övé legyen az utolsó szó, ezt mi már megtanultuk kezelni apámmal és a tesómmal de a férjem ezt nagyon nem bírja elviselni. Először csak elkezdtek valamin vitázni, aztán kiabáltak egymással és mivel a férjemet elég hamar fel lehet idegesíteni így most is sikerült. Már én is féltem tőle, ilyennek még sose láttam. Kikelt magából rendesen, úgy ordított, hogy szerintem 2 utcával arrébb is hallották, rendesen láttam az ereit és azt hittem, hogy még az asztalt is ráborítja, mondjuk földhöz vágott egy poharat, mikor lenyugodott anyám egyből mondta neki, hogy "agresszív állat" ezt követte még egy sor kiabálás de már halkabban. Csak néztünk egymásra a szüleimmel. Nem védem most a páromat de erről tényleg anyám is tehetett mert folyamatosan csak hergeli, utána meg jön azzal, hogy "mert mi lesz ha gyerekeitek lesznek" rendben, igaza van, ezen már én is gondolkoztam de ez más, ő direkt feszegeti a határokat. Megmondom őszintén, néha én is megijedek tőle mert néha nagyon durva tud lenni és maga a tudat, hogy erős, férfias teste van, erős csontozattal és magas is, na meg a dörmögős hangja rátesz egy lapáttal de nem bánt, max szóban de utána rögtön bocsánatot is kér és kiengesztel valamivel. Ő ilyen. Számtalanszor mondtam már neki, hogy ne figyeljen ilyenkor anyámra vagy számoljon el 10-ig, de ilyenkor abszolút nem tud számolni. Egyszer anyám négyszemközt beszélt velem a férjemről, hogy milyen undorító meg, hogy ne sértődjek meg de reméli, hogy minél hamarabb szétmegyünk vagy börtönbe kerül. Neki is mondott már hasonlókat, akkor is szép kis veszekedés lett belőle.


Tisztában vagyok vele, hogy milyen tud lenni, éppen ezért nem piszkálom és így nagyon jól megvagyunk. Nagyon jó a kapcsolatunk. Néha zavar, hogy ilyen de emellett van 1000 jó tulajdonsága, még ha nem is hihető.

Már nem hozom őket össze ha nem muszáj, de azért néha kell találkozniuk szerintem. Hogyan lehetne ezt megoldani?


2012. nov. 19. 20:45
1 2 3
 21/27 anonim ***** válasza:
Mi változott november óta, hogy kiemelted a kérdést?
2013. ápr. 16. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/27 A kérdező kommentje:
Semmi. Talán annyiból rosszabbodott a helyzet, hogy már nem mindig anyám tesz először megjegyzéseket, hanem a férjem. Annyiból viszont jobb, hogy már leszarja, legtöbbször kineveti anyámat.
2013. ápr. 16. 19:12
 23/27 anonim ***** válasza:

"de nem bánt, max szóban de utána rögtön bocsánatot is kér és kiengesztel valamivel"


Igen, utána egy pofon, bocsànatkérés, ajàndékok....folytassam?

Anyud se semmi, nem értem, minek hergeli a férjed, lehet, hogy szereti, ha verik?

2013. ápr. 16. 20:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/27 anonim ***** válasza:
Vannak normlis pasik, de ôk a szemêt nöket vàlasztjàk!:) ilyen az élet;)
2013. ápr. 16. 20:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/27 anonim ***** válasza:
71%

Nagyon úgy látszik, hogy a ti családotokban anyuka hordta a nadrágot, és te olyan pasit választottál magadnak, mint amilyen ember anyukád vagy ahhoz nagyon hasonlót.


Megoldás? Nőj fel, válj le anyukáról és állj ki magadért és állj ki a pasid vagy a férjed mellett. Ugyanis akkor anyukával is tudsz konfrontálódni, és nem fogsz mindent ráhagyni, és olyan pasit választasz, akiVEL tudsz élni és akitől nem kell félned.


Nem minden nagydarab ember lesz gyilkossá és feleségverővé, és bárkiből ki lehet hozni az állatot. Éppenhogy az olyasfajta nők szokták kihozni az állatot az emberből, mint amilyennek a kedves édesanyukád tűnik. (Már ne is haragudj, de ez az igazság.)


Teljesen jogosan akadt ki a párod. Az én anyóspajtásom is próbálta hasonló módszerekkel szétverni a házasságomat, de nem jött össze neki.

2013. ápr. 16. 20:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/27 anonim ***** válasza:
95%

De b@szki! Nem írtuk le, hogy ne szívasd magad? Az agresszív párod már anyádat is gyalulja, de meg szenvedsz. Ne legyél már félelemből egy ilyen f@sz mellett! Becsüld már magad egy kicsit!

Reménykedtem hogy azért jött elő a téma újra, mert dobbantottál. De nem.:(

2013. ápr. 16. 23:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/27 anonim ***** válasza:
100%

"van csak normálisan kell hozzá szólni. "


vagyis simulni kell hozzá, maximálisan alkalmazkodni, gondolom ez azt jelenti.

A barátod hamarosan el fog kalapálni téged, én is félteném a lányom anyukád helyében.

2013. ápr. 17. 09:54
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!